Film

Lány kilenc parókával

Film

Ha kilenc életünk van, mint a macskának, akkor nem öl meg a rák 21 évesen? Talán nem, talán könnyebb kilenc kitalált énnel végigvinni a mellhártyarákot, a kemót és a sugárkezelést, talán könnyebb remélni, hogy a kilencből egy megmarad. Valahogy így néz ki Marc Rothemund drámája, amely önmagában nem lenne megrázó, csupán azzal a háttértörténettel, amit idéz: Sophie Van Der Stap könyvét, amelyet saját betegségéről és küzdelméről írt.

A történet nagyon is mindennapi, egyszerű és a legkevésbé sem túldramatizált: Sophie-nál, az életvidám egyetemistánál némi köhögés után a rák egy szokatlan és makacs fajtáját diagnosztizálják. Szerető család, mindig kitartó barátok, némi szerelem, minden megvan az idillből, ami kitart természetesen a rosszban is. A kórház nyugodt, szép és szinte kellemes, persze Hamburg a civilizált Nyugat terméke. Sophie végigvezet minket egyévi küzdelmen, amelynek kulcsmozzanata, hogy haja leborotválása után a különböző parókákban találja meg a továbbélés lehetőségeit. Nincs túlerőltetve a folytonos identitáscsere, és a szereplők sem mennek át hatalmas dilemmákon: mindenki elég egysíkú és fegyelmezetten mindennapi (sajnos a színészi játék is). De a hétköznapiság a legnagyobb előny, a végeredmény nem lesz giccses, se romantikus, se hatásvadász. Azonban a film eleji fojtott feszültség, amelyet ez az egyszerűségbe és rendezettségbe vetett képi és rendezői világ igazán jól tudna erősíteni, hamar elsikkad. A baj valahol ott van, hogy mindenki tökéletesen, az elvárásoknak abszolút megfelelően viselkedik ebben a szituációban. Még a rák is.

Forgalmazza az MTVA

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.