Interjú

„Még mindig fáj”

Carlota Pereda filmrendező

Film

Egy forró nyári napon, a medence partján kezdődött minden… – meséli az áttörést meghozó kisfilmje, s az abból forgatott nagyjátékfilm startjáról. A Röfi végül az elmúlt év egyik legnagyobb függetlenfilmes horrorsikere lett, rendezőjével pedig a film témájáról, az iskolai, kamaszok közti zaklatásról beszélgettünk, de szóba kerültek a filmkészítés körülményei és a főszereplő személye is.

Magyar Narancs: Egy túlsúlyos tini lányt a külseje miatt piszkálnak a társai, egy titokzatos idegen azonban véres bosszút áll rajtuk – ez a Röfinek és a 2018-as, Cerdita című rövidfilmjének is a sztorija. Eredetileg is nagyjátékfilmben gondolkodott?

Carlota Pereda: Mindig szerettem volna írni egy történetet a bullyingról, és forgatni egy horrort, amely fényes nappal játszódik. A két ötlet kombinálása azon a nyáron jutott eszembe, amikor a kislányom megszületett. Ott ültem annál a medencénél, amelyik végül a rövidfilm helyszíne lett, és felfigyeltem egy magányos kislányra. Tikkasztó volt a hőség, legalább 45 fok, senki sem merészkedett ki a napra, üresek voltak az utcák, a medencénél is csak mi ketten voltunk, ő meg én. Elmerengtem azon, hogy ő mit kereshet ott – végül ebből a gondolatból még aznap összeállt a fejemben egy történet, amellyel a saját démonaimat próbáltam elűzni. A kisfilm forgatása közben, amikor épp az utolsó jelenetet vettük fel, leesett a tantusz, hogy túl jó ez a koncepció ahhoz, hogy beérjük ennyivel: csinálhatnék belőle egy moralitás-thrillert. Fel akartam tárni a főszereplő, Sara konfliktusait, jobban meg akartam ismerni őt.

MN: Ennyire fontosnak érzi a kamaszkori üldöztetés témáját?

CP: Én is ilyesminek voltam az áldozata, és csendben maradtam, amikor másokat zaklattak, hogy így mentsem a bőrömet. S ez még mindig fáj, hiszen abban az időben semmit nem tettem sem magamért, sem másokért. Szerettem volna bemutatni az embereknek, milyen Sara cipőjében járni, azt akartam, hogy ne csak megértsék, de kérdőjelezzék is meg őt, illetve a barátnőjét, Claudiát is, aki egy hang nélkül tűri, hogy zaklatják a barátját. A mozi egy empatikus üzem: lehet, hogy nem változtatja meg a világot, de kiválóan alkalmas arra, hogy eltérő nézőpontból mutassa be a dolgokat.

MN: A Cerditát a YouTube-on már több mint 15 millióan látták, számtalan díjat, köztük a legnagyobb presztízsű spanyol elismerést, a Goya-díjat is elnyerte. Kellett a siker ahhoz, hogy finanszírozni tudja a Röfit is?

CP: Az biztos, hogy segített. A filmjeim bonyolult hangulatúak, egyszerre komédiák, thrillerek, horrorok és drámák. A legfontosabb nekem a saját szerzőiségem, de mégis igyekszem a közönség igényeit is kielégíteni, ez elég kockázatos dolog. Az, hogy a kisfilmemet a kritika és a közönség is kedvelte, meggyőzte a megfelelő embereket arról, hogy nem vagyok teljesen őrült.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.