Film

Byzantium

Film

Neil Jordan megalkotta az Interjú a vámpírral dekadenskedő melankolikus világának női párját: sok újat nem látunk, de az Alkonyat-saga után minden vérszívó tapsikolva örülhet, hogy viszszakerült saját 19. századi ködös misztikumába. Clara és Ella Webb (anya, lánya) 1804 óta űzi az ipart: előbbi azt az ősit, utóbbi a művészlelkek melankolikus révedezését. Csakhogy hosszú az a kétszáz év, s Ella megpróbál kitörni a nagy titokból... Vér, érzékiség és szexualitás: a vámpírok erotikája elemzésért kiált (ilyen esszétémákért tette öszsze két kezét Roland Barthes).

Jordan rendezése viszont egy narrátorhoz nyúl (ez már majdnem interjú). Tényleg motívumgazdag történettel állunk szemben: az írás és a mese hatalma, az emlékezés nehézségei, a gyilkosság és a kegyes halál kérdése, az örök magány és a szerelem lehetőségei - vámpírmélylélektan a javából. A 19. század flashbackekkel tolul elénk, a 21. század tiniszerelme - voltaképpen finoman. Nagy meglepetések és fordulatok persze nincsenek, a vámpíreredet misztikája is kissé banális. Cserébe viszont megkapó figurákat kapunk, főként az atmoszférába nagyon is illő Caleb Landry Jones személyében (a zárkózott, kissé furcsa, holtsápadt leukémiás fiú, akit előbb néznénk vámpírnak, mint a vérbő lányokat).

A nagyon lassú történetvezetés mellett viszont nagyon szép a képi világ: kissé halvány, szürke, puritán és ködös, csak néhány (természetesen vöröshöz közeli) szín lángol. Mindez azért öröm, mert kiderül: van élet a halál után - és ez nemcsak a vámpírokra, de a vámpírfilmzsánerre is igaz.

Forgalmazza a Budapest Film


Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.