Film

„Ne vigyorogj annyit! A vigyorgást ki kell érdemelni!” – pirít rá Russell, a veterán pénzszállító fiatal társára, Travisre.

Hangozzék bármilyen archaikusan ma, amikor lényegében semmi sincs a tévében, de régen (nevezhetném réges-régennek is, de maradjunk inkább annál, hogy gyerekkoromban) úgy tűnt, minden jó dolog a lefekvési idő után kezdődik.

A közkeletű bölcsesség szerint a popdalok 90 százaléka a szerelemről szól, a maradék pedig semmiről.

„A feketék a jók, a fehérek a rosszak”

Plüssállat, kanapé, lámpa, a nagyi lába – a kutyák szinte mindent meghágnak.

Raphaël mindenes egy gazdag francia család elhagyatott vidéki birtokán.

Mi a közös Woody Allenben, Jason Stathamben és Jackie Chanben? Hogy lényegében mindig ugyanazt a figurát hozzák.

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

A vígjáték és a horror közelebbi rokonok, mint elsőre hinnénk.

Az amerikai előadót a kilencvenes évekre azok is elfeledték, akik fénykorában odavoltak érte.

A 19. századi argentin újságíró-költő, José Hernández Martín Fierro című elbeszélő költeménye – Orbán Ottó 1977-es fordításában – nem ismeretlen a magyar olvasók előtt.

Több mint három év telt el az orosz invázió óta, de az európai (vagy az amerikai) film nem látszik reflektálni az ukrajnai háborúra.

Leslie Nielsen drámai színész (hovatovább: totál ismeretlen) volt, mielőtt találkozott a ZAZ-trióval (David Zucker, Jim Abrahams és Jerry Zucker).