Stockholm-szindróma

A besúgó

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Egyfelől egy olyan korszakról kíván szólni, amely viszonylag alulkutatott a magyar szocia­lizmussal foglalkozó történeti munkákban is (a magyar filmművészetben/popkultúrában pedig különösen), másfelől burkoltan reflektál a jelen politikai klímájára is (illetve az Orbán-kormány által gondosan építgetett politikai mítoszokra és eredettörténetekre is). Szentgyörgyi ugyan közel sem végzett tökéletes munkát, de A besúgó így is fontos mérföldkő.

Bár a Kádár-féle puha diktatúra besúgótematikáját a magyar film így-úgy már érintette (Drága besúgott barátaim, A vizsga, A játszma), a korszakba a kortárs zsánerfilmek is belekóstoltak (Drakulics elvtárs, Taxidermia, a Csinibaba kicsit régebbről), ám a korai és érett szocia­lizmus mintha vonzóbb lenne, mint az erjedő, végtelennek tetsző utolsó évek. Török Ferenc ugyan ebbe az időszakba helyezte a Moszkva tér (2001) cselekményét, ám a film épp látszólagos apolitikusságával ironizál 1989-en. Szentgyörgyit mintha Török filmje és Gothár Megáll az idője (1982) is megihlette volna (különösen, ami a némi iróniával megidézett miliőt és tárgyi környezetet illeti). Ugyanakkor érezhető, hogy a sorozat írója a rendszerváltás után született: az érát nem saját emlékeiből idézi fel, ahogy a történelmi-politikai kommentárt is a jelenen átszűrve kapjuk. Nyilvánvalóan másképp fogalmaz, mint azok, akik átélték a 80-as éveket, mégis üdítő nézni.

Szentgyörgyi szándékoltan 1985-öt választja kiindulópontként: a rendszer már recseg-ropog, a nyugati hatások és termékek csordogálnak az országba, mozgolódik az ellenzék, ám a Kádár-korszak mégis örök életűnek tetszik. A rendszerváltás még hosszú évekre van. Demeter Gerit (Váradi Gergely), a Veszprémből a pesti gazdaságtudományi egyetemre készülő diákot már a vonaton beszervezi a modortalan Kiss elvtárs (Thuróczy Szabolcs). Meg kell figyelnie a pesti diákmozgolódások vezéralakját, Száva Zsoltot (Patkós Márton), különben súlyos beteg öccse lemondhat nyugati gyógyszereiről. Geri tehetséges sakkozóként minden stratégiai érzékét beveti, hogy Száva körébe furakodjon, és kezdeti fenntartásai ellenére hamar meg is kedveli a lázadókat. Igyekszik mind Kiss, mind Száva kedvére tenni, ám hamarosan választania kell, ki mellé áll.