Közben pedig (ha erre van forgatókönyvírói igény) elmerenghetünk arról, hogy mennyire bízhatunk az elbeszélőben, mennyire határozza meg személyiségünket az emlékeink halmaza, illetve létezik-e üres lap, új kezdet, vagy a múltunk idővel úgyis utánunk nyúl, és visszaránt minket.
Harry és Jack Williams már eddigi munkáikkal (Elveszettek, Baptiste, Rellik, Hazug) is bizonyították, hogy szeretnek a főhősök megbízhatóságával és a narrációval babrálni, nincs ez másképpen az Átutazóban sem. Azt nem állíthatjuk, hogy újra feltalálnák a trükkös történetmesélést; leginkább már jól bevált elemekből építkeznek és többnyire azt is ügyesen elrejtik (vagy sikerül elfeledtetniük), hogy innen-onnan elcsentek néhány mesterfogást. Az ír akcentussal beszélő Férfi (Jamie Dornan) magányosan vezet egy ütött-kopott autóban az isten háta mögötti ausztrál úton. Nyomába szegődik egy hatalmas kamion, amely üldözni kezdi, és végül felborítja a kocsiját (itt máris beköszön Spielberg Párbaja). Hősünk egy kórházban ébred emlékei nélkül; hamarosan a rendőrség és néhány válogatott rosszfiú is a nyomába ered (köztük egy disszociatív személyiségzavarban szenvedő görög gengszter és egy gigászi, cowboykalapos pszichopata). Azonban segítői is akadnak egy helyi pincérnő (Shalom Brune-Franklin) és egy kezdő rendőrnő (Danielle Macdonald) képében. A Férfi legnagyobb problémája azonban saját maga; nem tudja, bízhat-e önmagában és szándékaiban.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
