Pszeudo-Doku-Soap - mondja magáról a német eredeti (Berlin Tag&Nacht). Ja: áldokumentum, félreality szappanopera. A képződmény lényege, hogy előre megírt konfliktusok és figurák mozognak kvázi természetes közegükben (tehát a valóságshow-kkal ellentétben nem zárt térben), ámde pontos szövegkönyv nélkül. Van még Youtube-videókra hajazó kamerakezelés és a színészi játékot tökéletesen nélkülöző, főhőssé emelt utca embere. És nézők, akik közt dívik az a vélekedés, hogy ez egy reality show, vagy legalábbis maga az élet (a nagybetűs, a nagyvárosi stb.). A műfaj nem újdonság, legalábbis külföldön, de mi most kaptunk rá: a magyar kertévébe olyan produkciók hozták el a múlt évben, mint a TV2-n futó Családi titkok vagy a Bűnök és szerelmek, illetve az RTL A gyanú árnyékában című műsora. A lényeg az, hogy laikus szereplőkkel forgatják le a mindennapok konfliktushelyzeteit, keverve ármánnyal, szerelemmel, intrikával, csak hogy a néző közelebb érezze magához a történteket. Kidolgozatlan szövegkönyv, sokszor nemhogy köznyelvi, de parlagi beszédstílus és szándékosan hanyag kamerakezelés. Hogy a célközönség úgy érezze, hogy a valóságot látja, miközben a szeme előtt egy klasszikus latin telenovella és egy valóságshow ötvöződik. Az ántivilágban a Jogi esetek volt ilyen. Hogy mindez mennyire működőképes, azt a német példa bizonyítja, a Berlin Tag&Nacht szárnyal - s még vagy 14 hasonló produkció fut a különböző csatornákon. És el is hiszik; egy 2011-es felmérés szerint csupán a nézők 20 százaléka van tisztában azzal, hogy ez fikció. Ebből kiindulva a német parlamentben komoly kérdésként kezelték, hogy kötelezzék-e ezen műsorokat a fikciós jelleg feltüntetésére.
Az RTL Klub az első hónapokban bukott vele rendesen, mígnem egy jól irányzott időpontváltással sikerült elkapni a nézőket. Olyannyira, hogy voltak napok, amikor a sorozat a legnagyobb közönségarányt érte el a kereskedelmi célcsoportban. Jóslatok szerint a 18-49 éves korosztályban lazán vinni is fogja a prímet egy darabig. Hogy miért, az félig rejtély.
Az Éjjel-nappal Budapest nyolc fiatal életéről mesél - mindannyian egy közös lakás albérlői, akik nyilván nem valósak, ám karakterük ugyanúgy "él" például a Facebookon, mint az enyém. Nem színészek játszanak, a figurák egyszerűek, nagyon rosszul beszélnek, cselekedeteik normakontroll nélkülinek hatnak, és sajnálom, mindenkiről süt a butaság. Emellett következetlen, logikátlan, mi több, tökéletesen életszerűtlen események és reakciók követik egymást, így tehát valóságreferenciának egyetlen dolog marad: a helyszín. Többnyire azt hallani, hogy jó Budapest utcáit és mindennapi életünk forgatagát látni. Így van: az atmoszférateremtésre odafigyeltek, jó a város, és jók a berendezett terek. A jelenetek közt felbukkanó mozgalmas time-lapse-ek valóban szépek és élvezetesek. A gondolkodó nézőknek pedig maga a jelenség és hatásmechanizmus újdonsága adhat némi okot az érdeklődésre. De vajon hányan keresgélik majd a szereplőket a Szimpla pultosaként?
