Interjú

„Minden filmemet cenzúrázták”

Szepideh Fárszi rendező

Film

Az iraki–iráni háborúba kalauzolja nézőit a Szirén című animációs film, amely egy fiatal fiú felnövéstörténetén keresztül keresi a választ arra, hogy mit lehet tenni akkor, ha bombák hullnak az ember körül, s hogyan lehet anélkül ellenállni, hogy valaki fegyvert ragadna. A film iráni rendezője évtizedek óta Franciaországban él és alkot – az iráni politikai helyzetről és tinédzserkori bebörtönzéséről is kérdeztük.

Magyar Narancs: A Szirén középpontjában álló iraki–iráni háború idején tinédzser volt. Mire emlékszik az eseményekből?

Szepideh Fárszi: 15 éves voltam, amikor 1980-ban Irak megtámadta Iránt. Tisztán emlékszem rá. Alig két évvel jártunk a forradalom után, az ország még mindig eufóriában élt. Mindenki pozitívan tekintett a jövőbe, az embe­rek tele voltak reménnyel. Akkor még az volt az általános meggyőződés, hogy minden jóra fordul Iránban. Aztán a rezsim kezdett megváltozni, egyre inkább előtérbe került teokratikus jellege. De még mindig reménykedtünk – és akkor jött a háború. Egész absztrakt volt: több mint ezer kilométerre a fronttól, Irán északkeleti részén éltem a családommal, távol Teherántól és a déli, délnyugati területektől, amelyeket a bombázások leginkább érintettek. Mégis mindenkin eluralkodott a félelem. Semmi más nem számított, csak a háború. Élelmiszerből, benzinből is hiány alakult ki, egyre gyakoribbá váltak az áramszünetek; távol is a bőrünkön éreztük az eseményeket.

MN: A film cselekményének helyszíne a dél-iráni Ábádán. Miért ezt a várost választotta?

SZF: Ábádán kivételes hely. Akkoriban nem csak az ország, de talán az egész Közel-Kelet legnagyobb olajfinomítója működött itt, emellett a Perzsa-öböl egyik fontos kikötővárosának is számított, számottevő örmény közösséggel. Igazi multikulturális olvasztótégely volt, egészen egyedi, mágikus atmoszférával. Épp elhelyezkedése, jelentősége miatt szemelték ki az irakiak is, és már a háború kezdetén intenzív támadást intéztek ellene. A szomszédos Horramsár hamar az ellenség kezébe került, Ábádánt pedig valósággal ostrom alá vették, olyan volt, mint Sztálingrád. Rengeteg civil maradt a városban, akik a hadsereg vezetésével hónapokig hősiesen ellenálltak.

MN: Korábban drámákat, romantikus és dokumentumfilmeket rendezett, ez az első animá­ciója. Miért gondolta, hogy a háborús tematikához ez a technika illik a legjobban?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.