Magic Mike XXL

Film

Rengeteg tanulmány született már arról, hogy a férfi és a férfitest hogyan és miért nem válik szexualizált tárggyá main­st­ream filmekben (bár kétségtelen, hogy Matthew McConaughey karrierjét főállású kívánatos testként alapozta meg – épp az volt a Magic Mike játékos önreflexiójának egyik építőköve, hogy a már elismert színészt ismét a sekélyes szépfiú szerepébe helyezte).

Akadémiai körökben az is vita tárgya, hogy a Mulvey által leírt male gaze-hez hasonlóan létezik-e female gaze, azaz eltárgyiasíthatja-e egy nő tekintete a férfit. A Magic Mike-ot látva az ember hajlik arra, hogy igennel válaszoljon. Munkásosztálybeli, változatos etnikai hátterű férfiak (van köztük latino és örmény származású is, ráadásul ennek megfelelő színészek – Adam Rodriguez és Joe Manganiello − alakítják őket) vetkőznek tehetősebb nők előtt estéről estére. Bár sorsuk nem olyan tragikus, mint a legtöbb sztriptíztáncosnő élete, azért egy-egy villanásra láthatjuk, milyen lealacsonyító hivatás is ez, miközben látszólag estéről estére félistenként jelennek meg a szín­padon.

A Magic Mike XXL folytatja az előző rész játékosságát és önreflexióit, bár mindenféle tét nélkül, a puszta örömzenélés jegyében. Az egész film olyan, mintha annak példatára lenne, hányféleképpen válhat egy dekoratív férfitest a vágy tárgyává, miközben rassz- és genderkérdéseket is érintünk: hőseink meleg férfiak előtt vogue-oznak egy transzvesztitabárban, Channing Tatum csupa gazdag fekete nő előtt vetkőzik, majd Andie MacDowell és tehetős középkorú barátnői hozzák zavarba a fiúkat. A sikítozó tömegben mindenféle nőtípust megtalálunk, ráadásul a férfisztriptíz valahogy a női önértékelés visszaállításának eszközeként jelenik meg (ellentétben a sztriptízt néző férfiak képével, akik többnyire mocskos disznókként jelennek meg a filmekben). Kár, hogy az egész filmnek még annyi tétje sincs, mint az előző résznek.

Forgalmazza az InterCom

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.