képes beszéd

Rocsesz

Film

Film, sorozat

Azon a karácsonyon még emeletes ágyból keltem ki és ide is másztam vissza (természetesen az alsóra, mert bátyám Donkey Kongként védte a felső szintet), a kettő között pedig át kellett éljek egy nagy csalódást: nem kaptam görkorcsolyát. Pedig lelki szemeim előtt már láttam, ahogy a halászlé után (természetesen), de még a somlói galuska előtt (ez nálunk kizárólag karácsonyi étek) felcsatolok, és végigsiklok álmos kisvárosunkon (pedig akkor még fehér karácsonyok voltak; na de hol van már a tavalyi jó – nem mintha olyan régen lett volna, de a globális felmelegedés, tudjuk). Nem is ezt kértem, mármint görkorcsolyát, mert a picit béna, de sokkal veszélyesebb kétsorost hívtuk így, amely több osztálytársamnak is volt, hanem az egysoros, filmbe illő (Rollerball; Dobd fel magad!; Hajrá, Bliss!) rocseszt, mert az viszont nem volt senkinek. Azóta tudom, amit akkor nem, hogy az egyik vezető márkát hívják így (Roces), lásd stílfűrész, neszkávé, cellux. Lényeg a lényeg, nem kaptam rocseszt, de kaptam helyette valami más játékot; örültem is, de közben legörbült a szám. Szüleim értetlenül néztek rám: de hát hol akarsz rocseszelni (rocseszezni?), le sincs aszfaltozva az utcánk. Zárójel, később azért le lett, de akkor nekem már Del Piero-mezt hozott a Jézuska.

Hogy honnan jutott ez az eszembe? Május 1-jétől felkerül a Netflixre a komikusként ismert, ilyen minőségében kétszeres Oscar-jelölt Jonah Hill rendezői debütálása, A gördeszkások, melyet eredetileg 2018-ban mutattak be, tehát nem mai film, de mint az eredeti címéből – Mid90s – látszik, nem is akar az lenni. Ennek főhőse ugyanolyan gyerekes sóhajjal vágyik az elfogadásra, mint én a soha nem-ajándékra. Ugyan görkori, bocsánat, rocsesz helyett deszkáznak benne – ilyen szubkultúra nálunk is létezett, úgy tűnik, az útfelújítás az ő utcájukat hamarabb elérte –, de remekül idézi meg a parttalan gyermekkort, amelyre csak azután kezdjük csorgatni a nyálunkat, hogy elmúlt.

Nem kell aggódni, lesznek persze új filmek is a Netflixen: április 25-én landol a Pusztítás, amely első blikkre pont úgy néz ki, mint a kétheti rendszerességgel érkező többi méregdrága akciómozi – író-rendezője viszont az a Gareth Evans, akinek A rajtaütés viszonyítási pontnak sem utolsó két részét köszönhetjük. Hasonlóan kétesélyes a platformra május 9-én érkező Nonnas; ez szappanoperától kezdve Hallmark-filmen át Romana-regényig bármi lehetne, hiszen egy fasziról szól, aki úgy tiszteleg elhunyt édesanyja előtt, hogy egy éttermet nyit, ahol kizárólag nagyik dolgoznak. Ott van viszont a rendező, Stephen Chobsky, aki az Egy különc srác feljegyzései-féle érett tinifilmtől kezdve Az igazi csoda tisztes giccséig sok mindenre képes.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.