J. D. Salinger idén januárban bekövetkezett halála előtt utoljára akkor szerepelt a hírekben, amikor pert indított a J. D. California álnéven publikáló Fredrik Colting ellen, aki Rozshegyező címmel megírta a Zabhegyező hatvan év elteltével játszódó "folytatását". A botrányt kiváltó alkotás immár magyarul is olvasható - Svédországban élő és alkotó szerzőjéhez e-mailben fordultunk kérdéseinkkel.
*
Magyar Narancs: Nemcsak Holden karakterét keltette újra életre, de az évtizedek óta remeteéletet élő Salingerből is kicsikart egy életjelet, még ha az egy perben realizálódott is.
Fredrik Colting: A Rozshegyező megírásával nem volt célom, hogy előcsalogassam Salingert a rejtekéről, de ha már így sült el a dolog, végül is nem volt érdektelen hallani felőle. Egyébiránt az általam ismert első reakciók szinte mind így kezdődtek: nahát, nem is tudtam, hogy még életben van!
MN: Hogyan értesült a bírósági eljárásról?
FC: Kaptam egy e-mailt a Salingert képviselő ügyvédi irodától, a következő nap pedig megkaptam az iratokat is, kétládányi, egyenként húszkilós paksamétát. Nekem ekkor még nem is volt ügyvédem. Teljesen idegen helyzet volt, nekünk, svédeknek nem szokásunk mindenért perre menni, úgyhogy fogalmam sem volt, mi merre. Azért nem estem pánikba, és végül nem is volt miért; az utolsó pillanatban egy nagy hírű New York-i iroda elvállalta az ügyemet.
MN: Az amerikai kiadást betiltották. Más országokban is veszélybe került a megjelenés?
FC: Salinger pere csak az amerikai kiadást érinti. Már egy éve húzódik, és még mindig nem értünk a végére. Ahhoz, hogy máshol is betiltsák a könyvet, országonként újabb és újabb eljárásra lenne szükség, hiszen mindenhol másfélék a szerzői jogokkal kapcsolatos törvények, de ez elég valószínűtlen.
MN: Személyesen is meg kellett jelennie az amerikai bíróság előtt?
FC: Nem kellett tanúskodnom, ahogy Salingernek sem. De ha az eljárás folytatódik, előfordulhat, hogy meg kell jelennem a bíróságon.
MN: A védelmében azt hozta fel, hogy a Rozshegyező nem folytatás, hanem kommentárja és egyben paródiája az eredeti műnek. Avasson be, hol a paródia, és hol a kommentár?
FC: Annyiban paródia, amennyiben a Rozshegyező Salinger és a leghíresebb karaktere egymáshoz fűződő kapcsolatát boncolgatja. Szerintem kifejezetten üdítő ötlet, hogy egy regényszereplőnek a regényen kívül is lehet élete - azt akartam végigjátszani, vajon mi történik, ha egy karakter, ez esetben Holden, találkozik a teremtőjével. Ahogy Holden, úgy Salinger alakja is rég átkerült egy mitikus dimenzióba, részévé lettek az életünknek. Olyan a könyvem, mint egy modern kori Frankenstein-történet; egyáltalán nem hasonlítható a Zabhegyezőhöz, hiszen teljesen más dimenzióban játszódik.
MN: Ha már beleírta a könyvébe az írót, előzőleg tanulmányozta az életét?
FC: Nem én! Abból indultam ki, és a köré szőttem a történetem, amit már amúgy is tudtam, vagy legalábbis azt gondoltam, hogy tudok. Mivel valami teljesen újat akartam létrehozni, semmi hasznát nem vettem volna Salinger életrajzi adatainak.
MN: Megrögzött rajongók szoktak folytatást költeni az általuk istenített opusokhoz.
FC: Nem vagyok megátalkodott Salinger-fan, legalábbis nem vagyok nagyobb rajongója, mint bárki más. Olvastam és kedvelem a Zabhegyezőt, de az igazat megvallva ugyanennyi erővel bármely más szerző-szereplő párosról is szólhatott volna a könyvem. A Zabhegyező mindenesetre jó kiindulási pont volt, részben a regény népszerűsége, részben a szerző életmódja, a Salingert övező mítoszok miatt. Szerintem érdekes jelenség, hogy egyes hírességek, ideértve Salingert is, szinte már maguk is olyanok, mintha kitalált karakterek lennének. De engem mindenekelőtt Holden utóélete izgatott, és nem Salingeré, habár azért meg kell hagyni, maga Salinger is elég hálás alanynak bizonyult.
MN: Arra tehát nem is gondolt, hogy onnan folytassa a Zabhegyezőt, ahol Salinger abbahagyta?
FC: Tiszteletben tartottam Salinger szerzői jogait; a Zabhegyező az ő műve, és szerintem az a tény, hogy az én főhősöm egy idős ember, tiszteletteljes mértékben elkülöníti a két művet. Egyébként meg túl egyszerű is lett volna onnan folytatni, ahol Salinger abbahagyta, nem lett volna benne túl nagy öröm, kihívás.
MN: Többek között az Elfújta a szélnek és a Lolitának is kiadták már a nem hivatalos folytatását; túl nagy visszhangot a fanyalgó kritikákon túl egyiknek sem sikerült kiváltania.
FC: Én csak azután ismertem meg ezeket az eseteket, miután az ügyvédeim elkezdtek az ügyemen dolgozni. De az sem tántorított volna el a könyv megírásától, ha tudok ezekről a folytatásokról. Akkor is az hajtott volna, hogy valami újat hozzak létre a saját fejemből, a saját életem töredékeiből.
MN: A per okozta botrány kirobbanása előtt mi volt az általános vélekedés a könyvéről?
FC: Sokan azt hitték, hogy vicc az egész, amit nem szabad komolyan venni. A legtöbb újságíró úgy nyilatkozott róla, mintha a Zabhegyező folytatásáról lenne szó, és sokan így is olvasták a könyvet, ami ily módon persze csakis csalódást okozhatott. Mégis, ki szeretné tinédzserkori hősét egy hólyagproblémákkal küzdő vénemberként viszontlátni? Voltak aztán, akik azt gondolták, hogy Salinger keze van a dologban, valójában ő írta a könyvet. A spekulációknak csak az vetett véget, hogy a valódi nevem - mert álnév alatt publikáltam, nehogy a popkulturális témájú, humoros munkáimmal azonosítsák a könyvet - végül nyilvánosságra került. Megkaptam persze, hogy csak a felhajtás miatt csináltam az egészet, így aztán elvétve, ha akadt egy-két szakszerű könyvkritika, és még azok is többnyire a Zabhegyező folytatásaként értékelték a könyvemet.
