Az amerikai barátfüle

John Michael McDonagh: A Guardista

  • - tus -
  • 2011. október 27.

Film

A Magyarországon A Scotland Yard vendége címmel bemutatott kalandfilm természetesen az angol nyelvet beszélők rendőrhatósági szintű kulturális különbözőségeit, pontosabban az e különbözőségről szóló sztereotípiákat igyekezett dramaturgiai rugóként alkalmazni, mondhatni: sikeresen. John Wayne jól adta a rapid megoldások bajnokaként fellépő pojácát (lőtt, mint a bolondóra), Attenborough nemkülönben a rezervált pojácát (úgy sepedt el klubja kedvenc bőrfotelében, hogy az a királynőt is hamari cselekvésre sarkallta) - mindazonáltal az amerikai kolléga szeretnivaló tahósága volt a fő humorforrás. Mára némileg megváltozott a világ,

A Magyarországon A Scotland Yard vendége címmel bemutatott kalandfilm természetesen az angol nyelvet beszélők rendőrhatósági szintű kulturális különbözőségeit, pontosabban az e különbözőségről szóló sztereotípiákat igyekezett dramaturgiai rugóként alkalmazni, mondhatni: sikeresen. John Wayne jól adta a rapid megoldások bajnokaként fellépő pojácát (lőtt, mint a bolondóra), Attenborough nemkülönben a rezervált pojácát (úgy sepedt el klubja kedvenc bőrfotelében, hogy az a királynőt is hamari cselekvésre sarkallta) - mindazonáltal az amerikai kolléga szeretnivaló tahósága volt a fő humorforrás.

Mára némileg megváltozott a világ, a tárgyban ("angol nyelvet beszélők kulturális különbözőségei rendőrhatósági szinten") megfogalmazott legújabb leirat már a hazai pályán játszó fél, ezúttal a kisvárosi ír kopó szeretnivaló taplóságát teszi a kirakatba - a biztonság kedvéért még fehér-feketébe is csomagolva. Garry Boyle (Brendan Gleeson) őrmester élete viszonylag üres: barátai nincsenek, anyukája haldoklik, a munkája sem izgatja különösebben, szabad idejét jobbára prostituáltakkal tölti. Továbbá rasszista, olyannyira, hogy még a többi, máshonnan való írt sem szereti, különösen a dubliniakért nincs oda.

Nos, egyik nap hullára bukkan (ismeretlen, fejlövéses, a vérével pedig azt írták a falra, hogy 5 1/2). Ha ez nem lenne neki elég, beosztanak mellé egy új, fiatalabb partnert is, aki természetesen Dublinból érkezett a kies Bisonfuckinghammbe. Nem sokkal ezután megérkezik maga az FBI is (Wendell Everett szerepében Don Cheadle). Az ügyben, hogy egy londoni, illetőleg dublini banda 500 millió (azaz félmilliárd) dollár értékű kokaint készül lepakolni egy hajóról; történetesen épp a környéken. A film egyik fénypontja, amikor Boyle jelentkezik az eligazításon, és jelzi a színes bőrű FBI-ügynöknek, hogy ő úgy tudta, hogy csak a fekák drogdílerek... meg esetleg a mexikóiak.

S ezután kezdődik csak a hajsza, finoman szólva is visszafogott tempóban. Persze Boyle és Everett végül együttes erővel rajtaütnek a bandán a kikötőben, és elintéznek mindenkit - épp, mint Wayne és Sir Richard anno. A függöny előtt meg azt látjuk, hogy az egykori úszóbajnok Boyle nem túl sietősen elhagyja egy égő hajó belterét. Azt nem tudjuk meg, hogy túléli-e. Az In Bruges (Erőszakik; nem tudom, hogy annak volt-e hülyébb magyar címe, vagy ennek) is hasonlóan végződött, a haláltusáját vívó Colin Farrellt betolták a mentőautóba és elsötétült a kép.

Egyszerű kis film ez, az egyszer azért nézhető kategóriából.

A Ristretto Distribution bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.