Film

Amikor 1986-ban bemutatták az amerikai propagandának sem utolsó Top Gunt, a fáma szerint hirtelen megugrott a haditengerészethez jelentkező fiatalok száma. A hamar világsztárrá avanzsáló Tom Cruise ugyanebben az évben csatlakozott a Szcientológiai Egyházhoz, nemsokára pedig már toborzott is oda embereket.

Amikor Sztupa és Troché a kikötőben keresték Ómafát, csak Sztupának volt módszere, Troché az intuícióira hagyatkozott. Sztupa módszere elsőre roppant egyszerűnek tűnt, tűvé kell tenni mindent, méghozzá sietősen. Bár a sietés mint metodikai elem azért ébresztett némi kételyt.

London a világ közepe, ahol az orvostudomány – vagy legalábbis annak egy nagyravágyó képviselője – már szívműtéttel és egyéb, korábban elképzelhetetlen csodákkal kísérletezik; igaz, a beavatkozások célja még inkább a hírnév megszerzése, mint a szegény bevándorló munkások életének megmentése.

Az amnézia hálás téma a filmben, alkalmat ad mindenféle narratív játszadozásra, és kiválóan vegyül minden zsánerrel (Az 50 első randi, Memento, Egy makulátlan elme örök ragyogása, Bourne-sorozat, Egyre távolabb). Egy jól megírt amnéziás főhős csúszós, ingatag azonosulási pontot nyújt, a cselekmény pedig egyenletesen adagolja a feszültséget és az izgalmat, miközben lassan csepegteti a háttér-információkat a főszereplőről.

A szerelem a művészetek legkeresettebb témája, már csak azért is, mert ha a beteljesült nem is, a beteljesületlen verziója mindenkit érinthet. Nem is csoda tehát, hogy olyan misztikum lengi körül, amihez a valóságnak felérnie gyakorlatilag lehetetlen.

Akár a Széll Kálmán tér címet is kaphatta volna Baranyi Benő – nyomokban Török Ferenc népszerű darabját idéző – filmje.

A kalapot és csizmát viselő Robert Pattinson kikecmereg egy csónakból, majd kinyit egy méretes dobozt, abból kecsesen előlép egy miniatűr ló.

Amikor Sztupa és Troché a majmok keresésére indultak, nagyon kevés információ állt a rendelkezésükre.

Amikor Sztupa és Troché elkapták Sebián atyát, mindenki csodálkozott.

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Ha egyik meglévő kategóriába sem férsz bele, csinálj egyet magadnak – ezt üzeni utóbbi alkotásaival Nicolas Cage.