Film

Serena

Film

Vannak műfajok, melyeknek már jó ideje leáldozott Hollywoodban, ilyen például a western, a musical és a melodráma. Az előbbi kettő tiszta formájában ritkán, de visszatér, ám a melodráma legfeljebb szétbontott elemeiben, rejtetten üti csak fel a fejét. Nemzetközi viszonylatban viszont több rendező is életművet épített a műfajra: Pedro Almodóvar, Ang Lee vagy Susanne Bier. Lee a Brokeback Mountainnal csempészte vissza a zsánert Hollywoodba, most pedig Bier próbálkozik. A dán rendező hazájában többnyire Anders Thomas Jensennel együttműködve jól kiegyensúlyozott, valóban megrázó drámák sorát gyártotta, ám idegen alapanyagból dolgozva súlyos aránytévesztés áldozata lett.

Most azt az archetipikus történetet meséli újra, amikor a magnetikus vonzerejű nő egy zárt férfi­közösségbe kerülve akaratlanul is mindent romba dönt maga körül. Pemberton (Bradley Cooper) a nagy gazdasági válság idején fakitermelő telepére hozza újdonsült feleségét, aki talpraesettségben felveszi a versenyt bármelyik férfival. Jelenléte féltékenységet szül, némelyek gyilkolni is hajlandók érte. A film viharos gyorsasággal és minden magyarázatot mellőzve tudja le a szerelembe esés fázisát, hogy végre halmozni kezdhesse a szinte már komikusan eltúlzott tragédiákat. Árulásra gyilkosság, vetélésre vadászbaleset és öngyilkosság következik, mialatt a nézőt már egyre kevésbé érdekli a meglepően antipatikusra írt figurák sorsa. Az egyetlen pozitívum a most is remek Jennifer Lawrence; egyszerre vonzó és fenyegető, simán elhisszük róla, hogy romlásba dönti a férfiakat. Ám kezdetben következetesen épített jelleme egy hihetetlen fordulattal hisztérikus fú­riává válik, még tovább taszítva a filmet az orbitális közhelyek felé. Mindeközben végig szól a szívszaggatónak szánt filmzene, és amikor Cooper egy párduccal összefonódva tragikus halált hal, végleg megértjük a különbséget melodráma és melodramatikus között.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.