Film

Minden mindegy

Deniz Gamze Ergüven: Mustang

  • 2016. február 28.

Film

Kultúra csak az, ami éltető és termékeny.

A nők alávetettsége és kihasználása nem az iszlám kultúra része, hanem az iszlám primitív és agresszív értelmezését mindenkire kötelező érvényűnek tekintő, patriarchális életfelfogás válságának biztos jele. S hogy a témának még csak az érintése is mekkora skandalum, azt az is mutatja, hogy Dzsafar Panahit egyszerűen bebörtönözték, majd húsz évre eltiltották a filmkészítéstől, amikor Pályán kívül c. filmjében (amelyben fiatal lányok kerülnek börtönbe azért, mert nő létükre be akartak menni egy futballmeccsre) nem átallotta bemutatni ezt a tarthatatlan alávetettséget.

Focimeccs ebben a török filmben is van. Nők, lányok itt se nézhetik, még tévén sem – legalábbis abban az Isztambultól oly messze eső, anatóliai faluban, ahová eleinte vakációra érkezik a nagymamához öt árván maradt lánytestvér. De nem az a legnagyobb botrány, hogy elszöknek a közeli városba szurkolni, hanem az, hogy fiúk társaságában merészeltek fröcskölőzni a tengerben (tetőtől talpig ruhában). Előbb csak a mobiltelefont, komputert veszik el tőlük. Aztán barna egyenköpenyben mutatkozhatnak csak nyilvánosan. Később már sehogy sem mutatkozhatnak. Rájuk zárul a nagybácsi uralta, rácsokkal is megerősített ház, ahonnan nincs többé kiút, csak valamely gondozók által szervezett, már az első percben is reménytelenül hideg házasságba. Hova lehet máshova menekülni, mint az öngyilkosságba vagy a teljesen kilátástalan – bár (érezzük, hogy csak a film kedvéért) itt megszabadulást hozó – lázadásba?

A rendezőnő legnagyobb érdeme, hogy ezt a lassan, de biztosan a nővérek köré épülő börtönt képes eleinte a kamaszlélek szertelenségén, majd az erőszakkal felnőttlétbe kényszerített fiatal lányok kétségbeesésén, végül a „minden mindegy” pánikreakcióján keresztül láttatni. S van jó néhány erőteljes kép, kifejező jelenet, amely fénylő költészetté transzponálja a bigott sötétséget: a nőgyógyász a nászéjszakán vérezni „elmulasztó” lány lába közé világít (az olcsó menyasszonyi ruha felragyog mint­egy), a szűzhártya épségét ellenőrizendő; a bezárt lányok fürdőruhát öltenek, ágyukban „úsznak” s a párna alól gyűjtenek kagylót – bár az ablakból látszik a tenger.

Forgalmazza a Mozinet

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.