tévésmaci

A kecske és a körtemuzsika

  • tévésmaci
  • 2022. május 25.

Film

Amikor Sztupa és Troché elkapták Sebián atyát, mindenki csodálkozott.

Nem volt szokásuk az ilyesmi, mindig inkább a nagy dolgok előkészítésén fáradoztak, vagy mindenféle ügyek és ügy­menetek finomhangolását végezték, a piszkos munka rendszerint másra maradt. Ráadásul Sebián atya ügyében nem is volt szó semmilyen megbízóról, megrendelésről, a saját szakállukra dolgoztak, s az sem volt éppen jellemző. Csóválták is a fejüket a népek erősen, elkapni azt a szent életű plébánost, aki mindenét a szegényeknek adta, s jóban is van mindenkivel az utolsó faluvégi vasorrú bábától Kádár Jánosig, országgal-világgal. Egy alanyi békepap, minden önérdek nélkül. Nem értette senki. Nemhogy megrendelés, de személyes ügy sem merült fel, tényleg csak tisztán a művészi értékről, vagy talán a világ jobbíthatóságába vetett hitről volt szó. Ráadásul minden szinte szó szerint úgy történt, ahogy a nagykönyvben írva van. Rohadt nyirkos, piszok hideg hajnal volt, senki nem járt már az utcákon, a legutolsó korhely fráter is rég aludni tért, a kocsmák órák óta zárva, még a kakasokkal kelő parasztok sem igyekeztek biciklire kötözött kapával, hurulóval a határba. Pont az alszegi vásártérre meg aztán pláne nem tartott senki, messze volt az mindentől, ott a kocsma is csak piacnapokon nyitott ki meg vasárnap, amikor meccs volt, mert hát a focipálya is oda esett. Így aztán a leszálló helikopter zajára se rezdült egy pilla, nem lebbent egy függöny sem, akár ágyút is sütögethettek volna a vásártéren. Csak Sebián atya volt talpon, de ő annyira, hogy épp a kastély kőkerítésén mászott át egy nagy batyuval a hátán. Zömök, veres emberke volt, ügyetlenül, de elszántan kepeckedett fel a falon, mint egy árnyék. Mondjuk, A nyomorultak egyik kevésbé sikerült filmes adaptációjának az árnyéka, roppant batyujából még két gyertyatartó is kikandikált, mint akinek fene sietős, hogy le ne késse Jean Valjean castingját (bár akkoriban ezt a szót még nem használták).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.