Magyar Narancs: Hogyan ismerte meg Tom Tykwert?
Thea Ehre: Mindig is a rajongója voltam. A 2023-as Berlinalén találkoztunk, rengeteg partira és fogadásra került sor, az egyik ilyenen kezdtem el beszélgetni vele – de a nagy nyüzsgés közepette először le sem esett, hogy ő az. Megkérdezte, melyik ügynökség képvisel, aztán azt, akarok-e részt venni a következő filmjében. Egy aprócska szerepről volt szó, de azonnal igent mondtam.
MN: A fény egy hétköznapi német család életét bemutatva beszél napjaink problémáiról. Szép hosszú film, amely rengeteg témát felvet a bevándorlástól kezdve a hűtlenségig. Melyik vonulata érintette meg a leginkább?
TE: Nekem a részvétről, az empátiáról szól, hogy tudnunk kell együttérezni másokkal, és elfogadni mások együttérzését is.
A film egyfajta figyelmeztetés is, hogy ideje lenne újra meghallani a másikat, és nem adottnak venni saját kiváltságainkat. Rengetegen szenvednek a világban, és ez már régóta így van. Ők nem láthatatlanok, és nagyon is arra várnak, hogy végre észrevegyék őket.
MN: A film elején hangzik el, hogy bizonyos lelkeknek szükségük van útmutatásra, példaképre, hogy megtalálják a saját útjukat. Transz színésznőként ön előtt álltak ilyen példák?
TE: Felnőve nem igazán találtam ilyet a filmekben, mert egyszerűen nem voltak transz színészek és színésznők. De szerencsére a magánéletben megleltem a saját példaképeimet: a családomat. Nagyszerű szüleim vannak, akik mindig kiálltak mellettem, és transzként is támogattak. A moziban is volt persze, akire felnéztem, ilyen például Tilda Swinton. Mindig rajongtam a művészfilmekért, mert azok gyakran mutattak be kívülállókat – én pedig sokáig annak éreztem magam.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
