Miklauzic Bence: „Egyre többször lépnek ránk felülről”

Film

Itt a pesti western: Lengyel Ferenc és Szervét Tibor párbaja egy 68-as Ford Mustang parkolása ürügyén. A Varsói Filmfesztivál és Valladolid után már a hazai mozikban is látható Miklauzic Bence harmadik nagyjátékfilmje. A Parkoló ígéretes nemzetközi referenciával indult: 2011-ben megnyerte a Cannes-i Filmfesztivál ScripTeast forgatókönyvíró workshopjának különdíját.

magyarnarancs.hu: Hogyan született meg a hetedik kerületi western ötlete két magányos harcossal?

Miklauzic Bence: A történet kiindulópontja a  parkoló, nem mint hely, hanem  mint Budapestre jellemző „műfaj”, hogy lerombolnak egy házat, az üres telekre betolnak egy lakókocsit, és kész a parkoló. Filmkészítőként nagyon izgalmasnak tűnt ez a cselekménytér egy parkolóőrrel és a körülötte beszűrődő világgal. Megjelent előttem egy kép: hajnal van, kinyílik a kocsi és Lengyel Feri kilép.

magyarnarancs.hu: Ezért írtátok közösen a forgatókönyvet?

MB: Barátok vagyunk, sokat dolgoztunk együtt. Feri amúgy novellákat szokott írni. Egyszer azt mondta, ha már ezt a képet láttam, kezdjünk vele valamit. Innen indult a magányos hős alakja, a Légiós, akivel bejött a westernmitológia, pontosabban az, hogy mit jelent ma Budapesten hősnek lenni, egyáltalán létezhet-e ma magányos hős. Lengyel Feri maszkulin jelenségéhez kellett egy ellenfél, aki kikezdi a világát. Szervét Tibor személyében egy rendkívül kulturált és kifinomult színészt találtunk meg a mustangos üzletember szerepére. Imre képességes, tehetséges ember, aki pusztításra használja a kifinomultságát.

false

 

Fotó: Németh Dániel

magyarnarancs.hu: A két ember között ott az egzisztenciális szakadék.

MB: Nem szociológiai értelemben akartuk megfogni a Légiós társadalmon kívüliségét. Inkább az a része érdekelt minket, hogy mit jelent az, hogy van egy identitásom. Meg tudom-e őrizni, vagy jön valaki, aki azt mondja, megmutatom neked, hogy nem úgy van, ahogy gondolod, és kikezdi az integritásodat.

magyarnarancs.hu: Ebben azért benne van a kis magyar mikroklíma: viszem valahogy az életemet, aztán törvények, rendeletek mondják meg, mit hogyan csináljak, gondoljak, érezzek.

MB: Valóban, ez nem belemagyarázás, mert nekünk dolgunk, hogy a néző fejével is keressük az átélhető pillanatokat. Nem a történettől válik érvényessé egy film, hanem attól, hogy valamit megszólít abból, amit gondolok, érzek, tapasztalok. Manapság nagy kérdés, hogyan tudja megőrizni az individuum a szabadságát, amikor egyre többször lépnek rá felülről.

magyarnarancs.hu: Az öntörvényű Légiós az otthontalanságot is képes otthonossá varázsolni, ezzel szemben az üzletember a maga Mustangjával és steril gazdagságával kiüresedett, hontalan.

MB: Ez a film nem akar receptet adni arra, hogyan kell élni.  Légiós megpróbálja úgy berendezni az életét, hogy komfortos legyen, Imrének mindene megvan, mégis képtelen belakni a saját lelkét, és megtalálni a boldogulását. Mindkettőnek megvan a maga igazsága és hazugsága. Valahol önámítás, hogy a Légiós élete boldog a parkolóban, amivel nem szembesülne Imre nélkül, aki a vesztére tör. Nem a jó és a rossz harcáról van szó, hanem a felismerésről, a szembenézésről, hogy dolguk van magukkal, mert egyikük sem azon a helyen van, ahol lennie kéne. A végén otthagyják azt a világot, amit addig védtek.

magyarnarancs.hu: A banális konfliktust jelképező Mustang mellett nagyon erősen operálsz szimbólumokkal a madárfiókák rituális temetéséről a morze jeleket adó kávéfőzőig. Ezek stiláris megoldások a fojtott hangulat, a feszültségteremtés érdekében?

MB: Ha a mindennapi realitások elemei nem szakadnak el a fizikai valóságtól, hanem kissé átértelmeződnek, másik fénytörésben mutatkoznak, létrehozható az a közeg, ami a lírát és a brutalitást is elbírja. Nevezzük stílusnak, amikor a valósághoz képest valahová elmozdulnak a dolgok.

magyarnarancs.hu: Mennyire kívántál  a túldimenzionált konfliktusokból adódó társadalmi feszültségekre reflektálni,  amelyek sok esetben  agresszióhoz, sőt vérfürdőhöz vezetnek, mint legutóbb a párizsi terrortámadás?

