Ted2

  • - kg -
  • 2015. augusztus 16.

Film

Igazán üdítő jelenség volt anno, ahogy Patrick Stewart a maga utánozhatatlanul balzsamos és bölcs hangján rákezdett egy szép karácsonyi mesére. A legbritebb brit és legszőrebb sir színészkirály a szenteste varázsáról mesélt, azokról a megszentelt órákról, amikor egy kisvárosban, valahol Boston határában a gyermekek szívét az ünnep öröme járja át. Arról a különleges napról, amikor a bostoni gyerekek összegyűlnek, és jól elnáspángolják a zsidó gyerekeket. Ezzel az emlékezetes poénnal indult három éve a Ted című film, melynek címszereplője egy emberi öntudatra ébredt játék maci volt, aki bearanyozta egy nagyon magányos bostoni kisfiú életét. Ennek a kisfiúnak az élete annyira magányos volt, hogy még a zsidóverésbe sem vették be, s nemcsak a verők, de az épp megverés alatt állók is azt kiabálták: tűnés innen! Felnőttségére a kisfiú Mark Wahlberggé fejlődött ki, a maci pedig maradt, aki volt: testi-lelki jó barát. Egy mocskos szájú, szexista, mindenista, piáló, füvező disznó, jelentős szexuális étvággyal. Csak azért időzünk ennyit az első Tednél, mert az, szinte mindenki meglepetésére, egy klassz kis vígjáték volt; kellően infantilis és merészen polgárpukkasztó, szóval minden idők macis filmjeinek legvagányabbika. Ehhez képest a folytatásban egy megfáradt maci és egy unott Wahlberg futnak a pénzük után, s csak nagy ritkán pukkasztanak; mondjuk, amikor egy amatőr stand-up estet trollkodnak szét Robin Williams, a German Wings és a 9/11 tragédiájának bekiabálásával, az a régi szép időket idézi, a többi azonban méltatlan a hajdan még ünnepelt macihoz.

A UIP–Duna Film filmje

 

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.