Tévésorozat

Stockholm-szindróma

A besúgó

Kritika

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Egyfelől egy olyan korszakról kíván szólni, amely viszonylag alulkutatott a magyar szocia­lizmussal foglalkozó történeti munkákban is (a magyar filmművészetben/popkultúrában pedig különösen), másfelől burkoltan reflektál a jelen politikai klímájára is (illetve az Orbán-kormány által gondosan építgetett politikai mítoszokra és eredettörténetekre is). Szentgyörgyi ugyan közel sem végzett tökéletes munkát, de A besúgó így is fontos mérföldkő.

Bár a Kádár-féle puha diktatúra besúgótematikáját a magyar film így-úgy már érintette (Drága besúgott barátaim, A vizsga, A játszma), a korszakba a kortárs zsánerfilmek is belekóstoltak (Drakulics elvtárs, Taxidermia, a Csinibaba kicsit régebbről), ám a korai és érett szocia­lizmus mintha vonzóbb lenne, mint az erjedő, végtelennek tetsző utolsó évek. Török Ferenc ugyan ebbe az időszakba helyezte a Moszkva tér (2001) cselekményét, ám a film épp látszólagos apolitikusságával ironizál 1989-en. Szentgyörgyit mintha Török filmje és Gothár Megáll az idője (1982) is megihlette volna (különösen, ami a némi iróniával megidézett miliőt és tárgyi környezetet illeti). Ugyanakkor érezhető, hogy a sorozat írója a rendszerváltás után született: az érát nem saját emlékeiből idézi fel, ahogy a történelmi-politikai kommentárt is a jelenen átszűrve kapjuk. Nyilvánvalóan másképp fogalmaz, mint azok, akik átélték a 80-as éveket, mégis üdítő nézni.

Szentgyörgyi szándékoltan 1985-öt választja kiindulópontként: a rendszer már recseg-ropog, a nyugati hatások és termékek csordogálnak az országba, mozgolódik az ellenzék, ám a Kádár-korszak mégis örök életűnek tetszik. A rendszerváltás még hosszú évekre van. Demeter Gerit (Váradi Gergely), a Veszprémből a pesti gazdaságtudományi egyetemre készülő diákot már a vonaton beszervezi a modortalan Kiss elvtárs (Thuróczy Szabolcs). Meg kell figyelnie a pesti diákmozgolódások vezéralakját, Száva Zsoltot (Patkós Márton), különben súlyos beteg öccse lemondhat nyugati gyógyszereiről. Geri tehetséges sakkozóként minden stratégiai érzékét beveti, hogy Száva körébe furakodjon, és kezdeti fenntartásai ellenére hamar meg is kedveli a lázadókat. Igyekszik mind Kiss, mind Száva kedvére tenni, ám hamarosan választania kell, ki mellé áll.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A falnak is szeme van

Túlzás lenne azt állítani, hogy a Radiohead különösebben sok vidámságot csalt volna az arcunkra, épp ezért furcsa a némiképp utódzenekarának tekinthető The Smile névválasztása.

Mélyen tisztelt publikum!

  • - turcsányi -

„Vándorcirkuszos szeretnék lenni, hóban-esőben a cirkusszal menni…” – köszöntötte az új évtizedet 1970-ben Karda Beáta.

Szabó, baka, kém

Hogyan válhatott a II. világháború kulcsfontosságú alakjává egy divattervező? Miért hízelegtek nagy hatalmú német vezetők egy töpörödött francia nőnek?

Elfordított arccal

  • SzSz

Hosszú percekig kitartott, éjfekete vászonnal indulunk, amelyet hirtelen vált fel az idilli kép: családi délután a folyóparton, a madárcsicsergést csak a játék és hancúrozás hangjai szakítják meg. Jonathan Glazer filmjében ugyanis a sötétség és a fényesség a szó szoros értelmében egymás szomszédságában honol.

Fejjel a falnak

A rasszizmus mindig újratermelődik, és már csak emiatt is elemi érdekünk, hogy újra és újra elővegyük a tiszaeszlári történetet, és beszéljünk róla.

A jelmez hatalma

A zalaegerszegi színház minden évadban műsorra tűz egy kötelező olvasmányból készült előadást; az idén a Tartuffe-öt a színház színművésze, Farkas Ignác állította színpadra.

Boldogan éltek, míg

Három, fehér menyasszonyi ruhába öltöztetett próbababa tájol minket a lépcsőfordulóban, körülöttük papírból kivágott virágok és levelek, mintha egy kicsit sután berendezett menyasszonyi szalon kirakatát látnánk.

A nem haszonelvű szeretet

Ennél abszurdabb és szerencsétlenebb szituációt nehezen lehetett volna elképzelni, erre tessék. A Kossuth rádión ugyanis épp Balog Zoltán mondta el a reggeli imát aznap, amikor egész mást kellett volna mondania.

A szomorú bohóc

  • Domsa Zsófia

Hjalmar Bergman a svéd próza és dráma egyik klasszikusa. A történetcsokor első darabjában egy svéd vidéki kisvárosban járunk, a múlt század elején, a szerző legjobban sikerült elbeszéléseinek idején. Bergman a realizmust fantasztikummal, a vígjátékot mély tragédiával vegyítő írásmód mestere. A Nagymama és az Úristen egy matriarcha életét és elmúlását, egy társadalom átrendeződését tárja elénk.

Az utolsók

Már az első magyarázkodásuk is átlátszó és röhejes volt: az tudniillik, hogy Svédország NATO-tagsága miatt „vita van” a kormány és a Fidesz-frakció között. Volt ám ilyen vita Finnország ügyében is! Aztán amikor Törökország, amellyel a baráti magyar kormány együtt mozgott a két ország tagságának a blokkolásában, bejelentette, hogy a finnek részükről jöhetnek, Orbán is meggondolta magát.