Mielőtt Petriről és egyáltalán a magyar meg az európai irodalomhoz fűződő viszonyáról beszélne, Michael March azzal a keresztkérdéssel szorít sarokba, hogy ki nyerte a Super Bowlt. Õszinte tudatlanságról árulkodó arckifejezésem láttán már nyúl is az asztalon heverő lapok közé, de minden hiába, nincs olyan isten, hogy a Magyar Írószövetség könyvtárában bármit is megtudna az amerikai futballról. Viszont az étteremben olyan halászlét ehet, amilyet nem kap sem New Yorkban, ahol 1946-ban megszületett, sem Londonban, ahol kortárs kelet-európai vers- és prózaantológiákat szerkesztett (Child of Europe; Description of a Struggle), sem Prágában, ahol a Guardian című brit lap főszponzorálta írófesztivál elnökeként teszi a dolgát. Voltak persze írótalálkozók a térségben azelőtt is, de - mondja letagadhatatlan büszkeséggel - ez az első olyan, amely az 1989-es események után született. 1991-ben rendezték meg először, Prágában.
"A tájkép, amit magam előtt látok: Európa. A vérem Európa kiontott vére - mondja két kanál között. - Harmadik generációs amerikaiként, akinek a gyökerei Galíciában húzódnak, 1970-ben jöttem el New Yorkból, hogy Párizsban és Londonban éljek. Hogy sok időt tölthessek Közép- és Kelet-Európában. Hogy félredobjam a sikert. Hogy a költészetnek szenteljem magam. Annak a költészetnek, amit én is érzek, Mandelstam, Celan, Pilinszky és a többiek költészetének. Az európai líra örök hagyományának. Amely formájában, tömörségében hordozza európaiságát. Az amerikai költészet beszédszerűbb, regényszerűbb, kevésbé lírai. A benne rejlő dráma talán ugyanolyan, de a civilizációs környezet, az arányok, a tér, az atmoszféra itt más. Nekem ez való."
Angolra fordította Zbigniew Herbertet (Barbarian in the Garden), igazgatta a londoni Gyermekek Háza és a Covent Garden költészeti rendezvényeit, szerkesztette az említett antológiákat, írt (verseskötetei: Disappearance; Goya; When She Danced). Ted Hughes fordításában olvasta Pilinszky János verseit: az övéi lettek.
"A költészet mélyről fakad, az emberi filozófiából. Mondhatni, szentimentális filozófiából. Megaláztatásból. Szeretetből. Mindezek a kvalitások benne rejlenek Pilinszky költészetében. Tanultam Pilinszky költészetéből, hatott is rám. 1977-ben Budapestre jöttem, Pilinszkyt kerestem, de kiderült, épp akkor lépett le egy nagyon fiatal francia nővel, és Párizsban élt. A 80-as évek elején Londonban találkoztunk. Franciául beszélgettünk, elég szegényes nyelvtudással, de a szegénység gondolata mindkettőnket egyaránt vonzott. Miután elváltunk, ő a Sohóba ment, nála volt a British Counciltól kapott összes pénze, és kirabolták. Semmije se maradt - akkor aztán tényleg szegény volt."
Pilinszky visszautazott Magyarországra, March Londonban maradt, többet nem találkoztak. Szerencsésnek nevezi a magyar költészetet, kitűnő fordítói akadtak, használt nekünk ebből a szempontból a sok külföldre szakadt magyar - "a diaszpóra", ahogy mondja -, de bőven van még tennivaló. Nehezíti a dolgot, és ez egész Közép- és Kelet-Európa irodalmára vonatkozik, hogy meg kell teremteni a fordítás, kiadás és terjesztés gazdasági alapjait is. Támogatást igényel a költészet.
"Ez nem kereskedelmi, hanem spirituális, történelmi folyamat. Ez az, amit meg kell érteni, s ez a lényege a Prágai Írófesztiválnak is. A világ minden részéből hozunk írókat Prágába. Ha a műveik nincsenek angol és cseh nyelvre fordítva, akkor lefordíttatjuk, megjelentetjük őket, és színpadot adunk alájuk, hadd lássa a világ."
Prága szépsége, irodalmi hagyományai - a fesztivál központja a Kafka Centrum -, az ottani nemzetközi könyvvásár adta a hátteret. Az anyagiak előteremtése ma már egy külön alapítvány feladata. A fesztivál - melynek ma már hivatalos patrónusa a cseh főváros - mindenkinek jót tesz: a közönség személyes közelségbe kerülhet az írókkal, akiknek már a meghívás ténye megbecsülést, elismerést jelent, ráadásul találkozhatnak egymással, amire esetleg más alkalmuk nem nyílna, kapcsolat épülhet szerző és szerző, szerző és fordító, szerző és kiadó között. Közben erősödik a prágai kultúrimage, és az irodalom örvén még mulatni is lehet.
Az idei fesztiválon Petri György is felolvassa verseit, egy műsorban a lengyel Ryszard Krynickivel és Slawomir Mrozekkel, aki Wislawa Szymborska helyére ugrik be, mert a Nobel-díjas költőnőt egy költözködés prózai zűrzavara nem engedi ezen a tavaszon Prágába. Petrit 1989-ben, a londoni Child of Europe fesztiválon már elővezette Michael March, akkor jelentek meg válogatott versei is angolul.
"Utánanéztünk, mindössze három verse volt csehre fordítva. Most lefordíttattunk tizenöt másikat, hogy bevezessük Petrit a cseh irodalmi köztudatba. Teljes abszurditás, hogy alig ismerik, miközben ő nagyon közel állt a Charta 77-hez, és nagy költő."
Ahogy az idei áprilisi fesztivál egy-egy napja a portugál nyelvű, illetve az osztrák irodalomé, jövőre mi kapunk egy napot. Ez egyúttal afféle előszoba is a jövő ősszel esedékes Frankfurti Könyvvásárra, melynek díszvendége Magyarország. A Prágai Írófesztivál - elsősorban a Guardian jóvoltából - a világsajtó hírévé válik, az ottani eseményeket videón dokumentálják. Michael March azért jött, hogy körülnézzen, mi a helyzet, ki legyen az a négy-öt szerencsés. Még ismerkedik, semmi nem végleges. Meg-megbicsakló nyelvvel sorolja a lehetséges jelölteket: Oravecz Imre, Balla Zsófia, Rakovszky Zsuzsa, Tandori Dezső, Konrád György, Nádas Péter, Haraszti Miklós, Krasznahorkai László, Esterházy Péter, Grendel Lajos, de nyitott minden irányba, a fiatalok felé is.
"Meg kell találnunk a megfelelő arányokat. Nem csak az obligát nevekre gondolok, meglepetéseket is kell okoznunk, és akkor fantasztikus napja lesz a magyar irodalomnak. Van vagy húsz olyan író, költő, aki bármelyik pillanatban széles körű elismerést arathatna Prágában, de nem akarom most elkötelezni magam. Meghallgatok mindenkit, jegyzetelek."
Halászlé bekebelezve, interjú befejezve, Michael March indul a következő találkozóra. A Bajza utcában szemben jön Garaczi, viszi haza a gyereket az óvodából, a sarkon Csoóri száll kocsiba, irodalom és élet. De még mindig nem tudjuk, ki nyerte azt a drága edényt.
Szőnyei Tamás
