Film

Jön a haza

Christopher Nolan: Dunkirk

  • 2017. augusztus 27.

Film

Történészek máig is vitatkoznak rajta, miért nem engedte Hitler, hogy az 1940 nyarán az Ardenneken átkelt s az angol–francia erőket a La Manche csatornánál pillanatok alatt körbezáró német hadsereg azonnali, végső – feltehetőleg az Egyesült Királyság kapitulációját eredményező, így a II. világháború kimenetelét döntően befolyásoló – csapást mérjen a szövetségesekre.

Bár a néhány napos tétovázás alatt a sereg kimenekítését sikeresen megszervező s e menekítésben a polgári hajókat, jachtokat és halászbárkákat is ügyesen felhasználó brit vezetés és a mentőakcióban részt vevő katonák, ill. civilek érdemei elévülhetetlenek, a háború eladdig legfontosabb harci eseményét kizárólag a Führer katonailag értelmezhetetlen döntése határozta meg. Minderről a dunkerque-i eseményeket alapul vevő játékfilmek (pl. Leslie Norman 1958-as, azonos című munkája) nem szoktak tudomást venni: a százezreket mészárszékre vivő, tehetségtelen katonai vezetés bemutatása kevéssé volna alkalmas szép, hazafias szólamok patetikus elővezetésére. Bezzeg az ún. egyszerű ember! A tengerész, a pilóta, a csak túlélni akaró, mégis hőssé váló gyalogos, aki úgymond teszi a dolgát, az igen. Ha ő mondja bele végül a néző képébe a tanulságot, hogy „azért sem hagyjuk magunkat”, meg hogy „majd mi megmutatjuk”, meg „visszajövünk még, és akkor mindenkit felszabadítunk”, az nem valami hiteltelen lózungnak, hanem már-már üzenetnek tűnik, s csak a kukacoskodó kritikus látja bele esetleg mai küldetéstudatos világmegmentők önigazolását.

Mert ne legyenek illúzióink, az igényes kiállítású, pazarul fényképezett, technikásan szerkesztett, a kronológiát ügyesen felbontó, a történetszálakat gondosan összecsomózó, tökéletes ritmusúra vágott film szellemi muníciója ennyi csak. Hogy majd mi. Eköré van odapakolva hadihajó és vadászrepülő, a statiszták százainak (ezreinek?) alkalmazásával beállított, sok gigantikus tájkép és a szuperközeliben fuldokló vagy égő emberek rémült tekintete, a lassan kibontakozó akció, amelyben védtelen hajócskák indulnak útra a viharos tengeren katonákat menteni, s az egyenként alaposan kidolgozott történetszálak, amelyek emberi arcot, mélységet volnának hivatottak adni a hazaszeretet diadalává kozmetikázott hadikatasztrófának. A rég áhított Oscart ezzel a szuperprodukcióval nyíltan megcélzó Christopher Nolan lenyűgöző tablót fest tehát, ám a csodás látványvilág sem feledtetheti, hogy klisékből épül a grandiózus kompozíció, kiszámítható klisékből. Amikor a tejfölösszájú suhanc felkéredzkedik a csatatérre tartó bárkára, már tudjuk, hogy hősi halott lesz belőle; amikor egy elhagyott hajó fenekében egy tucat katona várja a dagályt, biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan ölre mennek a túlélésért; amikor a felszálló vadászpilótát figyelmeztetik, hogy vigyázzon az üzemanyagra, már tudjuk, hogy a hős inkább elfüstöli mind, de akkor sem hagyja tovább dúlni az ellent… És így tovább.

És akkor ott van még a Kenneth Branagh játszotta (fiktív) parancsnok, aki nem akar hinni a szemének, látván a csupa civil hajó alkotta felmentő sereget, s mikor beosztottja kérdi, mit lát a távcsőben, azt feleli párás szemmel: a hazát. És már nem először mondja.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.