Dokumentumfilm

Delfin

Pálinkás Norbert: Katinka

  • 2022. május 18.

Kritika

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

A különben tévériportok célratörő realizmusával fogalmazó és a néző nyakába magazinos információ- és főleg képzuhatagot zúdító film metaforikus pillanatai ezek. Előbbi az ember pillanata, aki néz, felismer és lát, utóbbi a másik emberé, akit néznek (látványosságként), felismernek és csodálnak. Mint a delfint.

A Hosszú Katinka pályafutását áttekintő film is erre a kettősségre fókuszál: hogy az egyszerű (na jó, azért sport iránt elkötelezett családja okán annyira mégsem egyszerű), szerény vidéki lány és minden idők legeredményesebb női úszója, a sikerért emberfeletti erőfeszítést és szenvedést vállaló, hírnevével ügyesen bánó Iron Lady ugyanaz a személy. Hírességekről szóló életrajzi filmek buktatója éppen az, hogy sosem a személy, hanem a személy által betöltött szerep híres. A teljesítmény nyűgözi le, az imázs vonzza az embere­ket. Ez a film ugyan kísérletet tesz arra, hogy ugyanazon ember párhuzamos portréit megrajzolja – de nem nyújt lényegesen több információt, mint egy stúdióbeszélgetés, nem kínál olyan nézőpontot, amelyből eddig még nem látott összefüggések tárulnának fel, és érzelmileg nem von be. Ami eddig publikus volt, azt korrektül összefoglalja, ami érzékeny pontnak számít az olimpikon életében (volt férjével, edzőjével való, a bulvármédia által bőséggel, de annak megfelelő színvonalon tárgyalt szakítása), arról továbbra is érintőlegesen és virágnyelven mondják el, ami a külvilágra tartozik – a magánélet védelme szempontjából maximálisan helyeselhető módon, ám semlegesítve ezzel a film fő drámai konfliktusát. Az ugyanis köztudomású, hogy egy élsportoló szó szerint a testét-lelkét, húsát-vérét, fiatalságát, kapcsolatait, magánéletét áldozza a múlékony sikerért. Felemelkedéstörténet sem szól soha másról, mint hogy a tehetség utat tör, elismerést vív ki stb. De mindez csak akkor film (műalkotás), ha van benne megélt és megélhetővé fogalmazott dráma. A többi Telesport.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.