Film

Renoir

  • Bécsi Orsolya
  • 2013. szeptember 8.

Film

A manapság divatos életrajzi filmek tartalékai nyilván kimeríthetetlenek. Itt mindjárt két Renoirunk is van: a festő Pierre-Auguste és fia, a filmes Jean, plusz mindkettőjük múzsája, a gyönyörű idomokkal és hullámos vörös hajjal megáldott Andrée Heuschling. A cselekmény a varázslatos Coöte d'Azur vidékén játszódik, ahová a(z addigra már elhunyt) feleség hívja a lányt a festő új modelljének. Már az első kockák után tisztában vagyunk a helyszínnel, az idővel és majdnem az összes szereplővel; minden állandó folyamatként hömpölyög az idő, a természet és az ember végtelen körforgásában. Elmúlás és újjászületés, öregség és fiatalság a híres festő utolsó évein keresztül láttatva, végtelenül felszínes megközelítésben, gondolatnak látszó közleményekkel álcázva.

Sajnos a dolog már ott kezdi piszkálni a tájékozottabb néző ingerküszöbét, mikor a képernyőn megjelenik a Coöte d'Azur, 1915 felirat, és nem sokkal később kiderül, hogy Andrée Renoir feleségének hívására érkezett. Álljunk csak meg egy (több) szóra! Andrée Madeleine Heuschling (későbbi felvett nevén Catherine Hessling) 1900-ban született, és Renoir egy ismerőse, Henri Matisse küldte Cagnes-sur-Merbe 1917-ben. Gilles Bourdos rendező nem szokott mellényúlni (gondoljunk csak a Szerelem életre-halálra c. 2008-as művére), de most mégis sikerült neki. Kétórásra elnyújtott játékidő, elbagatellizált tények: a film egyetlen pozitívuma az impresszionista látványvilágot visszatükröző, csodálatos táj, s a hozzáillőn intenzív színhasználat - de sajnos ezek után sem kívánjuk újra látni, egyszer is sok volt.

Forgalmazza a Mozinet

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.