Az amerikai barátfüle

John Michael McDonagh: A Guardista

  • - tus -
  • 2011. október 27.

Film

A Magyarországon A Scotland Yard vendége címmel bemutatott kalandfilm természetesen az angol nyelvet beszélők rendőrhatósági szintű kulturális különbözőségeit, pontosabban az e különbözőségről szóló sztereotípiákat igyekezett dramaturgiai rugóként alkalmazni, mondhatni: sikeresen. John Wayne jól adta a rapid megoldások bajnokaként fellépő pojácát (lőtt, mint a bolondóra), Attenborough nemkülönben a rezervált pojácát (úgy sepedt el klubja kedvenc bőrfotelében, hogy az a királynőt is hamari cselekvésre sarkallta) - mindazonáltal az amerikai kolléga szeretnivaló tahósága volt a fő humorforrás. Mára némileg megváltozott a világ,

A Magyarországon A Scotland Yard vendége címmel bemutatott kalandfilm természetesen az angol nyelvet beszélők rendőrhatósági szintű kulturális különbözőségeit, pontosabban az e különbözőségről szóló sztereotípiákat igyekezett dramaturgiai rugóként alkalmazni, mondhatni: sikeresen. John Wayne jól adta a rapid megoldások bajnokaként fellépő pojácát (lőtt, mint a bolondóra), Attenborough nemkülönben a rezervált pojácát (úgy sepedt el klubja kedvenc bőrfotelében, hogy az a királynőt is hamari cselekvésre sarkallta) - mindazonáltal az amerikai kolléga szeretnivaló tahósága volt a fő humorforrás.

Mára némileg megváltozott a világ, a tárgyban ("angol nyelvet beszélők kulturális különbözőségei rendőrhatósági szinten") megfogalmazott legújabb leirat már a hazai pályán játszó fél, ezúttal a kisvárosi ír kopó szeretnivaló taplóságát teszi a kirakatba - a biztonság kedvéért még fehér-feketébe is csomagolva. Garry Boyle (Brendan Gleeson) őrmester élete viszonylag üres: barátai nincsenek, anyukája haldoklik, a munkája sem izgatja különösebben, szabad idejét jobbára prostituáltakkal tölti. Továbbá rasszista, olyannyira, hogy még a többi, máshonnan való írt sem szereti, különösen a dubliniakért nincs oda.

Nos, egyik nap hullára bukkan (ismeretlen, fejlövéses, a vérével pedig azt írták a falra, hogy 5 1/2). Ha ez nem lenne neki elég, beosztanak mellé egy új, fiatalabb partnert is, aki természetesen Dublinból érkezett a kies Bisonfuckinghammbe. Nem sokkal ezután megérkezik maga az FBI is (Wendell Everett szerepében Don Cheadle). Az ügyben, hogy egy londoni, illetőleg dublini banda 500 millió (azaz félmilliárd) dollár értékű kokaint készül lepakolni egy hajóról; történetesen épp a környéken. A film egyik fénypontja, amikor Boyle jelentkezik az eligazításon, és jelzi a színes bőrű FBI-ügynöknek, hogy ő úgy tudta, hogy csak a fekák drogdílerek... meg esetleg a mexikóiak.

S ezután kezdődik csak a hajsza, finoman szólva is visszafogott tempóban. Persze Boyle és Everett végül együttes erővel rajtaütnek a bandán a kikötőben, és elintéznek mindenkit - épp, mint Wayne és Sir Richard anno. A függöny előtt meg azt látjuk, hogy az egykori úszóbajnok Boyle nem túl sietősen elhagyja egy égő hajó belterét. Azt nem tudjuk meg, hogy túléli-e. Az In Bruges (Erőszakik; nem tudom, hogy annak volt-e hülyébb magyar címe, vagy ennek) is hasonlóan végződött, a haláltusáját vívó Colin Farrellt betolták a mentőautóba és elsötétült a kép.

Egyszerű kis film ez, az egyszer azért nézhető kategóriából.

A Ristretto Distribution bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.