Persze az ügyesebb mesélők – elkerülendő a fölösleges moralizálgatást – a szeretetet, egyenesen a családot használják alibinek, de ettől még a bosszú hajt mindent.
Tulajdonképpen a Biblia is egy bosszútörténet. Isten megkérte a két első embert, hogy ne egyék meg az almát, nem hallgattak rá, az éktelen haragját azóta is nyögjük. Egy zsoltár sem szól arról, hogy ezután erős lelkifurdalás is gyötörte volna amiatt, hogy a leteremtés traumájával vajon milyen evési zavart fixálhatott a báránykáiban. Pedig esendő fajtánknak láthatóan azóta is eléggé beakadni látszik a tiltott gyümölcsök iránti bulimikus vágy.
De a bosszúval az a baj, hogy sosem ér véget, ami persze a filmkészítőknek csak öröm, hiszen így a téma biankó jegy az alkotáshoz. A következő hetekben is akad nem egy mű, amely erről a kissé túl kézenfekvő jelenségről tudósít, ezzel némiképp szűkítve, de persze nem kizárva annak esélyét, hogy valami újat tudnak majd mondani.
Elsőként a május 30-tól a mozikban látható Anyai ösztön érkezik. A művészet szereti elhitetni velünk, hogy a „mama” egy hibátlan, gondoskodó, meleg központ, akinek karjaiban megszűnik minden gond és baj. Csak kevés alkotás meri megszentségteleníteni a festett ikont például azzal, hogy thrillerek élére állítja. Jessica Chastain és Anne Hathaway új filmje egy gyermekét elvesztő anyáról szól, aki a szörnyű eset után képtelen összeegyeztetni széthulló elméjét a kora 60-as évek fullasztó idilljével, minek következtében a régi barátnőjében kezdi látni a tragédia forrását. Márpedig a bosszúszomjas nőnél csak a bosszúszomjas anya az elvetemültebb, úgyhogy felkavaró borzalmakra számíthatunk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
