Ted2

  • - kg -
  • 2015. augusztus 16.

Film

Igazán üdítő jelenség volt anno, ahogy Patrick Stewart a maga utánozhatatlanul balzsamos és bölcs hangján rákezdett egy szép karácsonyi mesére. A legbritebb brit és legszőrebb sir színészkirály a szenteste varázsáról mesélt, azokról a megszentelt órákról, amikor egy kisvárosban, valahol Boston határában a gyermekek szívét az ünnep öröme járja át. Arról a különleges napról, amikor a bostoni gyerekek összegyűlnek, és jól elnáspángolják a zsidó gyerekeket. Ezzel az emlékezetes poénnal indult három éve a Ted című film, melynek címszereplője egy emberi öntudatra ébredt játék maci volt, aki bearanyozta egy nagyon magányos bostoni kisfiú életét. Ennek a kisfiúnak az élete annyira magányos volt, hogy még a zsidóverésbe sem vették be, s nemcsak a verők, de az épp megverés alatt állók is azt kiabálták: tűnés innen! Felnőttségére a kisfiú Mark Wahlberggé fejlődött ki, a maci pedig maradt, aki volt: testi-lelki jó barát. Egy mocskos szájú, szexista, mindenista, piáló, füvező disznó, jelentős szexuális étvággyal. Csak azért időzünk ennyit az első Tednél, mert az, szinte mindenki meglepetésére, egy klassz kis vígjáték volt; kellően infantilis és merészen polgárpukkasztó, szóval minden idők macis filmjeinek legvagányabbika. Ehhez képest a folytatásban egy megfáradt maci és egy unott Wahlberg futnak a pénzük után, s csak nagy ritkán pukkasztanak; mondjuk, amikor egy amatőr stand-up estet trollkodnak szét Robin Williams, a German Wings és a 9/11 tragédiájának bekiabálásával, az a régi szép időket idézi, a többi azonban méltatlan a hajdan még ünnepelt macihoz.

A UIP–Duna Film filmje

 

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.