Ötvenévesen, 2001-ben írta meg kicsapongó, megszámlálhatatlan férfit és nőt felölelő szexuális életének történetét. A nemzetközi könyvfesztivál vendégeként a második magyar kiadás alkalmából látogatott el hazánkba.
Catherine Millet: Kétségtelen, hogy így van, szexualitásomból, nyomtatott formájából legalábbis, jövedelem származik. De végül is mindannyian prostituáltak vagyunk valamilyen szinten. Önmagunk egy részét elidegenítjük és eladjuk. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy választhattam. Sokkal szívesebben prostituálom a szexualitásomat, mint a gondolataimat.
MN: Nemcsak a prostitúció, de a végtelen számú ismeretlennel való kefélés is korábbi, sőt gyermekkori szexuális fantáziaként jelenik meg a könyvben.
CM: Igen, már egész kis koromtól - kb. négyéves lehettem, amikor még azt sem tudtam, mi az a szexuális aktus - megjelentek ezek a fantáziák. Mindig nagyon sok idegen férfival voltam együtt, és mindig én voltam figyelmük középpontjában.
MN: Tekinthetjük-e akkor szexuális életét gyermekkori vágy beteljesülésének, kiélésének?
CM: Mindenképpen. Egy keresésnek, melynek célja az én, az egyéniség megtalálása. Legalábbis szexuális értelemben. Persze az én keresése több fronton folyik, még a testiség szintjén is. A párkapcsolatok teljesen mások, mint az ismeretlenekkel folytatott játszmák. De úgy gondolom, hogy a merőben fizikai találkozások hozzásegítik az embert ahhoz, hogy alaposan megismerje önnön szexualitását, és ennek köszönhetően a párkapcsolatból is több bizonytalansági tényezőt szűrhet ki.
MN: Az volt a benyomásom, hogy Catherine M. esetében az egyéniség keresésének módja, mint a mesében, a próbatételeken való átesés volt. És ezek a próbatételek főleg mennyiségi tényezőként jelentek meg. Mintha folytonos állóképességi teszteken küzdötte volna át magát, mint egy versenysportoló.
CM: A mennyiség nem önmagáért való módon érdekelt. Gyakran kérdezik, hogy hány férfival voltam, és mindig azt mondom, nem tudom, nem számoltam. Nem az volt a célom, hogy a Guinness Book of Recordsba bekerüljek. Igaza van abban, hogy a tűrőképesség, a test lehetőségeinek és határainak bemérése, kitágítása vitte a főszerepet.
MN: Amit szintén érdekesnek találtam, hogy a gyermekkori vágy beteljesülése megvalósul ugyan, ezt a megvalósulást, beteljesedést nem követi visszacsatolás, ami termékenyen hatna a fantáziára, és végül egy másfajta szexualitást eredményezne. A mennyiség csak egyre nő, soha nem csap át minőségi változásba. Nem fejlődésregényt olvasunk, hanem egy statikus leírást, mindig ugyanazt látjuk, más és más szemszögből.
CM: Nagyon érdekes probléma, hogy a gyakorlati megvalósítás hogyan hat vissza a fantáziánkra. Még soha senki nem tette fel ezt a kérdést. Bár a könyvemet gyermekkori képzelgéseim leírásával kezdem, a gyakorlatban nem az történt, hogy nekem megvoltak ezek a fantáziáim, és aztán mint egy forgatókönyvet megvalósítottam őket. Talán pont ellenkezőleg. Amikor ezekbe a helyzetekbe hoztam magam, az évek során jöttem rá, hogy így tettem lehetővé magam számára, hogy fölhozzam a tudatalattimból az elfeledett emlékeket, hogy újra birtokolhassam gyermekkorom szexualitását. A gyermekek szexualitása és képzelete nagyon szabad, nagyon sok mindent tanulhatnánk tőlük mi, felnőttek. Persze általában a szexuális képzelgések sokkal kicsapongóbbak, vadabbak, mint amit a valóságban egyáltalán meg lehetne valósítani.
MN: Visszatérnék a minőség témájára. Azt írja, hogy 35 éves volt, amikor rájött, hogy az orgazmus megvalósítható ezekben a kapcsolatokban is. Nem kattant rá erre a felfedezésre?
CM: Igen, akkor egy darabig hajszoltam az orgazmust, de ezt visszatekintve tévedésként könyvelem el. Van az orgazmusnak is egy ideológiája, mely totalitarizmusra törekszik. De a testiségben ennél sokkal több van. Nemrég vettem részt egy női szemináriumon, ahol két nagyon érdekes hozzászólás volt: egy körülbelül velem egyidős nő azt mondta, hogy a női élvezetet át kellene értékelni, és hogy a 21. században már egy másfajta koncepcióra lenne szükségünk. Viszont egy fiatal radikális feminista kijelentette, hogy női élvezet nem is létezik. Én személyesen úgy gondolom, hogy a női örömöt az egyén szintjén sokkal bonyolultabb mind értelmezni, mind megvalósítani.
MN: Tehát reálisnak, elfogadhatónak tartja, hogy a pasik nyakra-főre, a nők meg csak hébe-korba élvezzenek?
CM: Nem föltétlenül így értettem. Szerintem az egész emberi társadalom szexualitását újra kellene értelmeznünk. Történelmileg a szexualitás a szaporodás célját szolgálta. Ettől a "nyűgtől" már megszabadultunk, most már sok minden másra is használjuk a nemi kapcsolatokat. Kikapcsolódásra, önkiteljesítésre, egymás és önmagunk megismerésére. Talán ideje lenne, hogy a szexualitás olyanfajta gyakorlása kerüljön előtérbe, mint például a szado-mazochizmus, ahol nem az orgazmus az egész folyamat csúcsa és kizárólagos végcélja.
MN: Ön nagyon gyakran ír nemi vágyáról, annak kielégítéséről vagy frusztrálódásáról. Ha nem az orgazmusban leli ennek a vágynak a kielégítését, akkor pontosan miben?
CM: Az odaadásban, a másokban való feloldódásban, elveszésben, belefeledkezésben, az én elvesztésében.
MN: Befejezésül talán megosztanám önnel, számomra milyen élményt jelentett a könyve. Mélyen megkönnyebbültem olvasása után, úgy éreztem ugyanis, hogy ön helyettem is végigment a fél világon, és ez a teher immár nem hárul rám.
CM: Tehát úgy érezte, hogy a tömeges kefélés feladatát nekem delegálta. A középkori szentek is magukra vették mások terheit. Jézus Krisztus az összes halandó bűnét vette vállára, és így váltotta meg a világot. Úgy gondolja, hogy megváltottam az életét?
Forrai Éva
