Film

A Magyarországon A Scotland Yard vendége címmel bemutatott kalandfilm természetesen az angol nyelvet beszélők rendőrhatósági szintű kulturális különbözőségeit, pontosabban az e különbözőségről szóló sztereotípiákat igyekezett dramaturgiai rugóként alkalmazni, mondhatni: sikeresen. John Wayne jól adta a rapid megoldások bajnokaként fellépő pojácát (lőtt, mint a bolondóra), Attenborough nemkülönben a rezervált pojácát (úgy sepedt el klubja kedvenc bőrfotelében, hogy az a királynőt is hamari cselekvésre sarkallta) - mindazonáltal az amerikai kolléga szeretnivaló tahósága volt a fő humorforrás. Mára némileg megváltozott a világ,

Mint azt önök is jól tudják, Karel Zeman kiváló filmművész volt, a második világháború utáni csehszlovák mozi nagy formátumú innovátora. Mondhatni Jan Svankmajer közvetlen előzménye, lévén szakterülete az animációs és az élő szereplős filmek lehetőleg minél fantasztikusabb kevercseinek megalkotása volt.

A Balettintézet, majd a színművészeti főiskola elvégzése után az Új Színház társulatához szerződött, de dolgozott Kaposváron is. Filmkarrierjét 1993-ban kezdte a Rám csaj még nem volt ilyen hatással című mozival, a nemzetközi filmélet pedig egy német produkcióval, az 1999-es Szomorú vasárnappal ismerte meg. Az elmúlt években leginkább Németországban és Amerikában dolgozott. A Cabaret-val tért vissza tavaly a magyar színházi életbe, és ott van ismét a filmvásznon is: a Kaland című Márai-adaptáció egyik főszereplőjeként látható a mozikban.

Olasz romák leszármazottjaként látta meg a napvilágot New Jerseyben. Két zenei példaképe Chick Corea és Astor Piazzolla volt: előbbivel a jelentős Return to Foreverben játszott, utóbbinak szólólemezt szentelt. Piazzolla szellemisége hatja át a World Sinfoniával készített legújabb albuma, a Pursuit Of Radical Rhapsody dalait is. Peo Alfonsi gitárossal, Fausto Beccalossi harmonikással és Kaszás Péter dobossal november 3-án lép színpadra a Budapest Kongresszusi Központban.

Okay, I'm a Nazi... Az idei cannes-i filmfesztivál alighanem legtöbbet idézett mondata tőle származik; a viccelődéssel rosszkor, rossz helyen és meglehetősen szerencsétlenül próbálkozó filmrendező új filmje, a Melankólia sajtótájékoztatóján jutott el e kijelentésig - a film a jövő héten kerül a magyar mozikba. Triert koppenhágai filmgyárában kerestük fel néhány nappal azelőtt, hogy kijelentette; a cannes-i incidens miatt indított rendőrségi eljárás miatt úgy döntött, soha többé nem nyilatkozik a sajtónak.

"Nagyon nehéz volt elhatározni, és most még nehezebb 'pontosan és röviden' leírni az okokat, amelyek arra késztetnek, hogy ne térjek vissza többé Magyarországra" - írta Herskó János közismert búcsúlevelében, 1970-ben.

Kántor István 1976-ban a Fiatal Művészek Klubjában megismerkedett David Zack kapcsolatművésszel, s a találkozást követően hamarosan elhagyta Magyarországot. Párizson át Kanadába emigrált, ahol Zack sugallatára belekezdett a Monty Cantsin open pop star projektbe, s a Neoista Kulturális Összeesküvés elindítójaként a lázadó felforgatást választotta életcélnak. Neve a múzeumokban illegálisan végrehajtott vérfestményakciói miatt nemcsak a művészeti intézmények, hanem bizonyos országok feketelistájára is rákerült. Az utóbbi három évtizedben nemzetközi performansz- és videoesemények résztvevőjeként dolgozik. 2004-ben munkásságáért államikitüntetéstkapott a kanadai főkormányzótól.A neoizmus prófétájával Esztelen! Meztelen! című székesfehérvári kiállításának megnyitója előtt beszélgettünk.

Az augusztus végi hurrikán miatt New Yorkban bizonytalan ideig elnapolták az alternatív afroamerikai kultúra egyik legnagyobb tengerentúli eseményét, a hetedik évében járó Afro-punk Fesztivált. A brooklyni rendezvénysorozat James Spooner azonos című, 2003-as dokumentumfilmje vetítéseinek kísérőeseményeiből nőtte ki magát, és egyszerre veszi célba a punk szubkultúra faji előítéleteit, valamint a főárambeli afroamerikai önmeghatározás monolitikusságát. A fesztivál kapcsán a "black rock" új hullámáról a Princetoni Egyetem irodalom tanszékének professzorával, az afroamerikai kultúra kutatójával beszélgettünk.

Két eddigi Arany Pálmájuk mellé a zsűri nagydíját is begyűjtötték idén Cannes-ban a Srác a biciklivel című filmjükkel. Telefonon hívtuk őket - egymás után.

Az Ernst Múzeumban kiállító művész a magyar történelmi folyamatok ívén éktelenkedő groteszk horpadásokat tárja a látogatók elé. A kiállítás felépítése közben kérdeztük.

Az épp e cikk leadása előtt kiosztott Emmy-díjakból persze nem kapott egy szálat sem, s talán nem is jelölték, a magunk részéről mégis letennénk a nagy esküt, hogy az utóbbi idők legjobb tévésorozata a Katrina utáni New Orleansben játszódó Treme volt, aminek második évada most megy nálunk a Cinemax csatornán. A Drót, a Gyilkos megszállás vagy éppenséggel a The Corner alkotójával készült beszélgetést az HBO bocsátotta rendelkezésünkre, magyarországi exkluzivitással.

Én nem tudom, hogy e mostani szemle hányadik a sorban, de a legelsőre igen élénken emlékszem. Az az év is jól kezdődött, 1982 januárjában "nyugatnémet filmhetet" tartottak a Művész, pardon, az Új Tükör klubmoziban.

Arról, hogy a saját klímával és jelrendszerrel felszerelt párhuzamos világok összecsatornázása jelenleg az egyik legégetőbb probléma Európában, nem Agostino Imondi és Dietmar Ratsch dokumentumfilmjéből értesülhetünk először, de a két alkotónak sikerült olyan nézőpontot találnia, ahonnan világosan látszik az a talán kevésbé észben tartott tény, miszerint a közelítési folyamat akkor is jócskán akadozhat, ha egyik érintett fél sem a merev elzárkózásban utazik. A Neukölln Unlimited ettől aztán legalább annyira érdekfeszítő, mint amennyire lehangoló darab.