Film

Byzantium

Film

Neil Jordan megalkotta az Interjú a vámpírral dekadenskedő melankolikus világának női párját: sok újat nem látunk, de az Alkonyat-saga után minden vérszívó tapsikolva örülhet, hogy viszszakerült saját 19. századi ködös misztikumába. Clara és Ella Webb (anya, lánya) 1804 óta űzi az ipart: előbbi azt az ősit, utóbbi a művészlelkek melankolikus révedezését. Csakhogy hosszú az a kétszáz év, s Ella megpróbál kitörni a nagy titokból... Vér, érzékiség és szexualitás: a vámpírok erotikája elemzésért kiált (ilyen esszétémákért tette öszsze két kezét Roland Barthes).

Jordan rendezése viszont egy narrátorhoz nyúl (ez már majdnem interjú). Tényleg motívumgazdag történettel állunk szemben: az írás és a mese hatalma, az emlékezés nehézségei, a gyilkosság és a kegyes halál kérdése, az örök magány és a szerelem lehetőségei - vámpírmélylélektan a javából. A 19. század flashbackekkel tolul elénk, a 21. század tiniszerelme - voltaképpen finoman. Nagy meglepetések és fordulatok persze nincsenek, a vámpíreredet misztikája is kissé banális. Cserébe viszont megkapó figurákat kapunk, főként az atmoszférába nagyon is illő Caleb Landry Jones személyében (a zárkózott, kissé furcsa, holtsápadt leukémiás fiú, akit előbb néznénk vámpírnak, mint a vérbő lányokat).

A nagyon lassú történetvezetés mellett viszont nagyon szép a képi világ: kissé halvány, szürke, puritán és ködös, csak néhány (természetesen vöröshöz közeli) szín lángol. Mindez azért öröm, mert kiderül: van élet a halál után - és ez nemcsak a vámpírokra, de a vámpírfilmzsánerre is igaz.

Forgalmazza a Budapest Film


Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.