Film

Az amerikai Neurosis vitán felül ma is az egyik legfontosabb rockzenekar. A hardcore színtérről indult ötös a korai idők dühös kirohanásai után olyan apokaliptikus, experimentális hangzásvilágot alakított ki magának, amelybe gond nélkül beleférnek a vad törzsi ütemek, a keserű hegedűszó, a recsegő gitárok és a bevérzett szemű üvöltések. A Neurosis tagjai tevékeny művészek: saját kiadót üzemeltetnek, és egyszerre több, egymással kisebb-nagyobb átfedésekkel működő projekten is dolgoznak. Steve Von Till, a zenekar egyik énekes-gitárosa a tizenegy évvel ezelőtti, legendás emlékű Almássy téri Neurosis-mészárlás után múlt pénteken újból megfordult Budapesten (az A38 hajó színpadán), ezúttal egyedül.

Márton András és II. Lengyelfi Miklós, a KFT ritmusszekciója ifj. Kurtág Györggyel, a Franciaországban élő zeneszerző-kutatóval kozmikus eredetű hangok zenei felhasználására szövetkezett. A nyári koncertjeire készülő Sc.Art zenekar tagjaival próbájuk szünetében beszélgettünk.

A turisták kezében leggyakrabban előforduló útikönyvmárkák egyike kétségkívül a Lonely Planet. Az LP-könyvek Magyarország-szakértőjével, a Budapest és a Hungary Guide amerikai szerzőjével, Steve Fallonnal beszélgettünk.

Hangos könyv, képekkel. Vagy képeskönyv hanggal, ezt nehéz eldönteni, minthogy az alkotók sem döntötték el, milyen filmet akarnak csinálni, és kinek. A regény olvasóinak, akik sok millióan vannak világszerte; erre építve már érdemes sokat invesztálni egy filmbe.

Stieg Larsson Millennium-trilógiája korra, nemre, irodalmi beállítottságra való tekintet nélkül mindenkinek bejön, s e könyvpiaci sikertörténetre a filmipar is rezonált. A remake-jogok Hollywoodnál, az elsőség a svédeknél: a helyi erők már mindhárom könyvet megfilmesítették. Az első rész, A tetovált lány dán rendezőjével, Niels Arden Oplevvel beszélgettünk.

A fizikai színház nem új találmány, legalább annyira létező kategória, mint az extrém sport. Az angol physical theatre kifejezés azt a test fölötti uralomra épülő mozgásszínházat jelenti, amely időnként háttérbe szoríthatja akár a rendezést is. Horváth Csaba már sikeres koreográfus volt (Közép-Európa Táncszínház, alkalmazott koreográfusi munkák itthon és külföldön, saját darabok), amikor Fortedanse (azóta szimplán Forte) nevű társulatával új, ebbe a kategóriába sorolható színházi kísérletekbe kezdett. A tavasz ébredése című, 2007-es, nagy sikerű debreceni előadásuk óta kaptak hideget-meleget, míg az idei, Figyeljük csöndben a mozgását címmel ellátott, Beckett írásai (", azok a szép napok! és Godot-ra várva) alapján készített darabjukkal sikeressé nyilváníthatták a kísérletet. Horváth Csaba koreográfussal, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tavaly indult fizikai színházi rendező-koreográfus szakának osztályvezető tanárával ennek apropóján beszélgettünk. Sisso

Vörös arzenál címen publikálta a kommunista Magyarország hadiiparáról s annak a szocialista táboron belüli helyzetéről szóló kutatásainak eredményeit Germuska Pál történész, az 1956-os Intézet munkatársa. Ennek apropóján beszélgettünk.

