Magic Mike XXL

Film

Rengeteg tanulmány született már arról, hogy a férfi és a férfitest hogyan és miért nem válik szexualizált tárggyá main­st­ream filmekben (bár kétségtelen, hogy Matthew McConaughey karrierjét főállású kívánatos testként alapozta meg – épp az volt a Magic Mike játékos önreflexiójának egyik építőköve, hogy a már elismert színészt ismét a sekélyes szépfiú szerepébe helyezte).

Akadémiai körökben az is vita tárgya, hogy a Mulvey által leírt male gaze-hez hasonlóan létezik-e female gaze, azaz eltárgyiasíthatja-e egy nő tekintete a férfit. A Magic Mike-ot látva az ember hajlik arra, hogy igennel válaszoljon. Munkásosztálybeli, változatos etnikai hátterű férfiak (van köztük latino és örmény származású is, ráadásul ennek megfelelő színészek – Adam Rodriguez és Joe Manganiello − alakítják őket) vetkőznek tehetősebb nők előtt estéről estére. Bár sorsuk nem olyan tragikus, mint a legtöbb sztriptíztáncosnő élete, azért egy-egy villanásra láthatjuk, milyen lealacsonyító hivatás is ez, miközben látszólag estéről estére félistenként jelennek meg a szín­padon.

A Magic Mike XXL folytatja az előző rész játékosságát és önreflexióit, bár mindenféle tét nélkül, a puszta örömzenélés jegyében. Az egész film olyan, mintha annak példatára lenne, hányféleképpen válhat egy dekoratív férfitest a vágy tárgyává, miközben rassz- és genderkérdéseket is érintünk: hőseink meleg férfiak előtt vogue-oznak egy transzvesztitabárban, Channing Tatum csupa gazdag fekete nő előtt vetkőzik, majd Andie MacDowell és tehetős középkorú barátnői hozzák zavarba a fiúkat. A sikítozó tömegben mindenféle nőtípust megtalálunk, ráadásul a férfisztriptíz valahogy a női önértékelés visszaállításának eszközeként jelenik meg (ellentétben a sztriptízt néző férfiak képével, akik többnyire mocskos disznókként jelennek meg a filmekben). Kár, hogy az egész filmnek még annyi tétje sincs, mint az előző résznek.

Forgalmazza az InterCom

 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.