"Nem panaszkodom" (Vidnyánszky Attila rendező)

  • Deutsch Andor
  • 1999. augusztus 5.

Film

A beregszászi Illyés Gyula színház alapítója, életben tartója és rendezője. Társulatának évente tíz bemutatója, körülbelül 280 előadása van, és nem hajlandó elfáradni. A szegedi fesztiválon beszélgettünk.
A beregszászi Illyés Gyula színház alapítója, életben tartója és rendezője. Társulatának évente tíz bemutatója, körülbelül 280 előadása van, és nem hajlandó elfáradni. A szegedi fesztiválon beszélgettünk.

MaNcs: Más Magyarországon játszani?

Vidnyánszky Attila: Ez nem egy oda-vissza előadás. Vannak más előadásaink, ahol a közönség szerves építője - vagy rombolója - az előadásnak, de ezt Az ember tragédiáját nem lehet túlságosan befolyásolni. Ez zárt világ, egyetlen, középre belógó lámpa fénye alatt játszódik, ahová a közönség vagy belép, és velünk együtt játszik, vagy nem... Ettől függetlenül folyamatosan alakul. Nagyon tradicionális Tragédia-előadás ez, legalábbis nekem ez volt az eredeti szándékom. Amíg műsoron tartjuk, addig nem is fejezzük be rajta a munkát: folyamatosan alakítjuk a játékot és a szöveget is. Egyébként ez az a darab, amit meg tudnék egészen másképp is rendezni. Talán jövőre Kijevben. Van egy nagyon jó ukrán fordítás, és hívtak, csináljam meg.

MaNcs: Arról vagytok híresek, hogy szokatlanul zárt társulatban dolgoztok.

VA: Vannak olyan adottságok, melyek zárttá teszik a létünket. Zárt világban élünk egy pici városban, ahol korábban sose működött színház, környezetünktől, más színházaktól teljesen elidegenülten. Kijev ezer kilométer, Budapest négyszáz, de a határ miatt az is ezernek számít. És tartozik ehhez egy szubjektív rész is: mi azt gondoljuk, hogy csak így, zárt közösségben érdemes ezt csinálni. Nem is akarjuk másképp, ha hirtelen átkerülnénk Budapestre, akkor se nyitnánk. Persze nagyobb csábításnak volnánk kitéve, Beregszászon biztosan nincs semmi kísértés. De azért keressük a kapcsolatokat a külvilággal. Volt egy közös produkciónk a kassai színházzal, hamarosan lesz egy a Közép-Európa Táncszínházzal, egy sajátos, formabontó rítus - csak tudjuk, mennyi kell ezekből, és utána rögtön visszazárunk.

MaNcs: Meddig lehet ezt a ti szerzetesi módszereitek szerint folytatni?

VA: A régi orosz tradíció szerint tíz év után kell megújítani vagy feloszlatni egy társulatot, mi a hetedikben vagyunk. Most jött hozzánk tizennégy új színész. Előtte heten voltunk, heten csináltunk mindent. Az újak besegítettek a Tragédiába, és most szerződtek hozzánk. Nem könnyű ez az új felállás; a régi gárda a színésszé, művésszé válás más fokán áll, az újak pedig teljesen kölykök, még azt sem tudják pontosan, hol vannak. El kell hogy fogadják a szabályainkat, a mi életünket, ami nem könnyű. Most avatjuk őket be. Hubaynak van egy nyolc egyfelvonásosból álló füzére, a Néró, én ezt hatféle szereposztásba dobtam szét, és már nyolc hónapja bogarászgatunk rajta. A fiatalok játsszák a főszerepeket, az öregek a mellékszerepeket. Biztos le fognak kopni néhányan, ami jó is, tizenkét-tizenhárom ember az ideális társulat, most húszan vagyunk. Nem tudom, hányan bírják ki. Nem könnyű ez. Naponta legalább 12 órát dolgozunk, és nincs szünnap. Sok mindenről le kell mondani.

MaNcs: Szegények is vagytok.

VA: A színház ilyen. Mit mondjak? A fizetés úgy nyolcezer forint körül van, de néha hét hónapot késik. Az utazások jók. Szerencsére sok fesztiválra hívnak bennünket, Magyarországon is sokat játszunk, el tudjuk magunkat adni. Ez valamennyire megkönnyíti a helyzetünket, így evickélünk a létminimumon. Nem lehet szemrehányással illetni azt, aki eljön. Olyan mennyiségű megalázó napi gond terheli a létünket, hogy az egyszerűen embertelen. Bár Magyarországon mostanában jobban odafigyelnek ránk; Kijevből csak erkölcsi támogatást kapunk, de az is fontos. Körülményeinkben, életformánkban mi vagyunk a legalternatívabb színház. Egy ideje nem panaszkodom, nem érdekes már erről beszélni.

MaNcs: Hanem miről?

VA: Hogy nem szabad leállni. Nagyon sok izgalmas társulat indul el, de kifullad. Otthon is mindig ezt mondom, én hiszek abban, hogy nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy valami legyen belőle. Az eredmény arányos a befektetett munkával. Nagyon sokat kell dolgozni és még többet tanulni. És egyre többen vannak, akiknek már mi vagyunk fontosak, eljönnek, néznek, büszkék ránk. Kijevben pedig szakmai körökben van sok barátunk.

A munka a lényeg. Időről időre le kell mondani mindenről, magunkra csukni a próbaterem ajtaját, és hónapokig elő sem jönni onnan. Nehezen tudnám elképzelni, hogy ne így legyen. Lehet, hogy fogok még másokkal dolgozni, máshol, de az elvek biztosan ugyanezek maradnának.

MaNcs: Pedig nem is vagy aszkéta alkat.

VA: Igen. Akkor könnyű volna, így nehezebb. Választás dolga az egész.

Deutsch Andor

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.