Néha másfél óra Narniában, de még a Halálsoron is felszabadítóbb lehet, mint a realitás. Ha biztosra akarunk menni, a mindig jobb múltra emlékeztető spin-offok és remake-k áradatát választjuk, amelyeket a lábujjközi nosztalgiapontba szúrva, bármikor elérhetjük a kiszakadás kívánt szintjét. A készítők számolva az igénnyel, szünet nélkül adagolják is az újrahasznosított tartalmakat, most például A majmok bolygójának számtalanadik friss része (május 9-én) és egy új Mad Max-történet (május 23-án) érkezik a mozikba. De míg a nosztalgia olcsó elmetrükk a filmgyárak kezében, az nem egyértelmű, hogy csupán ehhez hasonló profitszerző, vagy valódi segítői szándék vezérli-e az eszképizmus azon ágát kiszolgáló alkotókat, akik trükkösen, finom falatba csomagolják a gyógyszert a függők számára. A lelki traumák vagy az élet általános nehézségei elől filmekbe menekülő, véres szemű cinefil elé olyan műveket tárnak, amelyek kb. azokat a szenvedéseket tárgyalják, amelyekkel ő is küzd, így épp attól tud gyógyulni, amit az elkerülésükre használ. Hogy ettől tisztul-e az elménk vagy épp még mélyebbre kerülünk a nyúl üregében, az nem egyértelmű. De talán kiderül, ha elfogyasztjuk a következő hetek film- és sorozatkínálatának azon nehezebben lenyelhető adagját, ahol a szereplők a problémáik elől más világokba menekülnek – persze jellemzően azért, hogy aztán ott is (ők is) konfrontálódni kényszerüljenek a kontrollálhatatlannal.
Május 30-án a Netflixen debütál az ígéretesnek tűnő Eric című miniszéria, amelynek stáblistáját sokat bizonyított alkotók neve díszíti. A főszerepét pedig Benedict Cumberbatch játssza majd, akinek mára az okospalástban repdeső szuperhőstől kezdve a látens meleg cowboyon át, az aspergeres Sherlockig mindenféle szerep kijutott (még hogy ilyen fizimiskával nem lehet befutni Hollywoodban, hát nincs az az atipikus személyiség, amelyet ne tudnának megfesteni erre az esztétikailag szokatlan arcberendezésre). Legmegrázóbb szerepét mégis talán Patrick Melrose-ként alakította, amire visszaemlékezve már nem lehetnek kétségeink, hogy a színész remekül hozza majd a megterhelő szerepet. Az apáét, aki a gyereke eltűnésének borzalmait a fiú ágya alatt megtalált szörny segítségével próbálja túlélni. Amilyen abszurdnak tűnik az alapötlet, olyan hiteles lehet a gyászfeldolgozás ábrázolására.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
