"Sírni is szabad"

Tobias Voigt, Freie Universität, Berlin

  • Müller Fruzsina
  • 2007. február 22.

Film

Magyar Narancs: Mi volt az első benyomása a filmről? Tobias Voigt: Először is az, hogy a színészek nagyon jól játszanak, főleg a két Stasi-tiszt. De aztán rögtön elkezdtem mérgelődni a hibákon. Nem értettem, miért kellett ezeket elkövetni.

MN: Mit tart a legsúlyosabbnak?

 

TV: Azt, hogy a film képi világával a valóságosság látszatát kelti, miközben egy mesét mond el; egy átváltozás meséjét, amely a valóságban sohasem létezett. Mert sajnos egyetlen dokumentumot sem ismerünk, ami arról szólna, hogy egy Stasi-tiszt az áldozata oldalára áll, és szakmai bukásának veszélye mellett aktívan védi őt. A film pedig úgy tesz, mintha történelmileg hiteles lenne. Nem fikciót mutat be, mint például Terry Gilliams Brazilja, hanem egy egykor létező államot. További súlyos hiba, hogy a megfigyeltetések kiindulópontja lecsúszik a fejből az ágyékba: a filmben nem a mindenható és ideológiával átitatott párt, hanem egy kanos miniszter rendelkezik a repressziókról. Ez pedig felmenti a felelősség alól az államot. Ugyanúgy, mint az a jelenet, amikor a házkutatás során találnak a drámaíró Dreymannál egy Szolzsenyicin-kötetet. Az író azzal menti ki magát, hogy az NDK-ban betiltott könyvet személyesen Margot Honeckertől, Erich Honecker feleségétől, népművelési minisztertől kapta ajándékba. A film ezzel azt sugallja, hogy "azok ott fönt" tulajdonképpen jók voltak, csak a Stasi volt gonosz.

MN: Technikai jellegű hibák is előfordulnak a filmben. A legszembetűnőbb, hogy a lehallgatóberendezést Dreymann házának padlásán helyezik el.

TV: Igen, ez teljes képtelenség. De például a Stasi jogi főiskoláján sem ülhettek volna civilben a hallgatók. Vagy egyes elöljárókat nem a rangjuknak megfelelően szólítanak meg a filmben. Dramaturgiailag talán megkerülhetetlen volt, hogy tucatnyi Stasi-dolgozó munkáját, így az oktatóét, a kihallgatóét, a megfigyelőét stb. egyetlen szerepbe, Wieslerébe sűrítsék. Csakhogy emiatt pontosan az nem jön át, hogy a rendszer munkamegosztásra épült, és ezáltal anonimitást biztosított az áldozattal szemben. Vagyis empátia nem befolyásolhatta a tettesek cselekedeteit. A dráma csak ezzel a valóságtól távol eső trükkel működik.

MN: El lehetett volna kerülni mindezt?

TV: A film "szükségtelenül pontatlan", ahogy azt Hubertus Knabe, a hohenschönhauseni (egykori vizsgálati fogda helyén működő) emlékhely vezetője megállapította. Vagyis a hibák kiküszöbölése nem csökkentette volna a feszültséget. Hannah Arendt használta annak idején a "gonosz banalitása" kifejezést az Eichmann-per kapcsán. Pontosan ezzel lehetne jellemezni az NDK-t és a Stasit is, de úgy látszik, a rendezőnek nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy ezt a banalitást megmutassa. Az állambiztonságiak például nem magányos farkasok voltak. A Stasi nagyon is ügyelt arra, hogy a csekista elvtársak normális családban éljenek és normálisan viselkedjenek, és ebbe nem fért bele kurvák fogadása, házasságtörés, ivászat és pszichológiai problémák. Teljesen normális emberek voltak - ez lehetett volna az igazán fontos felismerés a film számára. Ha léteznek olyan kivételek, mint Wiesler, akkor nem működött volna a rendszer.

MN: Mit gondol, jelentős hatása lesz a filmnek az NDK-diktatúra feldolgozására Németországban? Néhányan "ajtónyitó" funkcióról beszélnek...

TV: Máris jelentős a hatása, hiszen általa olyan dolgokkal is foglalkozik a nyilvánosság, amik időközben rózsaszínben tűnnek fel. Ami vitára serkent, az mindig jó. A film sok fiatalhoz is eljut, akik már nem az NDK-ban nőttek fel. Ugyanakkor A mások élete kontraproduktív is, hiszen egy csomó sületlenséget kell utána a helyére tenni. Az "ajtónyitó" funkciót kissé eltúlzottnak tartom, hiszen arról szó sincs, hogy a film megjelenése előtt a múlt elhallgatása lett volna jellemző. A Stasi mindig is fontos téma volt Németországban, nemcsak a tudományok, hanem a média és a film világában is. Remélem, hogy Donnersmack, a rendező nem bizonytalanított el más rendezőket, és születnek bátrabb feldolgozások is. De mindenképpen érdemes megnézni. A végén még sírni is szabad, de utána azonnal kezdjünk gondolkodni és kérdezősködni!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.