Oliver Stone forgatókönyvírói mesterkurzust jött tartani Magyarországra, a filmes válságövezetbe, ahol a jó forgatókönyv ritka, mint a fehér holló, de tudvalevő: Andy Vajna, a magyar filmgyártás legfőbb állami pénzosztó szervének feje és olvasói hálózata már dolgozik a gikszer kijavításán.
Stone hajdani producere hívó szavára érkezett Budapestre (a Nixont és a Doorst finanszírozta Vajna), ahol két napon át, a végkimerülésig állta a Puskin mozit megtöltő szakmabeliek kérdéseit. Sok mindenről esett szó e két nap alatt, olykor még a forgatókönyvírásról is. Nem kizárt, hogy forgatókönyvíróink megtáltosodásában a Vajna-féle új iskola mellett Stone intelmei is szerepet játszanak majd. Ezek a következőképp hangzottak. Intelem 1: a klasszikus struktúrához nem árt ragaszkodni, de a túlzott szabálykövetés káros is lehet. Intelem 2: gyakorolni, gyakorolni és gyakorolni! Hasznos és megszívlelendő tanácsok ezek, ha legközelebb tanárember, forgatókönyvírást oktató professzor fordul meg a Puskinban, mindenképp innen érdemes folytatni vele.
Fotó: MNF/Valuska Gábor
Filmográfiája szerint Stone eddigi ténykedése során viszonylag keveset oktatott, viszont annál több filmet készített (úgy forgatókönyvíróként, mint író-rendezőként), s függetlenül attól, ki mit tart a filmjeiről, el kell ismerni: ritka alkalom, hogy egy jelenleg is aktív, bő harminc év tapasztalatával rendelkező hollywoodi játékos sztorizzon órák hosszat Hollywoodról. Olyasvalaki, aki nemcsak az emlékeiből, hanem a filmjeiből is él. Egyet épp nemrégiben mutattak be az amerikai mozik; a beszélgetés apropóját is részben ez a darab, a minálunk is hamarosan látható Vadállatok adta. Persze mindenkinek van egy hollywoodi története, hiszen Hollywoodról, mint a fociról is, mindenki tud mindent (mi, magyarok még annál is többet, elvégre mi alapítottuk Hollywoodot), ám nem nehéz belátni: sokkal szórakoztatóbb, ha egy olyan ember szájából hangzanak el ezek, aki részt is vett a sztorikban. Azt mindenki tudja, vagy legalábbis tudni véli, hogy a stúdiófőnökök nem tartoznak a kreatív ember legjobb barátai közé, de ha Stone mond oda kenyéradó gazdáinak, és szidja például a 20th Century Foxot és a stúdió urát, Rupert Murdochot, amiért a Tőzsdecápák bevételeiből alig látott valamit, az mégiscsak hitelesebb. Azt is mindenki tudja (a közönség soraiban ülők mindenképpen), vagy legalábbis tudni véli, hogy Andy Vajna mivel foglalkozott hollywoodi fénykorában, de a teremben ülők közül csak Oliver Stone engedhette meg magának, hogy akarva-akaratlan elsüssön egy poént Vajna kárára, amikor mintegy mellékesen, a Tőzsdecápákat ihlető üzleti manőverek kapcsán megjegyezte; ha valaki, hát Andy még nála is jóval többet tud a "cégek kannibalizálásáról". A közönség hangos derültséggel nyugtázta a poént, amiből azért a filmügyi kormánybiztos sem jött ki olyan rosszul, s talán még emelte is a renoméját, hogy a visszautasításokról szólva a rendező Vajnát is megnevezte azok között, akik a szkriptjeit olykor elutasították. A többször is megidézett Murdoch mellett a mesterkurzus másik nagy vesztese az olaszok legendás producere, Dino De Laurentiis lett, mint az olyan vérszomjas pénzemberek iskolapéldája, akit semmi más nem érdekel, mint a gyors megtérülés és a nagy profit. Hogy mik vannak! Szegény Dino jól megkapta, s mindezt azért, mert a kősziklák is papírból voltak a Conan, a barbár 2. forgatásán, és már csak ezért sem lett - Stone szerint legalábbis - a James Bondéhoz hasonló sikerszéria a Schwarzenegger szókészletéhez igazodó filmekből (az első rész forgatókönyvét Stone írta, s a dialógusokat is ő maga igazította Schwarzenegger sajátos szájmozgásához).
Ha épp nem a filmkészítést általánosságokban firtató kérdésekre kellett (olykor a szó szoros értelmében) kiizzadnia valamit magából, Stone leginkább úgy működött, mint a DVD-k extrái közt található, gombnyomásra indítható audiokommentárok; ízesen mesélt, egy-egy alkalmi fuckkal fűszerezve kommentálta az életművet. A sajátját, természetesen. Kalandozott egy jót a filmtörténetben is, s olyan antikvitásokat emlegetett fel a Tőzsdecápák előzményeiként, mint Ernest Lehman forgatókönyv-írói munkásságának két gyöngyszeme (Vezetői lakosztály, 1954; A siker édes illata, 1957). Hitchcockra mindössze kétszer történt hivatkozás a két előadás során, ami üdítően alacsony szám ezekben a nehéz, folytonosan hitchcockozó időkben. Volt trivia is bőséggel: A sebhelyesarcút például azért Brian De Palma, és nem Sidney Lumet rendezte meg, mert a New York-i auteur túl erőszakosnak találta a kubai bevándorlókról szóló, Stone által írt gengsztertörténetet. A 3D nyakra-főre való alkalmazása kapcsán Stone oda küldte Martin Scorsese Hugóját, ahonnan még egyetlen gyerekfilm sem tért vissza sértetlenül, kicsit elszemélyeskedett Charlie Sheennel kapcsolatban, és még sok, mélyen hollywoodi dologról beszélt, például szexről, drogról, rock 'n' rollról. Megszólalt Billy Wilder hangján, félhangosan érdeklődött egy magyar színésznő holléte felől, Árpa Attila élő szóban előadott kritikájára kellő komolysággal reagált, a hollywoodi stúdiókkal szembeni tapasztalatait pedig így summázta: "Úgy basznak át, ahogyan csak tudnak." Oliver Stone rendületlenül készíti filmjeit, de ennyire szórakoztató, tökös produkciót rég nem láthattunk a mestertől.
Puskin mozi, szeptember 21-22.; a mesterkurzust a Magyar Nemzeti Filmalap és a Filmhu portál szervezte
