"Nem panaszkodom" (Vidnyánszky Attila rendező)

  • Deutsch Andor
  • 1999. augusztus 5.

Film

A beregszászi Illyés Gyula színház alapítója, életben tartója és rendezője. Társulatának évente tíz bemutatója, körülbelül 280 előadása van, és nem hajlandó elfáradni. A szegedi fesztiválon beszélgettünk.
A beregszászi Illyés Gyula színház alapítója, életben tartója és rendezője. Társulatának évente tíz bemutatója, körülbelül 280 előadása van, és nem hajlandó elfáradni. A szegedi fesztiválon beszélgettünk.

MaNcs: Más Magyarországon játszani?

Vidnyánszky Attila: Ez nem egy oda-vissza előadás. Vannak más előadásaink, ahol a közönség szerves építője - vagy rombolója - az előadásnak, de ezt Az ember tragédiáját nem lehet túlságosan befolyásolni. Ez zárt világ, egyetlen, középre belógó lámpa fénye alatt játszódik, ahová a közönség vagy belép, és velünk együtt játszik, vagy nem... Ettől függetlenül folyamatosan alakul. Nagyon tradicionális Tragédia-előadás ez, legalábbis nekem ez volt az eredeti szándékom. Amíg műsoron tartjuk, addig nem is fejezzük be rajta a munkát: folyamatosan alakítjuk a játékot és a szöveget is. Egyébként ez az a darab, amit meg tudnék egészen másképp is rendezni. Talán jövőre Kijevben. Van egy nagyon jó ukrán fordítás, és hívtak, csináljam meg.

MaNcs: Arról vagytok híresek, hogy szokatlanul zárt társulatban dolgoztok.

VA: Vannak olyan adottságok, melyek zárttá teszik a létünket. Zárt világban élünk egy pici városban, ahol korábban sose működött színház, környezetünktől, más színházaktól teljesen elidegenülten. Kijev ezer kilométer, Budapest négyszáz, de a határ miatt az is ezernek számít. És tartozik ehhez egy szubjektív rész is: mi azt gondoljuk, hogy csak így, zárt közösségben érdemes ezt csinálni. Nem is akarjuk másképp, ha hirtelen átkerülnénk Budapestre, akkor se nyitnánk. Persze nagyobb csábításnak volnánk kitéve, Beregszászon biztosan nincs semmi kísértés. De azért keressük a kapcsolatokat a külvilággal. Volt egy közös produkciónk a kassai színházzal, hamarosan lesz egy a Közép-Európa Táncszínházzal, egy sajátos, formabontó rítus - csak tudjuk, mennyi kell ezekből, és utána rögtön visszazárunk.

MaNcs: Meddig lehet ezt a ti szerzetesi módszereitek szerint folytatni?

VA: A régi orosz tradíció szerint tíz év után kell megújítani vagy feloszlatni egy társulatot, mi a hetedikben vagyunk. Most jött hozzánk tizennégy új színész. Előtte heten voltunk, heten csináltunk mindent. Az újak besegítettek a Tragédiába, és most szerződtek hozzánk. Nem könnyű ez az új felállás; a régi gárda a színésszé, művésszé válás más fokán áll, az újak pedig teljesen kölykök, még azt sem tudják pontosan, hol vannak. El kell hogy fogadják a szabályainkat, a mi életünket, ami nem könnyű. Most avatjuk őket be. Hubaynak van egy nyolc egyfelvonásosból álló füzére, a Néró, én ezt hatféle szereposztásba dobtam szét, és már nyolc hónapja bogarászgatunk rajta. A fiatalok játsszák a főszerepeket, az öregek a mellékszerepeket. Biztos le fognak kopni néhányan, ami jó is, tizenkét-tizenhárom ember az ideális társulat, most húszan vagyunk. Nem tudom, hányan bírják ki. Nem könnyű ez. Naponta legalább 12 órát dolgozunk, és nincs szünnap. Sok mindenről le kell mondani.

MaNcs: Szegények is vagytok.

VA: A színház ilyen. Mit mondjak? A fizetés úgy nyolcezer forint körül van, de néha hét hónapot késik. Az utazások jók. Szerencsére sok fesztiválra hívnak bennünket, Magyarországon is sokat játszunk, el tudjuk magunkat adni. Ez valamennyire megkönnyíti a helyzetünket, így evickélünk a létminimumon. Nem lehet szemrehányással illetni azt, aki eljön. Olyan mennyiségű megalázó napi gond terheli a létünket, hogy az egyszerűen embertelen. Bár Magyarországon mostanában jobban odafigyelnek ránk; Kijevből csak erkölcsi támogatást kapunk, de az is fontos. Körülményeinkben, életformánkban mi vagyunk a legalternatívabb színház. Egy ideje nem panaszkodom, nem érdekes már erről beszélni.

MaNcs: Hanem miről?

VA: Hogy nem szabad leállni. Nagyon sok izgalmas társulat indul el, de kifullad. Otthon is mindig ezt mondom, én hiszek abban, hogy nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy valami legyen belőle. Az eredmény arányos a befektetett munkával. Nagyon sokat kell dolgozni és még többet tanulni. És egyre többen vannak, akiknek már mi vagyunk fontosak, eljönnek, néznek, büszkék ránk. Kijevben pedig szakmai körökben van sok barátunk.

A munka a lényeg. Időről időre le kell mondani mindenről, magunkra csukni a próbaterem ajtaját, és hónapokig elő sem jönni onnan. Nehezen tudnám elképzelni, hogy ne így legyen. Lehet, hogy fogok még másokkal dolgozni, máshol, de az elvek biztosan ugyanezek maradnának.

MaNcs: Pedig nem is vagy aszkéta alkat.

VA: Igen. Akkor könnyű volna, így nehezebb. Választás dolga az egész.

Deutsch Andor

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.