tévésmaci

Kandúr a gáton

  • tévésmaci
  • 2021. október 13.

Film

Amikor Sztupa és Troché a közeli világvárosban megnyitották székházukat...

Amikor Sztupa és Troché a közeli világvárosban megnyitották székházukat, szolid kis palazzo, semmi különös, szűk körű beszélgetős ünnepség, finom emberek és Ómafa, aki az egybegyűltek derűs várakozásától kísérve felidézett egy történetet: amikor Sztupa követte Trochét… Troché gondtalan volt, zsebre dugott kézzel, fütyörészve ment ki a pályaudvarra. A nyomában Sztupa, a dúlt tekintetű vidéki atyafi, két kufferrel, menyeméknél voltam Pesten, hoztam nekik mólét, mesélte egy idegennek a pénztárnál sorban állva. Troché az indulásra váró vonaton végigszáguldó rikkancstól („Mi történt Koós Jánossal? Itt a színes újság!”) vett egy Koós képénél kihajtott Lányok, asszonyokat, s minden figyelmével belemerült, így azt sem vette észre, hogy Sztupa, immár cseh gyökereire büszke bécsi polgárként, bőröndök helyett aktatáskával valahol épp a közelben csíp el még egy ablak melletti helyet. A Westbahnhofon átszálltak, volt egy-másfél óra talán a csatlakozásig, Troché vásárolt magának egy Friesennerzet a Mariahilfer Strassén, jól jön majd az Alpokban (kifordíthatós volt, kívül sárga, belül kék, vagy fordítva). Sztupa ballonkabátban ácsorgott az egyik pályaudvari kávékioszk előtt, egyik kezében kávéscsésze, a másikban tojásos szendvics, s ügyesen elkapta a szendvicséről lezuhanó főtt tojáscikket a csészével, a kávé totál ráfröccsent a kabátjára, az útitársak kacagtak. Troché Gmundenben szállt le, Sztupa követte, s arra gondolt, behajózunk. Ördöge volt. Két hangos kelet-európai nőcskével az oldalán az itáliai amorózó jól látta, hogy Troché Ebensee-ig vált jegyet. Tudom már, bólintott Sztupa. Hosszában hasítottak át a tavon, bár a hajó egy tört vonalat írt le, mert kikötött Traunkirchenben is, ahol amerikai diákok jókedvű csoportja rohanta meg. Vonatra újra Sztupa már a Steyr gyár munkásaként szállt fel, bár a fasz se tudta, hogy hogyan öltözik egy csávó az összeszerelő üzemből. Troché továbbra is Troché maradt. A hallstatti megálló nem Hallstattot jelentette, hanem a tó túlsó partját, s a kompnál Sztupa már úgy nézett ki, mint bármelyik helyi erő, mint egy tag. A városkát ez időben még nem a turisták lepték el, hanem szellemek járták. Troché tudta ezt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.