Kicsit utánaolvasva a sztorinak, elég sok mindenről szólhatott volna az YSL monogramú divattervező-istenről szóló francia mozi. Maradiság, persze, de szólhatott volna akár magáról Yves Saint Laurent-ról is. Ezzel szemben a film közlendője a következő: volt egyszer egy fiatal, neurotikus zseni, akiből később egy idősebb neurotikus zseni vált. A két pont közt eltelt éveket a diadalívre néző párizsi tetőteraszokkal, Szajna-parti férfi prostikkal, a főhőst játszó tehetséges színész ormótlan műorrával, egy nagy férfiszerelem semmitmondó képeivel, az algériai háborúra történő néhány utalással és sok YSL-kreáció látványával töltik ki. Ha nem mondják, akkor is látszik, hogy ezt a filmet YSL jó hírének bátor védelmezői készítették, de mondják: a filmet körülvevő, mikroszkopikus - csakis Cannes-ból és Párizs egyes sugárútjairól érzékelhető - világbotrány krónikáiból az derül ki, hogy Yves Saint Laurent szíve ura és örökségének legfőbb őre annyira berágott egy másik - azóta elkészült - életrajzi filmre, hogy elbarikádozta előlük a klasszikus YSL-ruhakölteményeket őrző archívumot. Szép kis cicaharc, egyszer majd biztos film készül belőle - reméljük, izgalmasabb lesz, mint az YSL-élettárs által támogatott szent műorrmozi. Pedig a divatkirály nemcsak a divatcsinálásban, de az idegösszeomlásaiban is maximalista volt, emellett megrögzött Proust-rajongó, aki egy hetvenes évekbeli bemutatón a náci megszállás párizsi divatját elevenítette fel petit provokációval. És ez csak az az infó, amit öt perc Wikipédia-olvasással fel lehet halmozni.
A Cinetel bemutatója
