Lehetsz főprofi vagy kopasz kezdő, a lényeg az, hogy műved ne haladja meg a három percet (+ főcím). Volt két hivatalos és egy ráadás szekció is, s a nemzetközi merítés mellett tematikusnak tekinthető nőfilmeket és családi "mozikat" is vetítettek.
*
Titkon arra számítottunk, hogy Tarr Béla lesz a zsűri elnöke, de ha a rövidfilmek legitimitásához nem fér kétség, s miért férne, a még rövidebbek is szolgálhatnak épülésünkre, örömünkre, s ha meg nem, mondd már, úgyis mindjárt vége. Hisz' e leginkább filmszerű kezdeménynek mondható dolgozatok némelyike csupán egy hosszabb villanás vagy jobb esetben egy figyelemfelkeltő - hangos - pukkanás; ami ennél rövidebb, az már nincs is. Ezzel együtt sem biztos, hogy ha ömlesztve, (akár) több órán keresztül kapjuk arcunkba a tartalmi sokszínűségben tobzódó kisfilmeket, sokkal boldogabbak leszünk. Hisz' oly nehéz a szám szerint sok, percben mérve kevés nagyon különböző filmet megjegyezni.
S ki szeretné feledni a lila ufót, amint Párizsban rendes turistaként pózol a látványosságok mellett - épp az animációknál mutatkozott meg igazán, hogy milyen változatos is a felhozatal. Találkozhattunk egy egészen szerencsétlen tejivóval, majd egy lírai hangvételű tintasztoriba csöppentünk, amelyből kiderült - amit Baudelaire óta azért sejtettünk -, hogy az ihletválsággal küzdő poétáknak csupán múzsára van szükségük, de vigyázat, ha egyszer megtalálod, többé nem szabadulsz tőle. Akadt álomvilágban élő súlyos szingli csaj is körvonalak formájában vagy a játékanimációra hasonlító üldözős mese frenetikus csattanóval, ami nyilvánvalóvá tette a döntő műfaji követelményt: legyen egy ötleted. Vagy elég egy fél is?
Na, de egy egész fesztiválnak? Az élő szereplős bonszaimozik ezúttal csupa olyasmit mutattak, amit már láttunk, épp így, vagy nagyon hasonló kiszerelésben. Bájos reptéri történet kerekedhet egy kis késésből, de a gyerekszereplőkkel megjelenített legnagyobb problémák is igazán kedvesnek hatnak, nem úgy az életbölcsességeket citáló narratív képsorok és agymosó reklámszpotok.
*
A vizualitás terén csodákra vágyni nyilván naivitásnak tűnik, de akadtak érdekes megoldások mind az animáció, mind a "valóság" megjelenítésében: az osztott képernyő vagy a szépen rajzolt realizmus akkor is figyelemreméltó, ha sci-fiben vagy dokumentumfilmes eszközökként használatos éppen.
A tökéletesen ismeretlen történetek, alkotók és műveik mellett - ez egy tisztességes fesztivál, kérem - találtunk jól ismert szerzőket, az internet időszaki sztárjait, szembejött a Simon's Cat egy újabb epizódja vagy A férfi, aki a biciklijén élt. Mégis a noname hősök vitték a pálmát, mint a Google Street View segítségével az íróasztalon heverő spéci legófigura kirándulása rózsaszín Cadillacen az óceánhoz, de bejött a dohányzás káros hatásairól papoló rajzfilmfigura is, aki kiselőadást tartott a cigi esedékes kihalásáról a kultúrából - értsd: a filmekből. A felsorolás még eltarthatna egy darabig, végtére is mi okunk is lenne kihagyni a Buta módon meghalni teletubbie-k módjára fejhangon énekelő kapszulafiguráit, de itt a vége.
A nagyon rövid filmben az a jó, hogy nem fáj - túl sokáig. Összességében persze nagy lelkesedés és csekély érdeklődés kísérte a fesztivált, ami annál is sajnálatosabb, mert így az alkalom tán legfontosabb funkciója nem bírt kiteljesedni, az tudniillik, hogy a műnem próbálkozásai eljussanak a szükségképpen értő közönséghez. Persze a filmkészítők a maguk - mérsékelten változatos - módján igyekeznek terjeszteni a hétköznapokban a műveiket, de a világháló túl nagy, e darabok meg - mint tudjuk - kicsikék.
Budapest, Művész mozi, május 4.
