Az amerikai barátfüle

John Michael McDonagh: A Guardista

  • - tus -
  • 2011. október 27.

Film

A Magyarországon A Scotland Yard vendége címmel bemutatott kalandfilm természetesen az angol nyelvet beszélők rendőrhatósági szintű kulturális különbözőségeit, pontosabban az e különbözőségről szóló sztereotípiákat igyekezett dramaturgiai rugóként alkalmazni, mondhatni: sikeresen. John Wayne jól adta a rapid megoldások bajnokaként fellépő pojácát (lőtt, mint a bolondóra), Attenborough nemkülönben a rezervált pojácát (úgy sepedt el klubja kedvenc bőrfotelében, hogy az a királynőt is hamari cselekvésre sarkallta) - mindazonáltal az amerikai kolléga szeretnivaló tahósága volt a fő humorforrás. Mára némileg megváltozott a világ,

A Magyarországon A Scotland Yard vendége címmel bemutatott kalandfilm természetesen az angol nyelvet beszélők rendőrhatósági szintű kulturális különbözőségeit, pontosabban az e különbözőségről szóló sztereotípiákat igyekezett dramaturgiai rugóként alkalmazni, mondhatni: sikeresen. John Wayne jól adta a rapid megoldások bajnokaként fellépő pojácát (lőtt, mint a bolondóra), Attenborough nemkülönben a rezervált pojácát (úgy sepedt el klubja kedvenc bőrfotelében, hogy az a királynőt is hamari cselekvésre sarkallta) - mindazonáltal az amerikai kolléga szeretnivaló tahósága volt a fő humorforrás.

Mára némileg megváltozott a világ, a tárgyban ("angol nyelvet beszélők kulturális különbözőségei rendőrhatósági szinten") megfogalmazott legújabb leirat már a hazai pályán játszó fél, ezúttal a kisvárosi ír kopó szeretnivaló taplóságát teszi a kirakatba - a biztonság kedvéért még fehér-feketébe is csomagolva. Garry Boyle (Brendan Gleeson) őrmester élete viszonylag üres: barátai nincsenek, anyukája haldoklik, a munkája sem izgatja különösebben, szabad idejét jobbára prostituáltakkal tölti. Továbbá rasszista, olyannyira, hogy még a többi, máshonnan való írt sem szereti, különösen a dubliniakért nincs oda.

Nos, egyik nap hullára bukkan (ismeretlen, fejlövéses, a vérével pedig azt írták a falra, hogy 5 1/2). Ha ez nem lenne neki elég, beosztanak mellé egy új, fiatalabb partnert is, aki természetesen Dublinból érkezett a kies Bisonfuckinghammbe. Nem sokkal ezután megérkezik maga az FBI is (Wendell Everett szerepében Don Cheadle). Az ügyben, hogy egy londoni, illetőleg dublini banda 500 millió (azaz félmilliárd) dollár értékű kokaint készül lepakolni egy hajóról; történetesen épp a környéken. A film egyik fénypontja, amikor Boyle jelentkezik az eligazításon, és jelzi a színes bőrű FBI-ügynöknek, hogy ő úgy tudta, hogy csak a fekák drogdílerek... meg esetleg a mexikóiak.

S ezután kezdődik csak a hajsza, finoman szólva is visszafogott tempóban. Persze Boyle és Everett végül együttes erővel rajtaütnek a bandán a kikötőben, és elintéznek mindenkit - épp, mint Wayne és Sir Richard anno. A függöny előtt meg azt látjuk, hogy az egykori úszóbajnok Boyle nem túl sietősen elhagyja egy égő hajó belterét. Azt nem tudjuk meg, hogy túléli-e. Az In Bruges (Erőszakik; nem tudom, hogy annak volt-e hülyébb magyar címe, vagy ennek) is hasonlóan végződött, a haláltusáját vívó Colin Farrellt betolták a mentőautóba és elsötétült a kép.

Egyszerű kis film ez, az egyszer azért nézhető kategóriából.

A Ristretto Distribution bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.