Pár lefirkantott szó egy spirálos mininotesz sárgásbarna lapjain. Majd’ minden szónak jutott egy külön oldal, de hosszú ideig nem állt össze semmi belőlük. Ám így legalább megvolt a haladási irány, a semmiből vagy a majdnem semmiből, a nagyon is ordító hiányból kellett eljutni valahová. Oda, ahol a majmok tanyáznak. Viszont nem tanyáztak sehol sem, kivált nem a szokott tartózkodási helyeiken. Leléptek a szubtrópusi erdőkből, gyakorlatilag észrevétlenül, az éj leple alatt, míg mindenki (az emberek és az állatok, az egész természet) aludt, tehát úgy hajnali három és négy között lehetett, fogták magukat, és kámfor. Csomagoltak a szavannai majmok is, azt sem vette észre senki, egyszerre mindig csak egy holmit tettek a táskájukba, türelmesek voltak, nem siettek, szokásuktól eltérően nem együtt csinálták, nem dolgoztak össze, nem falkában intézték a dolgot, bár ez is csak utólagos feltételezés, de Sztupa azért feljegyezte. Feljegyezte, pedig tudta, hogy jórészt képes beszéd, a majmoknak nincs bőröndjük, nincs ruhájuk, s buszra sem várnak a sarkon, bár abban már nem lehetünk biztosak, hogy nem búcsúznak el a közvetlen szeretteiktől, de minthogy mindegyik lelépett, erre aligha lehetett szükség, hisz’ ha külön-külön mentek volna, valamelyiküket csak kiszúrják valahol. De nem szúrtak ki senkit, nem jött szembe sehol egy rosszul zebrának álcázott majom, semmiféle álruhás bohóc.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
