Mr. White megmondja – Harvey Keitel a Narancsnak!

Film

Csütörtökön megjelenő lapszámunkban Harvey Keitel kiáll a hetedik művészetért: interjúnkban Tarantino felfedezője és Scorsese korai kedvence elítéli a pénzes melókat, és elmeséli, miért intett be a producereknek, amikor azok egy nőt akartak ráerőszakolni.

Harvey Keitelt nem könnyű elérni, a megbeszélt időpontban (New York-i idő) produkciós cége, a Goatsingers (177 W Broadway New York, NY 10013) irodájában csak az üzenetrögzítő aktív, a többi néma csend. Néhány nap múlva viszont ő (az asszisztense) hív, hogy Harvey a vonalban (én meg esti vendégségben).

false

Majdnem biztosan ő az; ezt a reszelős, Brooklynban edződött hangot, bár utánozni lehet, ilyen magas színvonalon csak Harvey Keitel beszél keitelül (ugyanez nem mondható el Michael Caine hangjáról, amit Steve Coogan Caine-nél is jobban elő tud állítani).

Keitel közvetlen, jó interjúalany, a végén magyar barátait, Lajos Koltájt és István Zábót is üdvözli, de van egy pont, ahol kihagy az emlékezete. Arról a filmről mesél, amelyet a hülye hollywoodi producerek hülyesége miatt nem készíthetett el, pedig szívügye volt, s már Bertrand Taverniert is megkörnyékezte. A remek francia filmrendezőt Párizsban értük utol, s ő készségesen kiegészítette Keitel sztoriját a hiányzó részletekkel.

Tavernier, Keitel, Tarantino

Tavernier, Keitel, Tarantino

 

Bertrand Tavernier: A hetvenes évek végén történt. Együtt forgattuk a Halál egyenes adásban című filmemet, s nagyon jól kijöttünk egymással. Harvey felhívott, hogy olvasott egy csodálatos könyvet, és nekem kéne filmet csinálnom belőle. Ez volt az A Rumor of War című regény. Valóban remek könyv volt. Ha azt mondom, megható, még semmit sem mondtam. Az egyik fejezete, melynek The Officer in Charge of the Dead (A halottakat felügyelő tiszt) volt a címe, különösen megfogott. De bevallom, megijesztett a feladat, berezeltem. Akkoriban még félénk voltam. Mondtam is Harveynak, hogy figyelj, ez egy nagyon amerikai sztori, én meg, mint nyilván észrevetted, eléggé francia vagyok. Túl sok időbe telne, míg minden részletében megértem ennek a katonának a világát. Nemet mondtam végül, de ma már azt gondolom, hogy hiba volt kihátrálni, csak azért, mert kételyeim voltak a saját képességeimet illetően. De azért nem bánom annyira, mert a producerek nem osztották Harvey elképzeléseit. A producerek egy közönséges, banális minisorozatot akartak csinálni. Mindaz, ami engem érdekelt, az ő szemükben fabatkát sem ért, mert ők csak az akcióra gerjedtek. Engem meg az érdekelt, hogy mit érezhet egy Vietnamban szolgáló amerikai katona, aki öt hónapon át mást se csinál, mint a halottak azonosításával foglalkozik, és leveleket ír a családoknak.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.