Film

Pofázunk és végünk Miamiban

  • Szabó Ádám
  • 2016. február 29.

Film

Elég a stáblistára meg mondjuk a plakátra pillantani, hogy tudjuk: magukat a készítőket sem győzte meg semmi a bevételen kívül arról, hogy az első részt folytatni kellene. Ott van mindjárt Ken Jeong szerepeltetése, ami már önmagában beáraz egy vígjátékot; a Másnaposok pucér őrjöngéses jelenetéből karriert csináló komikus és a vele érkező álázsiai akcentus a legbiztosabb jele a humortalanságnak és a teljes ötlettelenségnek. Pedig az első rész a maga módján még működött; a 80-as, 90-es évek buddy cop filmjeit lekoppintó akcióvígjátékok tisztességes koppintása volt, azzal a Kevin Harttal, aki néhány közepes vígjátékkal a háta mögött épp a csúcsra tört, köszönhetően a nagypofájú fekete komikusok krónikus hiányának. S ameddig Eddie Mur­phy és Martin Lawrence nem kerít egy jó ügynököt, vagy Chris Tucker meg nem kapja a Csúcsformában 4 forgatókönyvét egy dús csekkbe csavarva, valószínűleg Hart marad az örökös izgága fekete. Az, hogy valóban vicces és tehetséges, nem is annyira a filmjeiből, mint stand-upjaiból és late night szkeccseiből derül ki. A Pofázunk és végünk első részében elég volt, ha alapjáraton pörgött.
A második részben már minden terhet rá helyeztek; a néha működő, de legtöbbször besülő poénokat ugyanúgy ő szállítja, mint az egyébként pofás akciójeleneteket. Ice ­Cube szerepe ezúttal csak annyi, hogy néha komoly képpel alákérdezzen, és az ellenségre keményen nézzen; ha kíváncsiak vagyunk a valódi Ice Cube-ra, jobban járunk, ha a nálunk be sem mutatott Straight Outta Comptont nézzük meg – igaz, abban őt is valaki más játssza.

Forgalmazza a UIP–Duna Film

Figyelmébe ajánljuk

Se csoda, se ítéletnap nem várható az Otthon Starttól

Sok a nyitott kérdés a 3 százalékos lakáshitelek lehetséges hatásairól: az első lakásra sorban állók közül sokan inkább csalódhatnak majd, és az évi több tízezer új lakás sem tűnik megalapozott várakozásnak – viszont a program a költségvetésnek is talán csak szélsőséges esetben okoz fenntarthatatlan terhet.

„Elérve a tehéncsorda által hagyott sárnyomokat balra fordulunk” – ilyen egy hétvégi túra Székelyudvarhely környékén

Két napot teljesítettünk a Via Transilvanica székelyföldi szakaszából, Farkaslakáról Székelyudvarhelyre, onnan pedig Homoródszentmártonig gyalogoltunk. Felmásztunk Jézus fejébe, pásztorkutyákkal barátkoztunk, és még egy szüreti felvonulásba is belecsöppentünk. A közel 50 kilométeres út során más túrázókkal alig, medvékkel viszont szerencsére egyáltalán nem találkoztunk.

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.