Film

Mad Max – A harag útja

  • - greff -
  • 2015. július 4.

Film

Míg az úgynevezett tiszta film egykori teoretikusai éveken át munkálkodtak azon, hogy ábrándjaik legalább a műértők számára világosak és vonzóak legyenek, addig George Miller harminc év távollét után negyedszer is kivonult a sivatagba, berobbantotta verdáit, és a multiplexek fiatal közönsége számára is átélhető formába öntötte az egykori álmokat. Rendben, A harag útjába a mozgás sosem látott intenzitású orgiája mellé belefért valahogy egy fabula is, de ez a filmtörténet ősidejének homokdűnéi alól kiemelt, fűszálvékony csontváz csupán. A Hatosfogat sémájáról van szó: juss el járműveddel A pontból B-be, és éld túl valahogy az utat. Ennyi egyébként épp elég is ahhoz, hogy a plázákban tartsa a filmet mondjuk a Museum of Modern Art helyett, ahová amúgy az egyik már-már absztrakt szekvenciája alapján, melyben a homokvihar sötétjét lángnyelvek és villámhálók szabdalják szerteszét, problémátlanul beválasztható volna. Annak ténye, hogy Miller ezt a minőséget röfögő gépkocsik, alkarnyi karabélyok és egy lángszóróval kombinált harci gitár segítségével képes elérni, könnyen az arisztokratikus cinephile-ek eszébe vésheti az örök igazságot, mely szerint a film még a legszebb, legtisztább formájában is vásári szórakozás marad, és ez benne a legjobb. De ha valaki azt képzelné, hogy a mozivarázslat egyszerű mutatvány, akkor csináljon még egy filmet, amelyre boldog egyetértésben bólinthatna rá John Wayne és Laura Mulvey csakúgy, mint André Bazin vagy Kovács Kovi István.

Forgalmazza az InterCom

Neked ajánljuk