Halottakról jót vagy rosszat

Oliver Stone Budapesten

Film

Oliver Stone forgatókönyvírói mesterkurzust jött tartani Magyarországra, a filmes válságövezetbe, ahol a jó forgatókönyv ritka, mint a fehér holló, de tudvalevő: Andy Vajna, a magyar filmgyártás legfőbb állami pénzosztó szervének feje és olvasói hálózata már dolgozik a gikszer kijavításán.
Stone hajdani producere hívó szavára érkezett Budapestre (a Nixont és a Doorst finanszírozta Vajna), ahol két napon át, a végkimerülésig állta a Puskin mozit megtöltő szakmabeliek kérdéseit. Sok mindenről esett szó e két nap alatt, olykor még a forgatókönyvírásról is. Nem kizárt, hogy forgatókönyvíróink megtáltosodásában a Vajna-féle új iskola mellett Stone intelmei is szerepet játszanak majd. Ezek a következőképp hangzottak. Intelem 1: a klasszikus struktúrához nem árt ragaszkodni, de a túlzott szabálykövetés káros is lehet. Intelem 2: gyakorolni, gyakorolni és gyakorolni! Hasznos és megszívlelendő tanácsok ezek, ha legközelebb tanárember, forgatókönyvírást oktató professzor fordul meg a Puskinban, mindenképp innen érdemes folytatni vele.


Fotó: MNF/Valuska Gábor

 

Filmográfiája szerint Stone eddigi ténykedése során viszonylag keveset oktatott, viszont annál több filmet készített (úgy forgatókönyvíróként, mint író-rendezőként), s függetlenül attól, ki mit tart a filmjeiről, el kell ismerni: ritka alkalom, hogy egy jelenleg is aktív, bő harminc év tapasztalatával rendelkező hollywoodi játékos sztorizzon órák hosszat Hollywoodról. Olyasvalaki, aki nemcsak az emlékeiből, hanem a filmjeiből is él. Egyet épp nemrégiben mutattak be az amerikai mozik; a beszélgetés apropóját is részben ez a darab, a minálunk is hamarosan látható Vadállatok adta. Persze mindenkinek van egy hollywoodi története, hiszen Hollywoodról, mint a fociról is, mindenki tud mindent (mi, magyarok még annál is többet, elvégre mi alapítottuk Hollywoodot), ám nem nehéz belátni: sokkal szórakoztatóbb, ha egy olyan ember szájából hangzanak el ezek, aki részt is vett a sztorikban. Azt mindenki tudja, vagy legalábbis tudni véli, hogy a stúdiófőnökök nem tartoznak a kreatív ember legjobb barátai közé, de ha Stone mond oda kenyéradó gazdáinak, és szidja például a 20th Century Foxot és a stúdió urát, Rupert Murdochot, amiért a Tőzsdecápák bevételeiből alig látott valamit, az mégiscsak hitelesebb. Azt is mindenki tudja (a közönség soraiban ülők mindenképpen), vagy legalábbis tudni véli, hogy Andy Vajna mivel foglalkozott hollywoodi fénykorában, de a teremben ülők közül csak Oliver Stone engedhette meg magának, hogy akarva-akaratlan elsüssön egy poént Vajna kárára, amikor mintegy mellékesen, a Tőzsdecápákat ihlető üzleti manőverek kapcsán megjegyezte; ha valaki, hát Andy még nála is jóval többet tud a "cégek kannibalizálásáról". A közönség hangos derültséggel nyugtázta a poént, amiből azért a filmügyi kormánybiztos sem jött ki olyan rosszul, s talán még emelte is a renoméját, hogy a visszautasításokról szólva a rendező Vajnát is megnevezte azok között, akik a szkriptjeit olykor elutasították. A többször is megidézett Murdoch mellett a mesterkurzus másik nagy vesztese az olaszok legendás producere, Dino De Laurentiis lett, mint az olyan vérszomjas pénzemberek iskolapéldája, akit semmi más nem érdekel, mint a gyors megtérülés és a nagy profit. Hogy mik vannak! Szegény Dino jól megkapta, s mindezt azért, mert a kősziklák is papírból voltak a Conan, a barbár 2. forgatásán, és már csak ezért sem lett - Stone szerint legalábbis - a James Bondéhoz hasonló sikerszéria a Schwarzenegger szókészletéhez igazodó filmekből (az első rész forgatókönyvét Stone írta, s a dialógusokat is ő maga igazította Schwarzenegger sajátos szájmozgásához).

Ha épp nem a filmkészítést általánosságokban firtató kérdésekre kellett (olykor a szó szoros értelmében) kiizzadnia valamit magából, Stone leginkább úgy működött, mint a DVD-k extrái közt található, gombnyomásra indítható audiokommentárok; ízesen mesélt, egy-egy alkalmi fuckkal fűszerezve kommentálta az életművet. A sajátját, természetesen. Kalandozott egy jót a filmtörténetben is, s olyan antikvitásokat emlegetett fel a Tőzsdecápák előzményeiként, mint Ernest Lehman forgatókönyv-írói munkásságának két gyöngyszeme (Vezetői lakosztály, 1954; A siker édes illata, 1957). Hitchcockra mindössze kétszer történt hivatkozás a két előadás során, ami üdítően alacsony szám ezekben a nehéz, folytonosan hitchcockozó időkben. Volt trivia is bőséggel: A sebhelyesarcút például azért Brian De Palma, és nem Sidney Lumet rendezte meg, mert a New York-i auteur túl erőszakosnak találta a kubai bevándorlókról szóló, Stone által írt gengsztertörténetet. A 3D nyakra-főre való alkalmazása kapcsán Stone oda küldte Martin Scorsese Hugóját, ahonnan még egyetlen gyerekfilm sem tért vissza sértetlenül, kicsit elszemélyeskedett Charlie Sheennel kapcsolatban, és még sok, mélyen hollywoodi dologról beszélt, például szexről, drogról, rock 'n' rollról. Megszólalt Billy Wilder hangján, félhangosan érdeklődött egy magyar színésznő holléte felől, Árpa Attila élő szóban előadott kritikájára kellő komolysággal reagált, a hollywoodi stúdiókkal szembeni tapasztalatait pedig így summázta: "Úgy basznak át, ahogyan csak tudnak." Oliver Stone rendületlenül készíti filmjeit, de ennyire szórakoztató, tökös produkciót rég nem láthattunk a mestertől.

Puskin mozi, szeptember 21-22.; a mesterkurzust a Magyar Nemzeti Filmalap és a Filmhu portál szervezte

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.