Az amerikai barátfüle

John Michael McDonagh: A Guardista

  • - tus -
  • 2011. október 27.

Film

A Magyarországon A Scotland Yard vendége címmel bemutatott kalandfilm természetesen az angol nyelvet beszélők rendőrhatósági szintű kulturális különbözőségeit, pontosabban az e különbözőségről szóló sztereotípiákat igyekezett dramaturgiai rugóként alkalmazni, mondhatni: sikeresen. John Wayne jól adta a rapid megoldások bajnokaként fellépő pojácát (lőtt, mint a bolondóra), Attenborough nemkülönben a rezervált pojácát (úgy sepedt el klubja kedvenc bőrfotelében, hogy az a királynőt is hamari cselekvésre sarkallta) - mindazonáltal az amerikai kolléga szeretnivaló tahósága volt a fő humorforrás. Mára némileg megváltozott a világ,

A Magyarországon A Scotland Yard vendége címmel bemutatott kalandfilm természetesen az angol nyelvet beszélők rendőrhatósági szintű kulturális különbözőségeit, pontosabban az e különbözőségről szóló sztereotípiákat igyekezett dramaturgiai rugóként alkalmazni, mondhatni: sikeresen. John Wayne jól adta a rapid megoldások bajnokaként fellépő pojácát (lőtt, mint a bolondóra), Attenborough nemkülönben a rezervált pojácát (úgy sepedt el klubja kedvenc bőrfotelében, hogy az a királynőt is hamari cselekvésre sarkallta) - mindazonáltal az amerikai kolléga szeretnivaló tahósága volt a fő humorforrás.

Mára némileg megváltozott a világ, a tárgyban ("angol nyelvet beszélők kulturális különbözőségei rendőrhatósági szinten") megfogalmazott legújabb leirat már a hazai pályán játszó fél, ezúttal a kisvárosi ír kopó szeretnivaló taplóságát teszi a kirakatba - a biztonság kedvéért még fehér-feketébe is csomagolva. Garry Boyle (Brendan Gleeson) őrmester élete viszonylag üres: barátai nincsenek, anyukája haldoklik, a munkája sem izgatja különösebben, szabad idejét jobbára prostituáltakkal tölti. Továbbá rasszista, olyannyira, hogy még a többi, máshonnan való írt sem szereti, különösen a dubliniakért nincs oda.

Nos, egyik nap hullára bukkan (ismeretlen, fejlövéses, a vérével pedig azt írták a falra, hogy 5 1/2). Ha ez nem lenne neki elég, beosztanak mellé egy új, fiatalabb partnert is, aki természetesen Dublinból érkezett a kies Bisonfuckinghammbe. Nem sokkal ezután megérkezik maga az FBI is (Wendell Everett szerepében Don Cheadle). Az ügyben, hogy egy londoni, illetőleg dublini banda 500 millió (azaz félmilliárd) dollár értékű kokaint készül lepakolni egy hajóról; történetesen épp a környéken. A film egyik fénypontja, amikor Boyle jelentkezik az eligazításon, és jelzi a színes bőrű FBI-ügynöknek, hogy ő úgy tudta, hogy csak a fekák drogdílerek... meg esetleg a mexikóiak.

S ezután kezdődik csak a hajsza, finoman szólva is visszafogott tempóban. Persze Boyle és Everett végül együttes erővel rajtaütnek a bandán a kikötőben, és elintéznek mindenkit - épp, mint Wayne és Sir Richard anno. A függöny előtt meg azt látjuk, hogy az egykori úszóbajnok Boyle nem túl sietősen elhagyja egy égő hajó belterét. Azt nem tudjuk meg, hogy túléli-e. Az In Bruges (Erőszakik; nem tudom, hogy annak volt-e hülyébb magyar címe, vagy ennek) is hasonlóan végződött, a haláltusáját vívó Colin Farrellt betolták a mentőautóba és elsötétült a kép.

Egyszerű kis film ez, az egyszer azért nézhető kategóriából.

A Ristretto Distribution bemutatója

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.

Demagógiára demagógia

Belátom, a politikusoknak nehezebb hallgatniuk, mint az egyszerű halandónak, mivel tőlük folyamatos reakciót vár el a választóközönségük. Különösen akkor, ha „helyzet” adódik, például amikor a kormány kellemetlen intézkedésekkel traktálja a népét. Még akkor is, ha hatalomra kerülve maguk is hasonló lépé­sek­re kényszerültek volna, pedig ilyenkor talán bölcsebb volna hallgatni.