Idén elmaradt a 44. Magyar Filmszemle, így a szokott kisfilmes blokk is. Bár az utóbbi időben újra és újra akadt lehetőség megismerni - akár pincében és padláson - az aktuális rövidfilmtermést, a vetítések és válogatások esetlensége ritkán hozta azt az összminőséget, amire jó eséllyel vágynánk és számítanánk. Most a szervezők az elmúlt év teljes kínálatából válogattak, s igyekeztek olyan alkotókat bemutatni, akik direkt a rövidfilmes műfajban dolgoznak, akik kifejezetten ezen a nyelven akarják magukat megértetni, legyenek "nagy öregek" vagy feltörekvő fiatal alkotók. Mind a huszonhat műre természetesen nincs mód kitérni itt, de szerencsére bőségesen találtunk olyan filmeket, amelyek rövid szemlézése hozzásegíthet egy általánosságra törekvő kép kialakításához: jaj, hogyan is mennek dolgaink a nagy mozgóképes vészhelyzetben.
Együtt...
Hogy a nyelvet, a rövidfilm épp érvényes vagy elfogadott közlekedési szabályait megértsük, vagy elhelyezzük magunkban elérhető helyre, nagy segítség Wrochna Marcell kellemes hatpercese, a néma Stoppos, ami egy elég ismerős szituációt jelenít meg elég szokványosan, ám egyszerűsége és ritmusa miatt így is simán szerethető, világos beszéd. Volt egy másik autósrövid is, a Körforgalom, amely egy kiábrándult - korai kapuzárási pánikkal, rossz házassággal és nem éppen álommelóval rendelkező - férfi életében beálló változásról szól. Úgy gondolnánk, új nő lép az életébe, és jól gondoljuk, tényleg találkozik valakivel, csak ez a véletlen "találkozás" egy piacon, a telefon mellé rásózott GPS-szel esik. A valaki így egy búgó női hang, ami egyszer csak átveszi az irányítást, és a bensőséges viszonyból kaland kerekedik, a férfi pedig, követve az utasításokat, maga mögött hagyja zátonyra futott életét, de majdnem értelemszerűen csak rövid ideig élvezheti e felszabadító új érzést. Felmerül a kérdés, hogy a kedves néző emlékszik-e Marco Ferreri közel harminc évvel ezelőtt készült I love you című filmjére, s benne a már-már magyarként szeretett Christopher Lambert nagyszerű antréjára. Hát a kedves alkotó? Nagypál Orsi - Szarajevóban szépen díjazott - szomorkás sztorija ugyanakkor vicces, s a gördülékenyen kivitelezett ötlet választ ad arra is, hogy a filmvalóságon kívül miért nem akkora hülyeség Ginának nevezni a navigációs kütyünket csak azért, hogy alliteráljon.
A műfaj fő követelményeiről Grosüan Cristina ügyesen komponált Együtt című munkája láttán nyerhettünk képet, Kovács Gergely és Kurta Niké furcsa szerelme egy problematikusnak vélt terhességet is meglebegtet, amiről persze jó időben minden kiderül - a rövidfilmezésről is. S hogy nem csak némán lehet filmnyelven beszélni, bizonyítja Lafka Dávid dumaopusa, amely kép nélkül is majdnem olyan ütős, mint képpel, mert annyira jó a szövege - írta: Hamvas Dániel, improvizált: Kiss Ádám. A Dumatúra egy játék vagy verseny, aminek komoly szabályai vannak, de a lényeg, hogy "fejlett intelligenciájú lényekkel" folyamatosan kell beszélgetni, bármiről, úgy vagy úgy is, hogy azt még Coelho is megirigyelje - aminél persze egyértelműbb kihívást is el bírunk képzelni. A szószátyár szerepében a stand up comedy hérosz Kiss Ádám haknizza végig az utcákat, tereket, csak úgy csípőből szóval tartván idős nénit, kisgyereket, fiatal csajokat egészen addig, amíg emberére - Földes Eszter szerepében a nagybetűs 're - nem talál, majd legyőzettetik.
A humor e műfajbeli nélkülözhetetlenségét Vizkeleti Dániel pontos dramaturgiával dolgozó története, a Szörnyetegek is híven demonstrálja, persze csak a végéről nézve. Egy anti-Biciklitolvajokhoz volt itt szerencsénk: egy srác kerékpárt lop, majd megrongálja - értsd: rúgja, vágja -, és kölcsönbenzinnel (!) felgyújtja. Az alapgondolatunk a neurózisos stokbolond, de aztán, ahogy ez a rövidfilmeknél lenni szokott, kiderül az indíték is, piti kis féltékenység, ami ráadásul hiábavaló, de akkor már késő.
...és külön
A két nap fénypontja nyilvánvalóan Dési András és Móray Gábor filmje, a Valaki vacsorára volt. Egy férfi szerszámosládával érkezik egy másikhoz, megtettek minden óvintézkedést, nehogy valaki meglássa őket. A feszültség és a bizonytalanság nő, válaszok nincsenek, vajon mit is akarnak egymástól. Az átlagosnak tűnő meglátások fuccsba mennek, valami egészen váratlan következik, segítenek egymásnak, egymáson, úgy, hogy az egyik végre megszabadul életétől, míg a másik a húsz éve tartó frusztrációjától, ahogy azt a sokat eláruló cím is ígéri. És így tovább...
Az öt blokkba szedett huszonhat kisjátékfilm zöme magabiztosan játszotta el azon bevezetőnkben is pedzett szerepet, mely szerint a rövidfilm lenne ma a magyar film maga. Ha pedig így nézzük: lám, életben vagyunk, s különösebb okunk nincsen is a szégyenkezésre. Kár, hogy a (film)világ nem ennyire egyszerű.
Toldi mozi, március 28-29.
