A színész a 2000-es évektől gyengébb szerepeivel, és a bulvárt tenyeréből etető magánéletével gyakorlatilag módszeresen építette le azt a renomét, amelyet a 90-es évek egyik ikonjaként az olyan filmjeivel szerzett, mint az Ál-arc vagy a Con Air.
Az önsorsrontás koronázatlan királya mindent a legmagasabb hőfokon éget, legyen az a munka (több mint száz szerepet jegyez), az alkohol vagy akár önmaga. De akármilyen minőségűek is a filmjei, a botránnyal vegyes őrületre kiéhezett közönség és a vitathatatlan tehetség támasztotta kereslet mindig eljuttatta őt egyik szereptől a másikig. Ez a folyamat pedig A sziklától tavaly egy egészen furcsa, a szitokszavak gyökereit feltáró sorozathoz, majd egy malacáért gyilkolni kész remete érzelmes történetéhez vezetett, s most pedig egy biográfiaszagú paródiában csúcsosodik ki.
Nick Cage (Nicolas Cage) olyan színész óriás, akinek a legendái már keresettebbek, mint a művészete, ám a megbízásai egyre fogynak, noha az egész életét és családját áldozza fel ő Thalia oltárán. Pénz híján kénytelen elvállalni egy születésnapi fellépést, ahol a fegyverkartell fejét ünneplik, aki maga is forgatókönyveket ír. Nick arra kényszerül, hogy beépüljön a csapatba, a fedő sztori hitelességéhez pedig közös filmet kell készítenie Javival (Pedro Pascal). De hogyan tudna egymás ellen harcolni két férfi, ha mindkettőjük imádatának tárgya ugyanaz: az utánozhatatlan Nick Cage?
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
