Nem kétséges, hogy a német megszállás évei alatt a varsói állatkert pincéiben zsidók és ellenállók százait mentő Żabiński házaspár kivételes helytállásának példázata csakugyan filmre kívánkozik: a zoológuspár bátorsága, kockázatvállalása, önfeláldozása; történetük kalandfilmeket feledtető fordulatai; a háború éveinek folyamatos feszültsége; a bujkáló emberek tragikus sorsa… Mégis mindez a hollywoodi klisék oldaláról szemlélve csupán szentimentális életkép-sorozat, amelyben egyedül az számít, hogy a filmhez megnyert filmsztár minden szemszögből jól nézzen ki – és tényleg, alig vérezi össze a kezét egy újszülött elefántbébi életre segítésekor, sőt még estélyi ruhájára sem tapad holmi magzatmáz. (A főszereplő negédes alakítását csak súlyosbítja a magyar szinkron, amelyben Jessica Chastain altját ábrándos cincogással sikerült helyettesíteni.)
A Soát képeskönyvként tálaló mozidarabok éppen azon tesznek erőszakot, amit úgymond ki szeretnének fejezni. S éppen azzal (a kipolírozott, bűnösöket s áldozatokat üres szerepként láttató világkép teljességnek hazudásával) tesznek erőszakot, amit a nézők által megértett nyelvezet kreatív alkalmazásának vélnek. Teljesen mindegy, mennyire igaz az efféle giccsparádé alapjául szolgáló történet. Lehet nyálas bestseller, hiteles memoár vagy Nobel-díjas remekmű, a tapasztalt szakember kezében mindből szépelgő dajkamese válik, megnyugtató klisékben fogalmazva esztétikus életképekké és könnyen emészthető közhelyekké az emberiség legmegrázóbb, legmegközelíthetetlenebb, leginkább feldolgozhatatlan tapasztalatát.
Forgalmazza a UIP–Dunafilm
