Interjú

„Még mindig fáj”

Carlota Pereda filmrendező

Film

Egy forró nyári napon, a medence partján kezdődött minden… – meséli az áttörést meghozó kisfilmje, s az abból forgatott nagyjátékfilm startjáról. A Röfi végül az elmúlt év egyik legnagyobb függetlenfilmes horrorsikere lett, rendezőjével pedig a film témájáról, az iskolai, kamaszok közti zaklatásról beszélgettünk, de szóba kerültek a filmkészítés körülményei és a főszereplő személye is.

Magyar Narancs: Egy túlsúlyos tini lányt a külseje miatt piszkálnak a társai, egy titokzatos idegen azonban véres bosszút áll rajtuk – ez a Röfinek és a 2018-as, Cerdita című rövidfilmjének is a sztorija. Eredetileg is nagyjátékfilmben gondolkodott?

Carlota Pereda: Mindig szerettem volna írni egy történetet a bullyingról, és forgatni egy horrort, amely fényes nappal játszódik. A két ötlet kombinálása azon a nyáron jutott eszembe, amikor a kislányom megszületett. Ott ültem annál a medencénél, amelyik végül a rövidfilm helyszíne lett, és felfigyeltem egy magányos kislányra. Tikkasztó volt a hőség, legalább 45 fok, senki sem merészkedett ki a napra, üresek voltak az utcák, a medencénél is csak mi ketten voltunk, ő meg én. Elmerengtem azon, hogy ő mit kereshet ott – végül ebből a gondolatból még aznap összeállt a fejemben egy történet, amellyel a saját démonaimat próbáltam elűzni. A kisfilm forgatása közben, amikor épp az utolsó jelenetet vettük fel, leesett a tantusz, hogy túl jó ez a koncepció ahhoz, hogy beérjük ennyivel: csinálhatnék belőle egy moralitás-thrillert. Fel akartam tárni a főszereplő, Sara konfliktusait, jobban meg akartam ismerni őt.

MN: Ennyire fontosnak érzi a kamaszkori üldöztetés témáját?

CP: Én is ilyesminek voltam az áldozata, és csendben maradtam, amikor másokat zaklattak, hogy így mentsem a bőrömet. S ez még mindig fáj, hiszen abban az időben semmit nem tettem sem magamért, sem másokért. Szerettem volna bemutatni az embereknek, milyen Sara cipőjében járni, azt akartam, hogy ne csak megértsék, de kérdőjelezzék is meg őt, illetve a barátnőjét, Claudiát is, aki egy hang nélkül tűri, hogy zaklatják a barátját. A mozi egy empatikus üzem: lehet, hogy nem változtatja meg a világot, de kiválóan alkalmas arra, hogy eltérő nézőpontból mutassa be a dolgokat.

MN: A Cerditát a YouTube-on már több mint 15 millióan látták, számtalan díjat, köztük a legnagyobb presztízsű spanyol elismerést, a Goya-díjat is elnyerte. Kellett a siker ahhoz, hogy finanszírozni tudja a Röfit is?

CP: Az biztos, hogy segített. A filmjeim bonyolult hangulatúak, egyszerre komédiák, thrillerek, horrorok és drámák. A legfontosabb nekem a saját szerzőiségem, de mégis igyekszem a közönség igényeit is kielégíteni, ez elég kockázatos dolog. Az, hogy a kisfilmemet a kritika és a közönség is kedvelte, meggyőzte a megfelelő embereket arról, hogy nem vagyok teljesen őrült.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)