„Minden filmemet cenzúrázták”

Szepideh Fárszi rendező

Az iraki–iráni háborúba kalauzolja nézőit a Szirén című animációs film, amely egy fiatal fiú felnövéstörténetén keresztül keresi a választ arra, hogy mit lehet tenni akkor, ha bombák hullnak az ember körül, s hogyan lehet anélkül ellenállni, hogy valaki fegyvert ragadna. A film iráni rendezője évtizedek óta Franciaországban él és alkot – az iráni politikai helyzetről és tinédzserkori bebörtönzéséről is kérdeztük.

Magyar Narancs: A Szirén középpontjában álló iraki–iráni háború idején tinédzser volt. Mire emlékszik az eseményekből?

Szepideh Fárszi: 15 éves voltam, amikor 1980-ban Irak megtámadta Iránt. Tisztán emlékszem rá. Alig két évvel jártunk a forradalom után, az ország még mindig eufóriában élt. Mindenki pozitívan tekintett a jövőbe, az embe­rek tele voltak reménnyel. Akkor még az volt az általános meggyőződés, hogy minden jóra fordul Iránban. Aztán a rezsim kezdett megváltozni, egyre inkább előtérbe került teokratikus jellege. De még mindig reménykedtünk – és akkor jött a háború. Egész absztrakt volt: több mint ezer kilométerre a fronttól, Irán északkeleti részén éltem a családommal, távol Teherántól és a déli, délnyugati területektől, amelyeket a bombázások leginkább érintettek. Mégis mindenkin eluralkodott a félelem. Semmi más nem számított, csak a háború. Élelmiszerből, benzinből is hiány alakult ki, egyre gyakoribbá váltak az áramszünetek; távol is a bőrünkön éreztük az eseményeket.

MN: A film cselekményének helyszíne a dél-iráni Ábádán. Miért ezt a várost választotta?

SZF: Ábádán kivételes hely. Akkoriban nem csak az ország, de talán az egész Közel-Kelet legnagyobb olajfinomítója működött itt, emellett a Perzsa-öböl egyik fontos kikötővárosának is számított, számottevő örmény közösséggel. Igazi multikulturális olvasztótégely volt, egészen egyedi, mágikus atmoszférával. Épp elhelyezkedése, jelentősége miatt szemelték ki az irakiak is, és már a háború kezdetén intenzív támadást intéztek ellene. A szomszédos Horramsár hamar az ellenség kezébe került, Ábádánt pedig valósággal ostrom alá vették, olyan volt, mint Sztálingrád. Rengeteg civil maradt a városban, akik a hadsereg vezetésével hónapokig hősiesen ellenálltak.

MN: Korábban drámákat, romantikus és dokumentumfilmeket rendezett, ez az első animá­ciója. Miért gondolta, hogy a háborús tematikához ez a technika illik a legjobban?