Rég vetett akkora hullámokat magyar kulturális termék, mint az HBO A besúgó című sorozata. Vannak, akik odáig vannak érte, a fiatal színészekért, a díszletekért, a retró kellékekért, a zenéért, az áthallásos politikai utalásokért, vagy éppen a cselekményért és a megfelelően adagolt feszültségfokozásért és akciójelenetekért – míg másokat kifejezetten idegesítenek a néhol meglehetősen bugyutára és közhelyesre sikeredett nagy igazságok, a karakterek közepes kidolgozottsága, a leegyszerűsített cselekményszál, a komolyabb pszichologizálás hiánya, no és a történelmi hűség látványos negligálása.
Aki ugyanis legalább hallomásból ismeri a rendszerváltás előtti magyar történelmet, vagy csak itt él ebben az országban, abban nagy valószínűséggel már az első epizód láttán felmerült a kérdés: ez tényleg így ment? Mostanra pedig történészek és a kor egykori demokratikus ellenzékének tagjai is hangot adtak annak, hogy nem, a besúgókat nem vonaton szervezték be, a tartótisztek ennél jóval kevésbé igyekeztek dekonspirálódni, az egyetemi ellenzék nem csak 5–6 elszigetelt egyetemistából állt, akik pedig egészen biztosan nem úszták volna meg, ha agyba-főbe vernek egy csapat rendőrt.
A kritikák szerint miközben itt volt a nagy lehetőség a 80-as évek friss lendületű feldolgozásához, a sorozat kihagyott ziccer marad, valamiért sehogyan sem érződik benne a 80-as évek pártállami Magyarországának atmoszférája. (Lapunk három héttel ezelőtt írt róla: Stockholm-szindróma, Magyar Narancs, 2022. május 19.) De hogyan lett ez a sorozat ennyire ambivalens? Milyen hatások formálták és mi is volt az HBO célja mindezzel?
A pilottól az adásig
A sorozatot íróként jegyző Szentgyörgyi Bálint története tényleg úgy hangzik, mint valami amerikai sikertörténet: egyetlen interjújában sem felejtette el megemlíteni, hogy külföldi tanulmányai alatt bukdácsolt, s pusztán a filmes világ iránti rajongásából, kitartásából és az ambícióiból merítve végigjárta a forgatásokon a ranglétrát; a statisztálástól és a műhótakarítástól pedig végül eljutott oda, hogy az ötletéből sorozat lett, amelynek két epizódját ő is rendezte.
Mindez a sorozat legendája szerint egy sufni-tuning pilottal kezdődött, amelynél a mikrofont még egy teleszkópos felmosónyélre szigszalagozták. Ezt Szentgyörgyi 2017-ben beküldte az HBO-nak, amely meglátta benne a fantáziát, sőt az ötlet éppen rezonált is a csatorna igényeivel. „Három-négy évvel ezelőtt a platformok célcsoportja egyre fiatalabbá kezdett válni, ez egy igény volt nálunk is. Nagyon kerestünk egy olyan történetet, ahol fiatalok a főszereplők, és ekkor érkezett meg Bálint a forgatókönyvével” – idézi fel Závorszky Anna, az HBO producere, aki korábban dolgozott egyebek közt az Aranyéleten és a Terápián is. „A 80-as évek mindig is ott volt a köztudatban, a divatban, zenékben pedig már el is kezdett visszajönni, látszott, hogy ez a korszak igenis fogyasztható.”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
