Az V. kerületi Sas utcát 1991-ig Guszev utcának hívták. Nevét egy cári katonáról kapta, aki az 1848-49-es szabadságharcban nem volt hajlandó a magyarok ellen fordulni, és ezért a saját életével felelt. Hős volt, aki ellenszegült a monarchia akaratának. Tettét Budapest belvárosában emléktábla hirdette, amit 1948-ban, a forradalom centenáriuma alkalmából állíttatott a kommunista párt.
Csakhogy Guszevet Illés Béla író találta ki, aki könyvet is írt a katona hősi kiállásáról. Tette ezt 1945-ben a szovjetek megrendelésére, mert akkor épp erre volt szükség, ez szolgálta leginkább a párt érdekét.
(László Ferenc Elsüllyedt szerzők-cikke Illés Béláról itt olvasható.)
A történet valós, erről szól Fazekas Péter tévéfilmje, amelyet október 23-án tűzött a köztévé műsorára. Úgy tűnik, a történelmi téma a Szabadság különjárat után elég volt ahhoz, hogy átcsússzon a filmterv a Médiatanács Mecenatúra Programján, mi több, főműsoridőben sugározzák a nemzeti ünnepen annak ellenére, hogy lényegében aktuálpolitikai emlékeztetőként is szolgál.
Köbli Norbert forgatókönyve egyszerre szól a Guszev-ügy feltárásáról, miközben kénytelen a világháború utáni néhány év működésmechanizmusát is legalább sejtetni, vagyis azt, hogyan épült ki a szovjet uralom a felszabadítás után Magyarországon. A történetet egy valószínűleg tragédiába torkolló szerelem és egy apa-lány kapcsolat illusztrálja.
| ||
| ||
| ||
Illés Béla (Hegedüs D. Géza) és lánya (Sztarenki Dóra) párttagokként építik a szocializmust; míg az apa a felsőbb vezetés igényeit elégíti ki, addig az egyetemista lány tanulmányai mellett épp színdarabot rendez a Guszev-sztoriból. Ám nem propagandacélból teszi mindezt, hanem mert őszintén időtlen emberi drámának tartja a történetet. Akkor is, ha hiú, önző és végtére is gyáva apjától mást se hall, mint hogy pártosnak kell lenni, hogy hasznos legyél. Csakhogy az Illés-lány szerelme, a Szibériából visszatért, magát demokratának valló fiatal történész (Klem Viktor) lassan, de biztosan feltárja az apa titkát, amiért minden bizonnyal súlyos árat kell fizetnie. Mert aki ellenszegül, eltapossák. És bár a lány megkísérli megmenteni a fiút, megpróbál szembeszegülni az apjával, a párttal, pontos ítélőképessége miatt végül összeszorított fogakkal, majdnem némán mégiscsak az Internacionálét énekli a sosem élt Guszev emléktáblájának avatásán. Ahogy Magyarország folyamatos megfelelési kényszerrel a Szovjetuniónak hajbókolt, úgy kellett akkor megfelelni egyetlen párt eszményének akkor is, ha épp az igazságot kellett felülírni.
| ||
Fazekas filmjével bár van probléma, nehezen teszi például filmszerűvé a képsorokat, nem elég feszes a színészvezetés, pontatlan vagy csak simán hullámzó több jelenetben a színészi játék, vitathatatlan érdeme, hogy egy nagyon jellemző, ma akár még fontosnak is mondható történetet tár elénk. Bár ügyes dramaturgia ide vagy oda, egyáltalán nem könnyű kezelni egy tévéjátéknyi idő alatt ezt a sztorit, a film célja mégis teljesül: az átnevezésekről, a történelemhamisításról, az emlékezetpolitika ignorálásáról (meg még annyi minden másról) elhíresült orbáni politika idején akarva-akaratlanul is aktiválódik a kettős beszéd, és direkt közlés vagy sugalmazás nélkül is egyértelmű, hogy ezek ugyanazok.
Október 23., Duna tévé (A tévéfilm elvileg néhány napig elérhető lesz a Médiaklikken)
