Film

Családi örökségéből forgatta magyar nyelvű első filmjét, a komoly kritikai sikerű Varga Katalin balladáját. Második munkájára már egymillió fontot kapott. A horrorfilm konvencióit kiforgató Berberian Sound Studio 39 éves brit rendezőjével a torontói filmfesztiválon beszélgettünk.

Amikor Sztupa és Troché a végtelen mezőn kerékpároztak, kemény volt a nyereg mindkettejüknek, és sokszor - ha nem valami jól kiszáradt csapáson, szekerek keréknyomában hajtottak - rázkódott is rendületlenül, fájdalmasan.

A No Smoking Orchestrával a Sziget Fesztiválon lépett fel; koncertkezdés előtt beszélt nekünk Johnny Depp bronzszobráról, saját falujáról és a héten mozikba kerülő Havanna, szeretlek! című filmről, melyben önmagát alakítja.

Mivel agg diktátora már kényszerű visszavonulását megelőző éveiben is kissé ernyedtebb lendülettel törekedett a világforradalomra, Havanna ismét trendi hely lett.

A műsor konkrét partihelyszínek és razziák megemlítése nélkül azokra a kis színes nyári történetekre reagál, amelyekről nagy valószínűséggel nem számolnak majd be a diákok kínkeserves szeptemberi dolgozatai; a nyári élmény ugyanis eléggé kombinált lehetett, cannabisszal és származékaival vagy Ginával, sörrel és pálinkával és habpatronnal, esetleg heroinnal - szóval, lássuk be, alig elmesélhető.

Az egyik legkarizmatikusabb magyar színész játssza Matula bácsit a Tüskevár új feldolgozásában – de színpadi eszméletvesztésről, vágóhídi munkáról és arról is beszélgettünk, hogy a Woyczek sikere után miért nem volt látható évekig a vásznon.

A népszerű tévés személyiség legutóbb regénnyel jelentkezett, de hogy hová húz inkább, a Háború és békéhez vagy a Harry Potterhez, az csak most fog kiderülni. Miként az is, melyik regényből való az a figura, mellyel Kepes András a legszorosabb rokonságot érez.

A Törökfürdő, A szemközti ablak és a Szerelem, pasta, tenger Olaszországban élő török rendezőjének új filmjében eleven színészjelölt randevúzik szellemszereplőkkel. A Titokzatos társulat nemrég került a hazai mozikba - ennek apropóján beszélgettünk.

Amikor Sztupa és Troché utáltak mindent, bár eltérő módon juttatták kifejezésre, de ugyanazt érezték: az élet viszonylagos értelmetlenségét, hogy bár elég szar, de tele van szép és vicces dolgokkal, amik viszont hajlamosak kivonni magukat a forgalomból.