Az osztrák rendező neve idehaza leginkább Kánikula c. filmjéről lehet ismerős. Geometrikus és statikus, hosszan kitartott beállítások, monoton történések vonták be a nézőt abba az összkomfortos pokolba, amelynek tüchtig felszíne alatt agresszió, gyűlölet és önzés mozgatja az egymástól és önmaguktól is véglegesen elidegenedett embereket. Mélyosztrák helyzetjelentése után most globális áttekintést kapunk a dolgok állásáról - egy szexturista osztrák háziasszony kenyai kalandjai közvetítésével.
Az elvált ötvenes fraut odahaza egy mobiltelefon-függő, tohonya és kelletlen kamasz lány kínozza. Csúnya és kövér, mint hősünk maga, akinek munkája örömtelen, emberi kapcsolatai felszínesek és unalmasak, s reménye sincs arra, hogy mindez bármilyen pozitív fordulatot vegyen élete további részében. Így a terepet már ismerő sorstársak biztatására Afrikában keresi azt, amiről odahaza le kell mondania. Ott állítólag kiváló altesti adottságokkal megáldott, kókuszillatú és kimeríthetetlen potenciájú ifjú férfiak várják a számukra izgató fehér asszonyokat.
Az önbecsapás és a megvetés filmje Ulrich Seidlé. Minden szereplője a létkorrupció elfogadásában és támogatásában véli megtalálni a túlélés helyes stratégiáját. Az elhízott és kéjsóvár fehér nők, akiknek kiszolgálására egész iparág épült, azzal áltatják magukat, hogy a pénzükön kívül egyéb vonzerejük is van (fehérségük, kövérségük, kékszeműségük), ami bizonyára egzotikumával hat a mindig mosolygó és készséggel udvarló fekete férfiakra. Ám a másik oldalt, a bennszülöttek ügyes stratégiával és gátlástalan nyomulással dolgozó hadát is nehéz volna csak a szívtelen fehérek által kihasznált áldozatnak tekinteni. A pénzszerzéshez nem csupán bájaikat és kigyakorolt kedvességüket használják fel, de (a fehérek eredendő lelkiismeret-furdalására apellálva) gond nélkül üzletelnek a valódi vagy imitált nyomor megmutatásával. A megalázás és kizsákmányolás bizarr játékaiban gyakran cserélődnek a szerepek, s végül mindenki vesztesnek érezheti magát.
Tanúi leszünk egyfajta, a nyaralás rövid időtartama alatt bekövetkező jellemátalakulásnak is (fejlődésnek nem nevezném). A szomorú, frusztrált európai nő először megalázónak érzi a pénzért vásárolt szexet (hiszen az is), majd szerelmet hazudva magának hagyja, hogy csúnyán lehúzzák, végül azonban már nem akar egyebet, mint szolgáltatást a pénzéért egy-egy voltaképpen mindig is - bár egzotikus és kívánatos, de - alacsonyabb rendűnek tekintett fekete hímtől. Egy különösen visszataszító jelenetben négy fityegő hájú banya (más nézőpontból: négy elhanyagolt, kiéhezett, kapuzárási pániktól kétségbeesett idősödő nő) próbál erekciót előidézni egy chippendale-szolgáltatásra vállalkozó fekete fiúnál, majd amikor eredménytelennek bizonyul minden dörgölőzés és markolászás, kirúgják a szerencsétlent.
A főhőst (Margarete Tiesel átélt alakítása) a vakáció végén nyilván ugyanaz a sivár, szeretetlen magány várja, mint amely elől menekülni akart. Az út sokba került. De igazán kifosztani, érzelmi téren kifosztani ő tudta csak saját magát.
Forgalmazza az Anjou Lafayette
