Film
Szarvasmarha-tenyésztők
Amikor Sztupa és Troché a majmok keresésére indultak, nagyon kevés információ állt a rendelkezésükre.
A kecske és a körtemuzsika
Amikor Sztupa és Troché elkapták Sebián atyát, mindenki csodálkozott.
Stockholm-szindróma
Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikáira gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.
Delfin
Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.
„Társadalmi emlékeztető”
A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya
Ha egyik meglévő kategóriába sem férsz bele, csinálj egyet magadnak – ezt üzeni utóbbi alkotásaival Nicolas Cage.
Lecsap a sólyomhal
Amikor Sztupa és Troché a háztetőről figyelték az eseményeket, hason feküdtek, egészen az épület szélére húzódva.
Stefan és Oscar
Hermann Hesse első olvasásra igen filmszerűnek tűnő műveiből eleddig nem készült egyetlen, a gazdag képiségű szövegekhez méltó adaptáció sem.
A leszámolás
„Ma már nem csinálnak olyan filmeket, mint a 80-as években” – hangzik el olykor a panasz, s többnyire jogosan, hiszen számos szeretett akcióvígjáték-elem sosem fog már visszatérni a mai mozikba.
Kakasok egymás közt
Amikor Sztupa és Troché konkolyt próbáltak hinteni a szurikáták közé, a legnagyobb probléma a beilleszkedés volt, az álca.
Az egyszerű, földhözragadt amerikai hős
Metal Lords
„Ha nagy akarsz lenni, elhivatottság kell és áldozatok. És erről szól a metál.”