Tévésorozat

Isauráink

Éjjel-nappal Budapest

Film

Korunk nagy valóságának kedélyes lakóközösségében csetlik-botlik néhány fiatal, néha összegzik érzéseiket face-to-face a kamerába, akárcsak a híres előd, a Szomszédok epizódjainak utolsó kockáin, és kibökik a tanulságot, hogy lám-lám, így élünk. Mégis valami hibádzik: nem így élünk.

Pszeudo-Doku-Soap - mondja magáról a német eredeti (Berlin Tag&Nacht). Ja: áldokumentum, félreality szappanopera. A képződmény lényege, hogy előre megírt konfliktusok és figurák mozognak kvázi természetes közegükben (tehát a valóságshow-kkal ellentétben nem zárt térben), ámde pontos szövegkönyv nélkül. Van még Youtube-videókra hajazó kamerakezelés és a színészi játékot tökéletesen nélkülöző, főhőssé emelt utca embere. És nézők, akik közt dívik az a vélekedés, hogy ez egy reality show, vagy legalábbis maga az élet (a nagybetűs, a nagyvárosi stb.). A műfaj nem újdonság, legalábbis külföldön, de mi most kaptunk rá: a magyar kertévébe olyan produkciók hozták el a múlt évben, mint a TV2-n futó Családi titkok vagy a Bűnök és szerelmek, illetve az RTL A gyanú árnyékában című műsora. A lényeg az, hogy laikus szereplőkkel forgatják le a mindennapok konfliktushelyzeteit, keverve ármánnyal, szerelemmel, intrikával, csak hogy a néző közelebb érezze magához a történteket. Kidolgozatlan szövegkönyv, sokszor nemhogy köznyelvi, de parlagi beszédstílus és szándékosan hanyag kamerakezelés. Hogy a célközönség úgy érezze, hogy a valóságot látja, miközben a szeme előtt egy klasszikus latin telenovella és egy valóságshow ötvöződik. Az ántivilágban a Jogi esetek volt ilyen. Hogy mindez mennyire működőképes, azt a német példa bizonyítja, a Berlin Tag&Nacht szárnyal - s még vagy 14 hasonló produkció fut a különböző csatornákon. És el is hiszik; egy 2011-es felmérés szerint csupán a nézők 20 százaléka van tisztában azzal, hogy ez fikció. Ebből kiindulva a német parlamentben komoly kérdésként kezelték, hogy kötelezzék-e ezen műsorokat a fikciós jelleg feltüntetésére.

Az RTL Klub az első hónapokban bukott vele rendesen, mígnem egy jól irányzott időpontváltással sikerült elkapni a nézőket. Olyannyira, hogy voltak napok, amikor a sorozat a legnagyobb közönségarányt érte el a kereskedelmi célcsoportban. Jóslatok szerint a 18-49 éves korosztályban lazán vinni is fogja a prímet egy darabig. Hogy miért, az félig rejtély.

Az Éjjel-nappal Budapest nyolc fiatal életéről mesél - mindannyian egy közös lakás albérlői, akik nyilván nem valósak, ám karakterük ugyanúgy "él" például a Facebookon, mint az enyém. Nem színészek játszanak, a figurák egyszerűek, nagyon rosszul beszélnek, cselekedeteik normakontroll nélkülinek hatnak, és sajnálom, mindenkiről süt a butaság. Emellett következetlen, logikátlan, mi több, tökéletesen életszerűtlen események és reakciók követik egymást, így tehát valóságreferenciának egyetlen dolog marad: a helyszín. Többnyire azt hallani, hogy jó Budapest utcáit és mindennapi életünk forgatagát látni. Így van: az atmoszférateremtésre odafigyeltek, jó a város, és jók a berendezett terek. A jelenetek közt felbukkanó mozgalmas time-lapse-ek valóban szépek és élvezetesek. A gondolkodó nézőknek pedig maga a jelenség és hatásmechanizmus újdonsága adhat némi okot az érdeklődésre. De vajon hányan keresgélik majd a szereplőket a Szimpla pultosaként?

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.