Film

Byzantium

Film

Neil Jordan megalkotta az Interjú a vámpírral dekadenskedő melankolikus világának női párját: sok újat nem látunk, de az Alkonyat-saga után minden vérszívó tapsikolva örülhet, hogy viszszakerült saját 19. századi ködös misztikumába. Clara és Ella Webb (anya, lánya) 1804 óta űzi az ipart: előbbi azt az ősit, utóbbi a művészlelkek melankolikus révedezését. Csakhogy hosszú az a kétszáz év, s Ella megpróbál kitörni a nagy titokból... Vér, érzékiség és szexualitás: a vámpírok erotikája elemzésért kiált (ilyen esszétémákért tette öszsze két kezét Roland Barthes).

Jordan rendezése viszont egy narrátorhoz nyúl (ez már majdnem interjú). Tényleg motívumgazdag történettel állunk szemben: az írás és a mese hatalma, az emlékezés nehézségei, a gyilkosság és a kegyes halál kérdése, az örök magány és a szerelem lehetőségei - vámpírmélylélektan a javából. A 19. század flashbackekkel tolul elénk, a 21. század tiniszerelme - voltaképpen finoman. Nagy meglepetések és fordulatok persze nincsenek, a vámpíreredet misztikája is kissé banális. Cserébe viszont megkapó figurákat kapunk, főként az atmoszférába nagyon is illő Caleb Landry Jones személyében (a zárkózott, kissé furcsa, holtsápadt leukémiás fiú, akit előbb néznénk vámpírnak, mint a vérbő lányokat).

A nagyon lassú történetvezetés mellett viszont nagyon szép a képi világ: kissé halvány, szürke, puritán és ködös, csak néhány (természetesen vöröshöz közeli) szín lángol. Mindez azért öröm, mert kiderül: van élet a halál után - és ez nemcsak a vámpírokra, de a vámpírfilmzsánerre is igaz.

Forgalmazza a Budapest Film


Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.