DVD

Greenberg

  • - köves -
  • 2011. december 27.

Film

Az ilyen Greenberg-szerű alakokat Woody Allen 6-10 emberes tömegjeleneteiben lehet megfigyelni. A főhős (Allen vagy a beugrók) valami nőt fűz egy értelmiségi állófogadáson, a dúsan megpakolt könyvszekrény előtt, közben jobbra is, balra is fontoskodó alakok értekeznek Nietzsche kék korszakáról, a lazacos bagel művészettörténetben elfoglalt helyéről, Woody esetleg elsüt egy poént a kárukra, avval le is játszanak. Noah Baumbach rendező most mikroszkopikus részletességgel figyel egy ilyen alakot. Roger Greenberg egy fiatalságát sirató, negyven körüli pasas, aki keleti parti ideg-összeroppanását igyekszik nyugati parti semmittevéssel kúrálni. Innen nézve sikersztoriban vagyunk, minthogy hősünknek maradéktalanul sikerül teljesítenie az előírt programot: semmit tesz reggel, semmit délben és semmit este. Mindeközben átgyalogol korosztálya néhány kevésbé semmittevő tagján plusz egy jóval fiatalabb, tenyeres-talpas teremtésen. Őt Greta Gerwig, a motyogós-köldöknézős-hobbifilmes mumblecore irányzat üdvöskéje adja, míg Greenberget a kommerszből kicsit kiruccanó Ben Stiller. Stiller artoskodása semmivel sem alávalóbb, mint amikor kipróbált függetlenek adják a szerencsétlent, Baumbach filmje tehát e tekintetben is siker. Jól teljesít a nihil, jól a színészgárda, jól LA, és jól a film egyetlen rokonszenves szereplője, a gyengélkedő családi eb. Csak a kísérlettel, azzal nehéz megbarátkozni. Hangos dobpergés közepette Baumbach bebizonyítja: igenis lehetséges szellemesség nélkül is Woody Allen-filmet készíteni. Ez még Allennek sem sikerült soha.

Forgalmazza a Select Video


Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.