Interjú

„Ők nem láthatatlanok”

Thea Ehre színésznő

Film

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Magyar Narancs: Hogyan ismerte meg Tom Tykwert?

Thea Ehre: Mindig is a rajongója voltam. A 2023-as Berlinalén találkoztunk, rengeteg partira és fogadásra került sor, az egyik ilyenen kezdtem el beszélgetni vele – de a nagy nyüzsgés közepette először le sem esett, hogy ő az. Megkérdezte, melyik ügynökség kép­visel, aztán azt, akarok-e részt venni a következő filmjében. Egy aprócska szerepről volt szó, de azonnal igent mondtam.

MN: A fény egy hétköznapi német család életét bemutatva beszél napjaink problémáiról. Szép hosszú film, amely rengeteg témát felvet a bevándorlástól kezdve a hűtlenségig. Melyik vonulata érintette meg a leginkább?

TE: Nekem a részvétről, az empátiáról szól, hogy tudnunk kell együttérezni másokkal, és elfogadni mások együttérzését is.

A film egyfajta figyelmeztetés is, hogy ideje lenne újra meghallani a másikat, és nem adottnak venni saját kiváltságainkat. Rengetegen szenvednek a világban, és ez már régóta így van. Ők nem láthatatlanok, és nagyon is arra várnak, hogy végre észrevegyék őket.

MN: A film elején hangzik el, hogy bizonyos lelkeknek szükségük van útmutatásra, példaképre, hogy megtalálják a saját útjukat. Transz színésznőként ön előtt álltak ilyen példák?

TE: Felnőve nem igazán találtam ilyet a filmekben, mert egyszerűen nem voltak transz színészek és színésznők. De szerencsére a magánéletben megleltem a saját példaképeimet: a családomat. Nagyszerű szüleim vannak, akik mindig kiálltak mellettem, és transzként is támogattak. A moziban is volt persze, akire felnéztem, ilyen például Tilda Swinton. Mindig rajongtam a művészfilmekért, mert azok gyakran mutattak be kívülállókat – én pedig sokáig annak éreztem magam.

 
Fotó: Palágyi Barbara 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.