Film - Verzió 2013

Kiből lehet gurkha?

  • - barotányi -
  • 2013. november 9.

Film

Lassan kétszáz éves a haladó tradíció: a britek, miután egy két évszázada vívott háborúban súlyos veszteségeket szenvedtek el tőlük, a Himalájában toboroznak utánpótlást speciális kiképzésű gurkhacsapataik számára. Kesang Tseten nepáli filmkészítő és csapata számára megadatott a lehetőség: végigkísérni a több hónapos rekrutációs mechanizmust - amíg az 5000 jelentkezőből előbb 800, majd csak 176 marad.

false

 

A felét éppen e dokumentumfilmben kiválasztott kisebb közösség soraiból válogatják ki, gimnáziumi tornaórákat idéző gyakorlatok, tesztek és interjúk segítségével. A jórészt Nepálban folyó rekrutáció évtizedek óta hasonló mederben zajlik - ez pontosan kiderül, amikor e kiváló doksi a mostani folyamat képei mellé társít archív felvételeket, sokszor még a gyarmati időkből. A britek által - szokás szerint egy elrontott szóval - gurkháknak nevezett, hegyi törzsekből toborzott katonák végigharcolták a világháború frontjait és több tízezren ott is hagyták a fogukat. Ám az ellenfelek rettegték harcmodorukat, ahogy egyik kezükben puskával, a másikban hírhedett görbe késükkel, a kukrival hadonászva rohamra indulnak. S hiába lett vége a gyarmati időknek, a nemzetközi szerződésekben rögzített gyakorlat ma is él: aki brit nyugdíjat és útlevelet szeretne, az jelentkezik a királyi hadseregbe (vagy a szintén jól fizető szingapúri rendőrséghez), mert a nepáli és az indiai hadsereg saját gurkhakülönítményei legfeljebb a dicsőséget kínálhatják katonáiknak.

A film legintenzívebb perceit jelentik az interjúk, mikor az előírás szerint 17 és fél évesnél idősebb, de 21-nél fiatalabb újoncjelöltek vallanak arról, miért is akarnak egy idegen ország háborúiban részt venni. Hacsak nem a zsoldért, a brit útlevélért és nyugdíjért - ahelyett, hogy jó hazafiként otthon maradnának, ahogy új, maoista uraik kívánják. Mert mondanunk sem kell, egy lépést sem kellene utazniuk, ha igazán értelmetlen, helyi háborúkban szeretnék elvesztegetni életüket.

Megtekinthető a Cirko-Gejzírben 9-én, szombaton 18.30-tól, illetve a Művészben 10-én, vasárnap 19.45-től

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.