10. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál

Hibáinkból tanulva

Film

A szerelem a művészetek legkeresettebb témája, már csak azért is, mert ha a beteljesült nem is, a beteljesületlen verziója mindenkit érinthet. Nem is csoda tehát, hogy olyan misztikum lengi körül, amihez a valóságnak felérnie gyakorlatilag lehetetlen.

Nem úgy a mozinak, amely kihasználva az őrült keresletet, tálcán kínált nekünk olyan karaktereket, mint a mesebeli Szörnyeteg, Mr. Big, Catherine Tramell vagy akár a Te című sorozat Joe Goldbergje, elhitetve velünk, hogy rendben van, ha kihasználnak, semmibe vesznek, sőt még az emberrablás és a gyilkosság is bocsánatos bűn, ha a szerelem (de legalábbis a lángoló érzelmek) oltárán áldoz vele az ember. Ám az utóbbi idők önismereti trendjéhez igazodva a filmipar is kénytelen kijózanítóbb darabokat kínálni (különösen a szerzőibb, happy endhez nem kötött darabok tesznek jó szolgálatot ebben).

A Friss Hús fesztiválon hazai és külföldi rövidfilmek versenyeznek szakmai és közönségdíjért. Bár az eseményt 2013 óta minden – járványtól nem sújtott – évben telt házakkal tartják Budapesten, sokaknak mégis ismeretlen lehet. Nem úgy azok a nevek és alkotások, amelyek később nemzetközi elismerést arattak. Visky Ábel Mesék a zárkából című dokumentumfilmjét a Netflix is műsorára tűzte, Kis Hajni pedig a tavalyi filmjével nyeri sorra a nemzetközi díjakat és szíveket, és itt van a Mindenki című Oscar-díjas alkotás is, amely ugyancsak ezen a fesztiválon debütált itthon. Az esemény azáltal, hogy feltörekvő tehetségeket ad az iparnak, egyfajta előrejelzésként is szolgál a közeljövőben várható filmtermést illetően. Így a romantikus zsáner valódi változását indikálhatja a tény, hogy az idei rövidfilmek tendenciózusan a félelem szempontjából közelítik meg a szerelmet. Nem az izzadós tenyerű, izgalommal teli félelemre kell gondolni, hanem arra az érzésre, amelyet – mint a kísérleti patkány, amely a sajthoz nyúlva áramütést kap – több száz év baklövéseiből tanulva túlélésünk zálogául építettünk ki. Kezdve mindjárt azzal, hogy a horror szekció hat filmjéből kettő szerelmes.

Vetítés következik.

The last marriage

Szexuális életével elégedetlenkedő nő, a villanyszereléssel késlekedő férfi, a nyugati társadalom tartóoszlopai, házasságuk pedig lassacskán a tervezett elavulásának végéhez ér. Krízisük, még ha elszomorító is, semmiképp sem rendhagyó, de a Gustav Egerstedt és Johan Tappert alkotó páros igen eredeti kontextusba helyezi a mára bolyhosra koptatott konfliktust. Marie és Janne ugyanis egy zombiapokalipszis túlélői, akik két vita között, mint a berepült molylepkéket, olyan könnyedséggel öldöklik a kertjükbe özönlő zombikat. A skandináv fekete humor ezúttal is teszi a dolgát, a morbidul hétköznapi zombiapokalipszis új értelmet ad az „akkor sem kellenél, ha te lennél az utolsó ember a Földön” mondásnak, és egyszeriben kijelenti, hogy a világvégénél is rosszabb egy működésképtelen házasság.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.