Az ő instrukciói nyomán fejlesztették ki a negyvenkét húros Pikasso gitárt. Gitárszintetizátora olykor úgy szól, mint a szaxofon vagy a szájharmonika. 1977-ben alapított együttese, a Pat Metheny Group a dzsessztörténet egyik legsikeresebb bandája. A zenészdinasztiából származó Patrick Bruce Metheny szólóban, trióban, kvartettben, sőt legutóbb közel negyven mechanikus hangszerrel körülvéve játszik Orchestrion című, az élő és a gépzenét egyedien ötvöző albumának világ körüli turnéján. A tizenhétszeres Grammy-díjas művész június 30-án a Margitszigeti Színpadon csap a húrok közé a Pat Metheny Group zenészeivel (Lyle Mays, Steve Rodby, Antonio Sanchez). A New Yorkban élő zenész a koncertturnéja közben nyilatkozott lapunknak. Szentgyörgyi Rita

Már javában folynak minden idők legdrágább magyar filmjének, A nap szerelmesének előkészületei. A Munkácsy Mihály kalandos életét tárgyaló produkciót Káel Csaba rendezi, a forgatókönyvet Dallos Sándor kétkötetes regényéből (A nap szerelmese, Aranyecset) Fonyódi Tibor írja. A pár hete szétküldött sajtóanyag 12 millió eurós (3,3 milliárd forintos) költségvetést, európai koprodukciót, nemzetközi sztárokat, Zsigmond Vilmos-képeket és 2012-es bemutatót valószínűsít. Megpróbáltunk utánajárni, hogy mindezen információkból mi (mennyire) biztos, illetve, hogy mit lehet még tudni a produkcióról.

Kortársunk-e Carl Schmitt? címen rendezték meg a nácik "koronajogászaként" hírhedtté vált alkotmányjogász és filozófus munkásságát taglaló konferenciát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az ELTE és a Közép-európai Egyetem oktatóját arról kérdeztük, milyen hatása van Carl Schmitt gondolatainak a jelenlegi politikaelméletre, és milyen veszélyeket rejt magában, ha egy elméletalkotó előéletével bajok vannak.

rés a présen: Úgy tudom, igen korán kezdtél gitározni és zongorázni. Hogyan kötöttél ki aztán az operaéneklésnél? José Cura: Gitározással kezdtem, majd később elkezdtem komponálni és vezényelni. Természetesen mindig énekeltem, de profi énekessé a túlélési okok miatt lettem. A nyolcvanas években Argentína a sokéves katonai elnyomás után kezdett újjáéledni. Hatalmas volt a kulturális válság, és zeneszerzőként vagy karmesterként ezt túlélni szinte lehetetlen volt.

rés a présen: Kábé tíz éve alakult a zenekar. Hogyan teltek ezek az évek? Polák Péter: Az első években nagyon hamar kialakult a törzsközönségünk Nyíregyházán és Debrecenben, ahol tanultunk. Aztán jött a pofára esés, amikor elkezdtünk kikacsingatni az ország más pontjaira. Emlékszem, vonattal mentünk koncertezni, hajnalban haza. Visszagondolva nagyon sok szép emlékem van régről, de ma már biztosan nem vállalnám be. Az első hegyaljás fellépésünkön konkrétan nem tudtuk, hogy mikor játszunk, azt se, melyik nap. Mondták a szervezők a Zöld sátorban, hogy gyertek, kaptok jegyet, szólunk, amikor van egy kis üresedés. Aztán voltak tagcserék, és újra össze kellett rázódni zeneileg meg emberileg is, ami a távolság miatt nem ment gyorsan. Az egész zenekarozás tulajdonképpen 2007-ben kezdett komolyabbá válni, addig nagyon jópofa hobbi volt, amivel lehetett csajozni, és a barátnőknek sem volt megterhelő a havi egy koncert. Egyébként Budapesten lehetett mindig legjobban lemérni a zenekar aktuális helyzetét. Egyre többen kezdtek járni a koncertekre, így mi is egyre gyakrabban szerveztünk bulikat.Most, kilenc év után jött el az idő, hogy csináljunk egy komoly lemezt, rendes stúdióban, szép borítóval.