MB: Elég kimenni kocsival az utcára, valóságos élet-halál harc folyik, ha elszabadulnak az indulatok. Mindennaposak a banális beszólások, apró sértések, frusztrációk. Gyakran eszembe jut egy pár évvel ezelőtti eset, amikor a Hungária körúton egy trabantos kiszállt, és lelőtte a mögötte lévő kamionost. Sok film is foglalkozik ezzel, például az Összeomlás Michael Douglasszel. Bármikor megtörténhet az egyénben az összeomlás, amikor lelkileg nem bírja a rá nehezedő nyomást. Rengeteg frusztráló helyzet, frusztrált ember van. Elég csak a tükörbe nézni, engem is sok minden frusztrál mint apát, filmrendezőt, állampolgárt. Matthieu Kassovitznak volt egy nagyon érdekes gondolata a Gyűlölet című filmje kapcsán: „gyűlölöm, ha nem jön időben a busz, gyűlölöm, amikor várni kell, gyűlölöm, amikor langyos a kaja az étteremben. Ehhez képest van munkám, fehér ember vagyok, és normális körülmények között élek. Gondoljátok át, hogy mit érezhet egy színesbőrű a külvárosban.” Egy biztos, Magyarországon nem a megnyugvás és az idegek kisimítása felé mennek a dolgok.

magyarnarancs.hu: Következetesen kijelölt út számodra a kamaradráma, a markáns jellemformálás, az érzelmi ábrázolás?

MB: Semmi tudatosság nincs abban, hogy az előző nagyjátékfilmem, A zöld sárkány gyermekei és a Parkoló is kamara jellegű történet. Nyilván ezáltal egy letisztult, átlátható szerkezetet lehet létrehozni, jobban ki lehet emelni a konfliktusokat, erősebben megjelenhetnek a karaktervonások. Ilyen értelemben ez egy kedvező alkotói szituáció. A színészek, a karakterek jelentik számomra az alapot, nélkülük nincs film. Szenvedélyes kíváncsisággal vagyok irántuk.

magyarnarancs.hu: Televíziós filmeket, szappanoperákat, sorozatokat éppúgy rendezel, mint a Barátok közt vagy a Hacktion néhány epizódját. Rendezőként profitálsz valamit ezekből a munkákból?

MB: Annak örülök, ha dolgozhatok. Kell is, mert van három gyerekem, akiket el kell tartani. A rendezés kemény munka, erős gyakorlati tudást is igényel. Ha folyamatosan csinálja az ember a kamerakezelést, a plánozásokat, az gyakorlatban tartja. Régebben sok reklámot is készítettem. Valóságshow-t vagy politikai reklámot viszont semmiképpen nem rendeznék.

Parkoló - kritika

Reggelente csalóka napfény tükröződik egy szemközti ablakon, ez rávetül a pesti bérházak közé szorított parkolóra – és tulajdonosára, a Légiósra. Légiós, tehát valami motoszkál a múltjában, és ziher, hogy menekül is valami elől; napfény, ergo azért még van remény – tiszta sor. Ilyen és ehhez hasonló bárgyú metaforák körül szerveződik Miklauzic Bence új filmje, ami a hőséhez hasonlóan alig-alig mer csak kimozdulni a biztosból.

Figurái színesek és szerethetőek, története egyszerű és zárt szerkezetű, azon belül viszont minden lehetőséget kihasznál, hogy mondjon valamit a felszínes műfajkodáson kívül. Mert bár próbálkozik vele, hogy a parkoló és a Mustang urának összecsapása a tekintélyért, a hatalomért és egy nyomorult, félig fedett parkolóhelyért  vicces vagy akciódús legyen, de aztán gyorsan visszatér szimbólumaihoz, és rövid úton ismét lelassítja a tempót. Gondolkodásra ugyan nem késztet minket ezzel, viszont hamar didaktikussá válik.

Lengyel, Szervét, Mustang

Lengyel, Szervét, Mustang

Fotó: Miklauzic Márton

A Parkoló ugyanis akkor a legjobb, amikor a rendező, a színészek és mindenki elfelejti azt, hogy szólni is akar valamiről; ilyenkor Szervét és Lengyel is remek, a képek szépek, a hangulat pedig amolyan szotyolázgatóan ráérős. De aztán visszatér a kóbor macska, amelyik igyekszik levadászni a Légiós féltve őrzött vadgalamb-fészkét – értik, a macska a gonosz hatalmasság, aki szabadon mászkálhat és bármit megtehet; aki meg galambokért aggódik, igazán érző lélek a madzaggal megkötött nadrágja és ujjatlan trikója mélyén. A múltat kezdetben csak gesztusaikban, majd egyre teátrálisabb jeleneteikben hordozó szereplők teljesen meztelenné válnak, az egyértelműbbnél egyértelműbb titkok is kiderülnek, hogy aztán ez az egész színjáték végleg tét és fordulatok nélküli anyósülés-moralizálássá váljon.

Miklauzic képtelen meglepni minket, és köszöni, megelégszik a szemöldökráncolással összekötött vállrándítással, mint nézői oldalról érkező reakcióval – filmjét ugyanolyan képtelenség utálni, mint szeretni.

Szabó Ádám

Forgalmazza a Company Hungary Kft.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.