tévésmaci

Légy a kertkapunál

  • tévésmaci
  • 2012. augusztus 26.

Film

Amikor Sztupa és Troché megjelentek az elefántpiacon, támadt némi megütközés az ágazat hagyományos szereplői közt, de nem lett belőle különösebb balhé, úgy értem, nem tört ki a maffiaháború a piac újrafelosztásáért. Az elefántbiznisz morogva bár, de megtűrte az alkalminak hitt jövevényeket, különösen, hogy kisjátékosoknak tűntek.

Valóban, tizenkét elefánt nem a világ. Ormányos barátainkat még Yangonban (talán Rangoonként ismerősebb) vette fedélzetére a Pireuszba tartó Avenging Ghost, s a feladója egy bizonyos E. G. Thomas F. S. M. C. nevű cég volt, 106. Sutton Rd. Southend-on-Sea. A címzettje pedig az Imperial Corona Cirkus Paris. A tucat nagyvad Pireuszból a Vlagyimir Lenszkij fedélzetén folytatta volna útját a southamptoni végcélig, ahol is állítólag a nevezett cirkusz trélerei várták, hogy az éppen Benelux-turnén zötykölődő társulathoz szállíthassák őket. Csakhogy már Pireuszban gondok akadtak; a görög vámhatóságok nem kapták meg a szükséges úti okmányokat, kivált az oltási bizonyítványok hiánya okozott nekik fejfájást. Az Avenging Ghost azonban egy jelentősebb gyógyszerszállítmánnyal (amelynek egy része feltehetően illegális volt) indult volna sürgősen vissza, így nem szórakoztak, a kapitány a szokott baksis másfélszeresét csengette ki a vámparancsnok segédjének, s az állatokat szépen levezették a hajóról. Ott ácsorogtak tanácstalanul a konténerek között. Konstanidisz vámparancsnok sürgönyözött az E. G. Thomasnak, és biztos, ami biztos alapon a southamptoni hatóságoknak is, de a cirkusz elérhetőségét kétnapi megfeszített munkával sem tudta fellelni a stábja. Az E. G. Thomas fenyegető válaszüzenetében kötbért és határidős szerződést emlegetett, s határozottan állította, hogy Yangonban még minden irat megvolt. Southampton nem válaszolt, ők egyenesen az MI6-hoz továbbították a vámparancsnok telegramját. Konstanidisz berágott, nem válaszoltok, büdös englimatiaszok? Nekem úgy is jó, s az elefántok máris hajóztak be a Vlagyimir Lenszkijre, a vámparancsnok saját kezűleg hamisított papírjaival. Az MI6 közben kiderítette, hogy ilyen nevű cirkusz nem létezik, s az E. G. Thomasnál sem tudnak semmit az egészről, ők szemüvegtokot gyártanak. Mi meg tévét nézünk, vagy kell, vagy se.

Pénteken (27-én) este, negyed tízkor a Coolon - egy merő promóció az egész - megnézhetjük Schwarzival a Total Recall - Az emlékmás című filmet, hisz épp most kerül a moziba a remake. Hogy ezt miért kellett újracsinálni, érti a fene. Már azt sem nagyon értettem, hogy az eredetire mi szükség volt. De mindez nem számít, hisz' ma kezdődik az olimpia, s hozzá igazítja minden csatorna a műsorát. Magyarul, alig is lesz nézhető valami a héten.

Szombaton este tizenegytől újabb - ám kicsinyt lejárt szavatosságú - brit prémiumsorozatot indít a Sherlock után az m1, a Válaszcsapás az iraki poszt-traumatikus szindrómák nyilvánvaló tünete. Az RTL Klub háromnegyed tíztől A hatodik naponnal promotálja a Total Recallt.

Vasárnap éjszaka az m1-en Kutyaszorítóban, igaz, addigra nem ér véget a Coolon az Angyalszív. S ha az angyal szív, szívjon az ördög is: Az utolsó tangó Párizsban tíz előtt az MGM-en. Én persze egy francia westernt nézek a Story4-en nyolctól, a Kisvárost; kapott az imdb-n simán négy pontot. S lehet, hogy utána még lecsúszik a Sophie választása is, ugyanitt.

Hétfőn adásszünet.

Kedden Buffala Day, nem nézek tévét.

Szerdán ha akarják Kris Kristoffersont látni egy lecsúszott rocksztár szerepében, akkor ki ne hagyják a Cisco Pike c. filmet nyolckor a Cinemaxon. Annál is inkább, mert régi kedvencem, Karen Black a partnere, mindjárt keresek is róla egy művészi photót.

Csütörtökön megin' Karen, ezúttal a Cinemaxon délután fél ötkor a Jöjj vissza, Jimmy Deanben, amit, ugye, Altman bácsi rendezett, a maga módján. A hét legjobb címe az Ezer bohóc 1965-ből az MGM-en, 15.05-kor, olyan sztárokkal, mint Martin Balsam vagy Jason Robards. A Duna meg Az oroszlán ugrani készült nyomja fél tíz után, amiben Bujtor vígan kiüti Papp Lacit. Maguk is üssék ki a tévéjüket!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.