A történet nagyon is mindennapi, egyszerű és a legkevésbé sem túldramatizált: Sophie-nál, az életvidám egyetemistánál némi köhögés után a rák egy szokatlan és makacs fajtáját diagnosztizálják. Szerető család, mindig kitartó barátok, némi szerelem, minden megvan az idillből, ami kitart természetesen a rosszban is. A kórház nyugodt, szép és szinte kellemes, persze Hamburg a civilizált Nyugat terméke. Sophie végigvezet minket egyévi küzdelmen, amelynek kulcsmozzanata, hogy haja leborotválása után a különböző parókákban találja meg a továbbélés lehetőségeit. Nincs túlerőltetve a folytonos identitáscsere, és a szereplők sem mennek át hatalmas dilemmákon: mindenki elég egysíkú és fegyelmezetten mindennapi (sajnos a színészi játék is). De a hétköznapiság a legnagyobb előny, a végeredmény nem lesz giccses, se romantikus, se hatásvadász. Azonban a film eleji fojtott feszültség, amelyet ez az egyszerűségbe és rendezettségbe vetett képi és rendezői világ igazán jól tudna erősíteni, hamar elsikkad. A baj valahol ott van, hogy mindenki tökéletesen, az elvárásoknak abszolút megfelelően viselkedik ebben a szituációban. Még a rák is.
Forgalmazza az MTVA
